Nagyon izgalmas számomra nézni, hogy ki hogyan reagál egy növekedő pocakra: ki az, aki le akarja támadni kb egy simogatással, és ki az, akinek ez eszébe sem jut. Egészen meglepő tud lenne egy-egy reakció. Aztán vannak kismamák, akik sugározzák magukból, hogy senkinek eszébe se jusson megérinteni őket. Van egy ilyen barátnőm: nagyon szeretem, de az ölelést se bírta soha, már tizenévesen sem, nemhogy a pocakjának taperolását… De néha elgondolkodom, hogy én vajon nem ilyen vagyok-e a nagy ölelgetéseim ellenére is, mivel kb csak az első várandósságom alatt próbálkoztak páran a has simogatással…

Kérdés, hogy ez jó? Én tudom, hogy nekünk nem csak pandémia idején egyértelmű a válasz…

Miért érintenek meg kérdés nélkül akár családtagok, akár idegenek egy várandós nőt? És hogy gondolja bárki is, hogy az anya engedélye nélkül nyúl egy kisbabához? Márpedig mindkettő megtörténik naponta sok-sok nővel/csecsemővel. Néha azt gondolom, hogy egyes emberek (jellemzően idős nénikkel kapcsolatosak a saját és környezetem tapasztalatai) feljogosítva éreznék magukat, mintha a baba mindenkihez tartozna, talán a régi idők falusi közösségéből ered ez, amikor még igaz is lehetett. De ma… ma már kb naponta kapja meg egykisbabás család az üzenetet, hogy magadnak szülöd, segítséget a legtöbben alig kapnak.

Éles kontraszt: határhúzás és átlépés.

Persze mindez csak az én elképzelésem, nem tudhatjuk, miért „taperolnak” egyesek kérdés nélkül. Talán annyira felébred bennük egy emlék, hogy az érzelmek viharában nem tudják kontrollálni magukat. Talán mindegy is, kérdés, hogy mi tehet, aki nem szeretne ennek kitéve lenni.

A három fiam közül az első bírta a babakocsit egyedül. Kb 3 hónapos koráig. A második egyszer utazott benne nem túl nagy sikerrel, a harmadikkal 1-2szer próbáltuk teljes katasztrófaként. Így nekem minden fiam hamar a hátamra került, így jöttünk-mentünk. Emlékszem volt, amikor a buszon láttam meg tükörben, hogy valaki hozzáér az elsőszülöttemhez. Na azon nagyon megmérgeltem magam, pedig hol volt még a koronavírus.

Aztán gyakori volt, hogy az oldalamon karikás kendőben vagy kezemben lévő baba talpáért, kezéért nyúlt valaki (minden esetben nőnemű ember, életkorban kb 5 évtől 80ig terjedően), ami azért hozta rám a frászt, mert egy pici baba pont ezt a két tesztrészét viszi leggyakrabban a szájához. De mások elmondása alapján gyakori a babakocsiba kb fekvésig hajoló „csodáló” is, akitől már azt sem látni, mi van a babával…

A cikk itt még nem ért véget. A folytatásért kattints ide!

Az alvó kisbabához nem idegenek érnek hozzá. Galériánkban megnézheted a szülők 'alkotásait'.