Kell oltás, ha voltunk covidosak? És még pár fontos kérdés az oltásról és az újrafertőződésről

Borítókép: Kell oltás, ha voltunk covidosak? És még pár fontos kérdés az oltásról és az újrafertőződésről Forrás: GettyImages
A 6 legfontosabb kérdés a vírussal szembeni védettségről, az újrafertőződésről és az oltás hatékonyságáról: újrafertőződhetünk-e, ha már átestünk a koronavírus betegségen és van-e értelme ebben az esetben beoltatni magunkat? Többek között ezekre a kérdésekre adunk választ a tudomány mai állása szerint.

Ha már voltam covidos, elkaphatom újra a fertőzést?

Igen, tavaly március óta már több ezer embert találtak, akik bizonyítottan másodjára kapták el a betegséget. Persze ennél jóval több eset lehet, csak az újrafertőződést egyelőre elég nehéz bizonyítani, hiszen az sem biztos, hogy a második fertőzés tüneteket produkál – és felfedezik-, ezen kívül azt is alá kell támasztani, hogy valójában nem az első fertőződés “lappangásáról” van szó, hanem valóban egy új megfertőződésről.

Mitől függ, hogy újrafertőződik-e valaki vagy sem?

Az újrafertőződés főként a kialakult immunválasz és immunmemória tartósságától függ. Erre következtethetünk a rokon koronavírusok tulajdonságaiból, illetve már van néhány kísérleti eredmény a SARS-Cov2-re is.

Mennyi ideig lehetünk védettek az első covid-fertőzést követően?

Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy ennél a vírusnál milyen hosszan tart a védettség a fertőződés után. Egy 2021. januárban lezáruló tanulmány az immunmemória különböző komponenseinek mennyiségét vizsgálta 8 hónapon keresztül 188 betegen SARS-CoV-2 fertőzést után. Azt figyelték meg, hogy az esetek 95%-ában a hosszútávú immunmemória 3 komponense megtalálható 8 hónap után is, vagyis kialakul a tartós immunmemória. Ugyanakkor nem mindegy, hogy kinél milyen volt az immunválasz erőssége és minősége. Azt figyelték meg, hogy akinél gyenge, ott gyenge hosszútávú memória alakult ki, ami azt jelenti, hogy ők potenciálisan hajlamosabbak lehetnek az újrafertőződésre.

Kell-e oltás, ha már átestem a Covid-19-en?

A Manchesteri Egyetem szakértői szerint annak is javasolt az oltás, aki már átesett a koronavírus okozta betegségen, mivel a fertőzést többször elkaphatja és a betegség lefolyása akár súlyosabb is lehet és akár szövődményeket is okozhat.

Lehet-e vírushordozó egy oltott személy?

Több szakmai kérdés nyitott még a koronavírus elleni védőoltások kapcsán. Arra vonatkozóan nincs még elegendő adat, hogy hogyan befolyásolja az oltás a vírus terjedését. Az elmondható, hogy a megbetegedés kialakulása ellen jelentős védelmet nyújt, azt azonban még nem tudjuk, hogy az oltott, de akár tünetmentesen vírust hordozó személy képes-e továbbadni (és milyen erősséggel) a vírust a környezetének.

Okozhat-e egyeseknél Covid-ot a védőoltás?

Egyik COVID-19 elleni védőoltás sem használ ép vagy élő koronavírust. Hiába lehet az oltás mellékhatása fertőzésszerű tünet (az immunválasz kialakulása jelentkezhet panaszként), koronavírus fertőzést biztosan nem okoz. Mivel azonban az immunizáltság a második oltást követően alakulhat ki, a köztes időben nem kizárt, hogy valaki koronavírus fertőzést kapjon, vagy az oltás ellenére is beteg legyen. Ez azonban nem az oltás eredményeként, hanem annak ellenére alakul ki.

Kattints a galériára és olvasd el, milyen tünetekről számolnak be azok, akik már átestek a koronavírus fertőzésen!