Borítókép: Nem rágnál már csendesebben? Megőrülök! Forrás: Getty Images

Nem rágnál már csendesebben? Megőrülök!

Az ÉvaMagazin.hu oldalon 2021 júniusában közölt írás. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon nehezen viselem, ha valaki a közelemben hangosan eszik. Úgy érzem, mintha a fejemben ropogna az a keksz, vagy közvetlenül az agyamban hersegnének az almadarabkák. Ám mint kiderült, egyáltalán nem vagyok egy különleges eset; a mizofónia, avagy a hétköznapi hangok gyűlölete sokkal több embert érint, mint gondolnánk.

A harmadik kekszért nyúlt. Oda se kellett néznem, csak a szemem sarkából, lopva láttam, így is pontosan tudtam, mi történik. Csak rágta, rágta és rágta; úgy éreztem, mintha a fogai az én fejemben őrölnék a csokis, mogyorós, zabfalatos darabkákat. Ha még egyet vesz, esküszöm azt már nem fogom kibírni és rá kell, hogy ordítsak; már megint. Aztán újra jól összeveszünk és ismét a fejemhez vágja, hogy én vagyok az „idegbeteg”, aki mellett már enni sem lehet. Csak legalább menne arrébb, vinné föl az emeletre tálcán, mit bánom én. Tudtam…zizeg, csörög-zörög a csomagolás, elkerülhetetlen lesz a balhé..

Vagy ott van az a múltkori eset, amikor a metrón utaztam. A velem szemben ülő fiú egy chipses zacsit tépett föl, és szájában egyenként megforgatva, harsogva, ropogtatva kéjesen fogyasztani kezdte a krumpliszirmokat. Nyilván sejtelme sem volt arról, hogy én közben legbelül majd’ szét robbantam a számomra elviselhetetlen zajok okozta kakofóniától. (Ennek a sztorinak az egyetlen „pozitívuma” számomra az volt, hogy legalább az kiderült, egy vadidegen is ugyanúgy az őrületbe tud kergetni ezzel; s hogy nem a férjemmel van problémám.)

Bevallom, sokáig úgy éreztem magam emiatt, mintha ufó lennék.

Mert bár tudom, látom, hogy másokat is fel tud idegesíteni, ha valaki hangosan matat, rágcsál, cukrospapírokat zörget mondjuk egy mozifilm vetítése közben a nézőtéren; de nekem film se kell hozzá és az én reakcióim biztosan túlzóak – ezt még én is meg tudom ítélni.

Egészen mostanáig így voltam vele, ám amikor teljesen véletlenül elém sodródott egy cikk, amiben pontosan ilyen dolgokról írtak; kigyulladt az a bizonyos villanykörte a fejemben. Mint kiderült, a jelenségnek neve is van és egyáltalán nem is olyan ritka, mint ahogyan azt az ember feltételezné. Ezek szerint mégsem vagyok egy magányos bozótharcos, egy elviselhetetlen, antiszociális különc; aki nagyjából csak egy süket szobában képes jól érezni magát.

Nézzük akkor, mivel is állunk szemben: a mizofónia egy neurofiziológiai rendellenesség. Az érintetteket már a mások számára esetleg idegesítő, de semmiképpen sem kibírhatatlan hangingerek is rettenetesen frusztrálják. A reakciót kiváltó konkrét hang változó. Van, akit csak egy-egy, van, akit többféle hang is zavar. Ami közös, hogy egyszerű, hétköznapi hangoktól törhet rájuk az undor vagy a harag – sőt akár még a pánik is - mint például a rágás, a szürcsölés, a szipogás, a torokköszörülés és hasonló, gyakran testhez kötődő, főleg repetitív hangok.

A mizofóniától szenvedők ezekre a mások számára jelentéktelen hangokra ösztönös, nagyon nehezen kontrollálható agyi-testi válaszreakciót adnak.

Ezért is nagyon könnyű agresszív, könnyen felbosszantható embereknek nézni őket.

Mivel egy viszonylag frissen azonosított jelenségről van szó, a tudósok is csak tapogatóznak a kérdésben. Bár a mizofóniát jelenleg még nem tudják gyógyítani, orvosok a kognitív viselkedésterápiát javasolják, mely során az elviselhetetlen zajokra „edzik” a hozzám hasonlókat; hogy így segítsenek, hogyan lehetne másként reagálni ezekre az ingerekre.

Addig is, egy használható gyakorlati tipp: kutatók arra már rájöttek, hogy egyes mizofóniásokon segíthet, ha elkezdik utánozni a számukra elviselhetetlen zajt kiváltó tevékenységet. Úgyhogy csámcsogásra, nyammogásra fel, drága sorstársaim!

A halláskárosodás előjelei