
Mit teszel a testeddel, ha túl hangosan hallgatsz zenét
Kisfiam, halkítsd már le azt a zenét, még a füleseden át is ordít! Meg fogsz süketülni! – próbálom visszarántani ebbe a világba a hátsó ülésen álmodozó kiskamaszomat. Magam is meglepődöm a mondataimon, mert mintha csak Anyám szólt volna ki „belőlem”. Közben pedig arra is ráébredek, hogy most jutottam el oda, hogy utólag mélységesen átérezzem az aggodalmait.
Ezt igazolják azok az esettanulmányok is, melyek egyértelmű – és sajnos egyre gyakrabban előforduló - összefüggést mutattak ki az egyre elterjedtebb fülhallgató használat és a fiatalkori hallásromlás között. Mert bár az teljesen egyedi, kinek mennyire érzékeny a füle, s az sem mindegy, hogy éppen milyen zenét hallgat, meddig és hogyan. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi számít hangos zajnak? S hogy mi számít hangos zajnak? A leggyakrabban mobiltelefonokhoz használt fülhallgatók 110 decibelnél is magasabb hangerővel szólnak, közvetlenül a fülünkben. Az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) szerint veszélyt jelent a hallásra, ha valaki huzamosabb időn keresztül 85 decibelnél hangosabb zenét hallgat. 110 decibel esetében mindössze öt perc, vagyis két zeneszám elegendő ehhez.
akik pontosan ebben látják a veszélyt: az óriási hangerővel pumpálja a zenét közvetlen a hallójáratokba.
Leggyakrabban a fiatalokra jellemző, utcán, közlekedési eszközökön, autóban utazva „benyomják” a fülest – sokszor csak a társadalomból való kivonulásukat demonstrálandó - a zenét szándékosan olyan hangerőre „feltolva” hallgatják, hogy az elnyomja a környezet alapzaját. A hangos zene viszont nagyon „ravasz”, a károsító hatása ugyanis csak sok idő elteltével jelentkezik. A folyamatos, ismételt és nagyfokú hanghatás viszont egy idő után már végleges hallásromláshoz, az úgynevezett zaj okozta halláskárosodáshoz vezethet.
