Ez a cikk az Éva Magazin 2025-ös tavaszi lapszámában jelent meg először.

Káosz a városban

„Azok, akik nem tanulnak a történelemből, csak megismétlik azt” – mondta George Santayana spanyol–amerikai filozófus. A technológiai fejlődés irányát életünk megkönnyítésének vágya jelölte ki. Bármenynyit ugorjunk vissza az időben, könnyű észrevenni, hogy egy-egy irány sikerének eredményeként a végtelenségig túlpörgettük a lehetőségeket, végül gyakran nagyobb károkat okozva, mint a fejlesztéstől remélt vagy ténylegesen elért haszon. Hogy szándékosan belátható időtávon belül maradjunk, elég az ipari forradalom mindannyiunk életét megreformáló vívmányaira gondolnunk, vagy arra a szemléletmódra, amely Budapest fejlődése során az elmúlt fél évszázadban végbement. Az alapvetően autóközpontú megközelítés eredménye mára annak belátása lett, hogy a városban lassan gyalogosan alig lehet közlekedni, a parkoló autók nem férnek el vagy a dugókban állnak, a város leglátványosabb részei pedig autópályákká alakultak, és különben is megfulladunk a szmogban. Ma komoly vitákat szül egy-egy úthálózat vagy járda gyalogosfókuszúbbá tétele. A szemléletmódok legfőbb problematikája, hogy réges-rég feledésbe merült, mi a várost benépesítő emberek alapvető biológiai igénye. Erre pedig nem lehet megoldás, hogy például a jobb levegő és a nyugodtabb élet reményében az agglomerációba menekülünk, hanem környezetünk fejlesztésekor kellene a prioritásokat átgondolni ahelyett, hogy arrébb menekülünk a problémáktól.

A technológia és az ember szükségletei

A technológiai vívmányok – legyenek például az említett autók, vagy azok a számítástechnikai eszközök, mobiltelefonok, amelyek hatására szinte észrevétlenül alakult át a munkakörnyezetünk – közös tulajdonsága, hogy ha a felhasználók nem tesznek használatuk igényeinkhez igazításáért, akkor könnyen túlnőnek rajtunk. Pedig az evolúciós fejlődés nem néhány évben, hanem évmilliókban mérhető. Ebből könnyen leszűrhető, hogy szervezetünk nem fogja tudni lereagálni, hogy a környezeti változók mennyire radikálisan beleszólnak a biológiai szükségleteinkbe. Ezen szükségletek közé tartozik, hogy az élőlényeknek – így az embernek is – van egy bizonyos biológiai órája (kevésbé köznapi nyelven cirkadián ritmusa), amely nagyjából egynapos ciklust ír le. Hogy a modern nagyvárosi élet valóban befolyásolja-e az emberek cirkadián ritmusát, és ha igen, milyen károkat okozhat, annak felfejtésében dr. Várdi Katalin szomnológus (alvásszakértő orvos) volt a segítségünkre. „Az emberi testben a sejtek egy része nappal, a másik része pedig éjszaka aktívabb. Az agyban lévő mesterórában, az úgynevezett nucleus suprachiasmaticusban termelődik az alvási ciklust szabályozó hormon, a melatonin. A mesteróra szabályozza az összes többi perifériásabb, szöveti óra működését a nap 24 órájában – meséli dr. Várdi. – A cirkadián ritmusnak köszönhetően tudnak az élőlények alkalmazkodni a környezeti körülmények szabályos váltakozásához, felkészülni rá, és persze feltöltődni a látszólag passzív időszakokban. A ritmust számos külső tényező befolyásolja, közülük a legfontosabb a (nap)fény. Mindebből pedig könnyen kitalálhatjuk, hogy ha az emberi test arra van programozva, hogy fényes nappal aktív életet él, éjjel pedig, amikor koromsötét van és síri csend, megpihen, hogyan érezheti magát egy olyan környezetben, ahol folyamatos fény- és zajhatások érik.”

