Lehet-e általánosságban előrejelzést adni arról, hogy a koronavírus járvány következményeként fokozódik-e vagy csökken a késztetésünk a segítségnyújtásra?

A helyzet újdonsága miatt ez nehezen jósolható meg. Soha nem voltunk még ennyire összekapcsolva egymással a világban, sosem láttunk rá ilyen mértékben arra, mit csinálnak a többiek. Bár a nagy világjárványokról több száz évre visszamenően vannak adataink, most egy átlagember sokkal részletesebben, és mélyebben megértheti a folyamatokat. Természetesen csak arról tudok mesélni, hogy korábbi esetekben hogyan változtatták meg az emberek segítőkészségét az egyes természeti katasztrófák. Ebből a szempontból ugyanis a járvány leginkább egy földrengésre, hurrikánra vagy tűzvészre hasonlít. Fontos hozzátennem: a válaszaim csak a hétköznapi emberek viselkedésére vonatkozhatnak. Az, hogy az egyes országok milyen nagypolitikai intézkedéseket hoznak, illetve hogy ez milyen hatással lesz az emberekre, már más téma.

A következtetéseket tehát természeti katasztrófák kapcsán nyerte a tudomány?

Részben igen, mivel a természeti katasztrófa által sújtott és nem sújtott területen élő embereket könnyű összehasonlítani. De megtörtént már, hogy éppen egy együttműködést vizsgáló felmérés kellős közepén csapott le a hurrikán. A szakemberek így pontos képet kaphattak arról, hogyan viselkedett a közösség a vihar előtt és utána.

Hogyan lehet mérni a segítőkészséget?

Az említett példában az úgynevezett diktátor játékot használták, amiben a résztvevők kaptak 10 zsetont, aminek az összértéke egy napi bérük harmadának felelt meg, és amit a játék végén valódi pénzre válthattak be (a játék menetét lásd a cikk végén – a szerk.). A zsetonokból ajándékozhattak más játékosoknak, illetve egy másik falunak.
A kutatók azt találták, hogy a természeti katasztrófa előtt az emberek nyitottabbak voltak azokra, akikről azt gondolták, hogy az ő vallásukat gyakorolják, vagyis ilyen módon hozzájuk közelebb állnak. Nekik több pénzt ajándékoztak. Ez persze nem meglepő, bizonyított, hogyha van valamilyen hasonlóság köztünk és a játékpartnerünk között, akkor adakozóbbak leszünk vele. A közösségi érzés megteremtéséhez az is elég, ha megtudjuk, hogy a másiknak is az a kedvenc zenéje, mint nekünk. Kevésbé voltak kedvesek a résztvevők azokkal szemben, akikről megtudták, hogy más vallást követnek, nekik kevesebbet ajándékoztak a játék során, de alapvetően minden esetben szívesen ajándékoztak valamennyit.

És hogyan viselkedtek az emberek a hurrikán után?

Összességében kevésbé voltak segítőkészek. A teljesen idegen más vallást követőknek, és az idegen, de azonos vallásúaknak is kevesebb pénzt ajándékoztak.
Amikor a saját falujuk és egy másik falu között kellett elosztani a kapott pénzt, a válaszadók a hasonló vallású faluval szemben a vihar előtt, és a vihar után is kedvesnek és segítőkésznek mutatkoztak, míg az idegen vallású falunak, bár a hurrikán előtt szívesen adtak, a hurrikán után már nem nagyon akartak pénzt ajándékozni.

Azt gondolnám, hogy a közösen átélt katasztrófák még inkább összehoznak minket.

Születtek olyan tudományos cikkek is, ami szerint a saját csoportjukon belül valóban sokkal inkább nagylelkűbbek lesznek az emberek. Példaként vizsgálták az 1906-os San Francisco-i földrengést, az 1917-es halifaxi robbantást, az 1985-ös mexikóvárosi földrengést, a szeptember 11-i terrortámadást, illetve a Kathrina-hurrikánt. Ezekben az esetekben a lakosság egymás között sokkal segítőkészebbé vált, nagyobb teret kapott köreikben a jótékonyság, általában több, csoportokkal kapcsolatos szociális tevékenység indult útjára.

Beszélhetünk a témában nemzetspecifikusságról?

Nem ismerek olyan vizsgálódást, ami kifejezetten magyarokról szólna, mivel itthon szerencsére ritkák a komoly természeti katasztrófák. De országonként mutatkoznak kulturális különbségek, abban ahogyan az emberek együttműködnek egymással, segítenek egymásnak, vagy megbíznak a másikban. Például, azoknál a nemzeteknél, ahol az egyén bizodalma a többiekben magasabb, nagyobb bevétellel rendelkeznek az emberek. Nem lehet tudni, hogy ez milyen ok-okozati összefüggés, azaz ha az emberek jobban megbíznak a másikban, akkor gazdagabb lesz az ország, vagy fordítva – a jó anyagi helyzet miatt nő a bizalom, és ezen keresztül az együttműködés és segítőkészség is. Gyanítom, hogy az ok-okozati kapcsolat igazából kétirányú.

Mire lehet felhasználni a segítőkészséget vizsgáló kutatások eredményeit?

Krízishelyzetekben fontos, hogy együttműködőek és segítőkészek legyenek az emberek. Ha tudjuk, hogy mitől lesznek azok, akkor meghatározható az a kommunikációs stratégia, ami ráerősíthet erre a készségükre.

A mostani járványt csak úgy lehet féken tartani, ha rá tudjuk venni az embereket, hogy még inkább segítőkészek és még inkább együttműködőek legyenek. Azt már tudjuk, hogy azok vagyunk a saját csoportunkba tartozókkal. Ha tehát valamilyen módon azt közvetítjük az embereknek, hogy ők egy csoportba tartoznak, akkor növelhetjük a segítőkészségüket. Nem csak a járvány során, de a mindennapi életben, például egy cégnél is felhasználható ez a tudás: a csapatépítők, az egyenpólók, és bármi, ami a dolgozókat egy csoporttá teszi, elősegíti, hogy még jobban működjenek együtt, aminek az értéke pénzben is mérhető. Ugyanezt a tudás felhasználva tanácsot adhatunk jótékonysági szervezeteknek, hogyan gyűjtsenek adományokat.

Mi lett a kutatásaid legfontosabb személyes tanulsága?

Rajtunk kívül nincs még egy olyan faj a Földön, amelyik boldogan segítene egy idegen fajtársának. Ez szerintem lenyűgöző. Mind így viselkedünk onnantól kezdve, hogy aktív, cselekvő, saját eszünk után menő élőlényekké válunk, azaz úgy hároméves korunktól kezdve. Ez az egyik legfontosabb tulajdonságunk, ami emberré tesz minket. Úgy vélem ez a felismerés nagyon pozitív üzenet mindannyiunk számára.

Fogalmazhatunk úgy, hogy az ember születetten altruista?

A nagy fokú együttműködésre való hajlam valószínűleg bennünk van, velünk születik. Közel biztos, hogy belénk kódolt az is, hogy segítenünk kell egymásnak, de egyébként az is, hogy bizonyos helyzetekben önzőnek kell lennünk. Olvastam egy másik érdekes kutatási eredményről is, ami szerint

Ezért akár azt is feltételezhetjük, hogy ennek a mostani járványnak, ami nagyon-nagyon sok embert érint, azt „köszönhetjük” majd, hogy tömegesen válunk segítőkészebbekké, és a világunk jobb hely lesz.

A Kockás képregény már 1982-ben megjósolta a koronavírust