Illés Endre egy nagyon régi történetet dolgozott fel ebben a kisregényben. Ahogy az előhang írja: „Szávitri története apró tisztás a Mahábhárata ősrengetegében. Beleszőtt, kicsi mese. Egy pillangószárny rebbenése. Mindössze háromszáz sor a kétszázezerből.”

Szávitri egy királylány, aki azért hagyja el apja udvarát kétkerekű kocsiján, amelyet fehér lovak húznak, hogy férjet találjon magának. Bolyongása során találkozik az erdők, a bozótosok és a sivatagok remetéivel, és meghallgatja meséiket a szépségről, a telhetetlenségről és a vágyról. Egy nap megtalálja a férfit, akit keres: Szatjaván nagyon szomorú, nagyon magas, nagyon sápadt és nagyon szép. „És a jázminok meg a páfrányok közül ebben a pillanatban kilépett a nagy Káma, a szerelem istene, és Káma így szólt a dombhoz, a patakhoz, a fákhoz, a tündöklő délutánhoz: Hajoljatok meg a szerelem előtt!” Szávitri Szatjaván kérésére ott marad az erdőn: leveti aranyhímes köntösét, és felölti az erdőlakók háncsruháját. Még akkor is, ha közben egy jóstól megtudja: Szatjaván egy év múlva meg fog halni. „Egy évig a felesége leszek!” És eljön az a nap. Megjelenik Jáma, a halál istene, és elviszi Szatjaván lelkét. Szávitri könyörög neki, hogy adja vissza, de az isten azt feleli, nem teheti. Szávitri követi az istent, és közben beszélgetnek. „Csodállak a szerelmedért, a hűségedért, a bátorságodért. Kívánj tőlem valamit… Teljesítem!” Ez háromszor hangzik el, de Szávitri nem kérheti Szatjavánt – kér hát valamit, mindig másnak. Mígnem…

A szépségesen egyszerű nyelvezeten túl először, fiatal éveimben az fogott meg, hogy mennyi méltósággal, bátorsággal és hittel lehet viselni a magányt.

Aztán a szerelem tisztasága ejtett ámulatba: azt hittem, az életben is ilyen egyszerű lesz. Aztán az alázatra tanított a könyv, ahogyan Szávitri tiszteletet tanul a remeték, a természet ősi ereje és a világ rendje iránt. Ma már a nüanszokra is felfigyelek: mennyire elismerésre méltó, hogy a királylány maga választ férjet; milyen megnyugtató, hogy anélkül szállhat meg egy-egy éjszakára a remetéknél, hogy zaklatástól kellene tartania; vagy milyen felemelő, hogy egy istennel partnerként beszélgethet. De legfőképpen Szávitri szent küldetése, belső bizonyossága nyűgöz le, mindig. „Nem szóltak neki, hogy lehetetlen, így hát megcsinálta.” Szóval ezt is lehet? Megpróbálni a megkísérelhetetlent? De jó.

…

Utóirat: Valamiért szerettem volna, hogy ez a könyv még egy példányban meglegyen nekem. Sokáig kutattam antikváriumokban, mire rábukkantam. Megvettem. Évek múlva odaajándékoztam egy férfinak, bár még a kapcsolatunk elején jártunk, és felkészültem rá, hogy elveszíthetem – őt és a könyvet is. Szerencsére a dolgok jól alakultak, és így esett, hogy a két Szávitri ismét találkozott a könyvespolcon.

Illés Endre: Történet a szerelemről és a halálról, Magvető Zsebkönyvtár, 1974