Életem könyvei: Fekete Ernő

fekete ernő,életem könyvei,könyv Forrás: Szentgyörgyváry Ambrus / Éva magazin
Színész. A Budapesti Katona József Színház tagja. Jászai Mari-díjas és érdemes művész, többször elnyerte a Színikritikusok Díját.

Amikor Thomas Mann József és testvérei című művét olvastam, akkor éreztem meg igazán először, hogy elképesztő jó dolog akár hetekre kettesben maradni egy nagyon vastag könyvvel, bezárulva egy csodálatos világba a szerzővel, a történettel és a szereplőkkel. Óvatosan belekerülni, majd egyre jobban habzsolni, és a vége felé már szándékosan lassítani, késleltetve a szomorú elválást. Azóta olvastam néhány hasonlóan nagy lélegzetű remekművet, Thomas Manntól is, más világklasszistól is, de nekem eddig a József a bajnok. Ez természetesen engem jellemez, hogy ennél az írónál maradjunk: vannak varázshegyesek, buddenbrookosok, én meg józsefes vagyok. Ha most jó pár év távlatából próbálom felidézni a könyvet, nem is a történet részletei, fordulatai élnek bennem tovább, hanem az érzések, melyeket kiváltott bennem olvasás közben. Feszült izgalom, kíváncsiság, elragadtatás vagy akár erotikus felajzottság, de ezek mögött a „szenvedélyek” mögött mégis valami végtelen harmónia, a szerző bölcsességének és a kezemben tartott könyv kézzelfoghatóságának nyugalma. Szóval mindenkinek ajánlom, aki eddig még nem, én is tervezem, hogy egyszer egy nyáron, egy kertben újra.

Weöres Sándor. Úgy, ahogy van, mindenestül. Már felnőtt színészként találkoztam vele. Persze nem vele, az egyik drámájában játszottam egy szerepet, és azonnal éreztem, hogy még sok közünk lesz egymáshoz. Hogy ő az enyém, természetesen belátva és megengedve, hogy ő mindannyiunké, vagyis sajnos csak azoké, akik valamennyire jól tudnak magyarul. Nem tudom és nem is akarom egyetlen versét vagy írását itt kiemelni, de ha már az én olvasmányélményeimről van szó, ő kihagyhatatlan. Hét évvel ezelőtt csináltam egy Weöres verseiből összeállított, egyszemélyes előadást, és az arra való felkészülés természetesen Weöres olvasása és újraolvasása volt. Hosszú időn át ilyen intenzíven egy költővel lenni, vele ébredni, és még elalvás előtt is verseket, verssorokat csavargatni az agyban, azt hiszem, igazán irigylésre méltó. És remélem, hogy akadnak is páran, akik irigyelnek ezért.

Weöres méltatására sem vállalkoznék, sokan megtették már, irodalomból nálam sokkal felkészültebb emberek. Csak egy mondat egy másik nagy formátumtól:

„Weöres Sándor egymaga élő bizonyítéka, élő bizonyítéka most is az ember fönségének” – mondta Esterházy Péter 1989. február 9-én a Farkasréti temetőben a költő sírjánál.

Mindenkinek ajánlom, aki eddig még nem, én is tervezem, hogy egyszer egy nyáron, egy kertben újra.

Nem oly rég akadt kezembe Nicolás Gómez Dávila kolumbiai író, filozófus További széljegyzetek egy rejtett szöveghez című kötete. Ez tulajdonképp egy aforizmagyűjtemény. Szerzője nem is írt mást egész életében, csak rövid gondolatokat, „széljegyzeteket”. Elképesztő klasszikus műveltség, kíméletlen kritikusa a modernitásnak, az ideológiáknak, a demokráciának. Egy hívő konzervatív, „reakciós”, ahogy maga nevezi magát, egy büszke vesztes, aki „méltósággal szenved hajótörést”.

Olvasod, és az egyik gondolattal mélyen egyetértesz, a következőt kikéred magadnak, elszégyelled magad a műveletlenséged miatt, majd felnevetsz egy szellemes mondaton. Nagy élmény volt. Bizonyos aforizmái rendszeresen eszembe jutnak azóta is. Most például ez:

„Semmi sem elég fontos ahhoz, hogy ne számítana, miképpen van megírva.”

Bízom benne, hogy ez a cikk itt tőlem, elfogadható.