Dr. Várdi feleleveníti, hogy maga a működési modell a magyar származású, Zürichben élő Alexander Borbélynak köszönhető. Hála neki, az ezzel kapcsolatos tudásunk a viselkedés-élettantól eljutott a molekuláris biológia szintjére. A cirkadián ritmus fontosságának felismerésében sokat segített a területen elért további eredményekért 2017-ben Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young számára odaítélt fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj is.

Evolúciós örökségünk

„A cirkadián ritmusba történő emberi beavatkozás a mesterséges fény megjelenésével kezdődött, ebben nagy szerepe volt, hogy Thomas Edison feltalálta a villanykörtét. Míg a kulturális adaptáció – például hogy könyvet olvasunk – gyorsan végbemegy, addig az evolúció sokkal lassabb, évezredekben mérhető folyamat. A mi agyunk e tekintetben pontosan úgy működik, mint például egy tízezer évvel ezelőtti emberé. Mindannyiunknak van biológiai órája, ami bár mindenkinél kicsit eltér, alapvetően úgy működik, hogy a fénycsökkenés hatására melatonin termelődik, előidézve az álmosságot” – folytatja dr. Várdi. A szomnológus szerint „az alvásnak felnőtt embernél hat-hét ciklusból álló ritmusa van éjszakánként, és ez felületes alvásból, mélyalvásból és álomlátásból áll. Az alvás első felét a mélyalvás dominálja, míg a második felét az álomlátás. A melatonin ezt a folyamatot a sötétségtől indulva szabályozza. Ha későn fekszünk, megváltozik a ritmus, és kevesebb lesz a mélyalvás annál, mint amennyi szükséges lenne, míg az álomlátás megmarad.”

Az ember különböző szervei, szervrendszerei másképp működnek alvás, mint nem alvás közben: „Például mélyalvás közben termelődik a növekedési hormon, vagy nő meg a természetesen gyilkos sejtek aktivitása. Ezek a sejtek védekeznek a betolakodók ellen, és ezért fordul elő, hogyha például betegen fekszünk, másnap gyógyszer nélkül is jobban ébredünk. Fontos, hogy az alvás valójában aktív állapot, csak teljesen másképp aktív, mint az ébrenlét, és sérülésekhez vezethet, ha ezt befolyásoljuk.” De mik lehetnek ezek a sérülések? A doktornő szerint, ha megnézzük például a több műszakos munkát végző nővéreket, náluk bizonyos betegségek sokkal nagyobb arányban fordulnak elő, mint azoknál, akik nem végeznek éjszakai munkát. Ezek a problémák azóta keletkeztek, hogy az ipari forradalomnál rájöttek, van lehetőség éjszakai munkavégzésre is. Úgy véli, azok számára is, akik semmiképp sem tudnak rendszert beiktatni az életükbe, rendkívül sokat segít, ha valahogy az étkezés és a mozgás nagy részét nappalra hagyják. Ugyanis nemcsak az alvásnak, de az étkezésnek – és hozzá kapcsolódóan az emésztésnek –, valamint a mozgásnak is megvan a maga ritmusa, ezek pedig nem azonos időben zajlanak le az alvás ritmusával.

Innen nehéz nyerni

Maga a cirkadián ritmus tehát nem változott meg, csak mi dolgozunk folyamatosan ellene. 2022-ben a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) a betegségek osztályozásában létrehozott egy alvás-ébrenlét betegségi csoportot, amelybe belefoglalta a műszakos munkát, mivel bizonyos rákok – például prosztata, emlő, könnyen áttétet képző béltumorok – kockázatát megnöveli az éjszakázás. Az viszont hiú ábránd, hogy a kapitalizmusra berendezkedett társadalom egy csapásra az emberek biológiai igényeit teszi majd első helyre, főleg úgy, hogy maguk az emberek sem harcolnak túl hatékonyan jobb munkakörülményeikért.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin tavaszi lapszámában olvasható!