Csak egy pohár langyos citromos víz reggelente, és egész másképp érzed majd magad

Borítókép: Csak egy pohár langyos citromos víz reggelente, és egész másképp érzed majd magad Forrás: Dee @ Copper and Wild Avatar/Unsplash
Az utóbbi hetekben egy egészségügyi probléma miatt le kellett mondanom a kávéról, így áttértem a gabona kávéra, aminek ízét ugyan szeretem, de nem indítja be a motorjaimat, így más alternatíva után kellett néznem, és milyen jól tettem!

Szerencsére nem kellett sokat törnöm a fejemet, hogy innentől mivel indítsam a reggeleket, elég volt legugliznom milyen opciók állnak a rendelkezésemre, így jutottam el a langyos citromos vízig, amit neked is melegen ajánlok.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mondj le a kávéról, de jobban teszed, ha azt csak a citromos víz után fogyasztod el. Akkor már nem is biztos, hogy szükséged lesz rá, ugyanis a citromos víz percek alatt lendületbe hoz majd, mindemellett az egészségi állapotodat is baromi jót tesz.

Citromos víz

Fogj egy citromot (ha lehet legyen bio), majd vágd félbe, és az egyik felét nyomd egy pohár meleg vízbe. Fontos, hogy a víz ne legyen túl forró mert ezzel kinyírod benne a vitaminokat, és hideg se legyen, mert azzal közvetlenül ébredés után ártasz az emésztésednek. Ezután már csak el kell kortyolgatnod az italt.

Miért érdemes fogyasztani?

A citromlé segít egyensúlyban tartani a gyomor pH-értékét, egész napra csökkenti az emésztési zavarokat és a gyomor, illetve emésztőszervrendszeri fájdalmakat.

A citromlé a véráramba kerülve lúgosít, nem savasítja el a gyomrot, helyette metabolizálja az emésztőrendszert.

Miért fontos, hogy rendszeresen fogyassz citromos vizet?

Étrendünkben sok cukor és gabona található, amelyek nem csak a gyomrot savasítják el, hanem az egész testet. Fogyasztásuk - a magas pH-szint miatt - sok ember számára okoznak ízületi gyulladást. A pH-szint kiegyenlítése azonban enyhíti a gyulladást, csökkenti az ízületi fájdalmakat, ezért az ízületigyulladásban és íngyulladásban szenvedőknek kerülniük kell a magas cukortartalmú ételeket, és több citrusfélét kell fogyasztaniuk. Reggel, a citromos víz fogyasztása fokozatosan enyhítheti az ízületi gyulladást és az azzal járó fájdalmakat. Arról nem is beszélve, hogy a vízben található citromlé energiát ad, és javíthatja közérzetet.

Adj neki egy esélyt te is, és teszteld le a következő hetekben. Hamar észreveszed majd a jótékony hatásait!

Összefoglalva, íme a meleg citromosvíz ivásának 7 előnye:

  • Csökkenti az ízületek gyulladását és fájdalmat
  • Segíti az emésztést
  • Csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát
  • Energetizálja a testet és javítja a hangulatot
  • Segít a fogyásban
  • Antioxidáns tartalmának köszönhetően lendületet ad
  • Javítja a májműködést

most pedig mutatunk 3 citromos méregtelenítő italreceptet!