Még kapható az ÉVA magazin aktuális, téli lapszáma, központban a slow life, a címlapon pedig a csodálatos Maráz Zsuzsanna ultrafutó! Kattints ide, hogy megtudd, hol szerezheted be a magazint, itt pedig akár online is megvásárolhatod!

A menopauza egy természetes folyamat a nők életében. A legtöbben tehát túlesünk rajta, és szeretnénk is, hiszen az azt mutatja, hogy megértük az 50–60 éves életkorunkat. Habár földrészenként vagy akár országonként is eltérő lehet, hogy átlagosan hány éves korban érkezik el a nők utolsó menstruációja (Magyarországon átlagosan 50-51, Európában 53, az USA-ban 50, míg pl. Törökországban 46), és érdekes módon kultúránként eltérő az is, hogy a hormonális rendszer változására hogyan reagálnak testi és lelki szinten a nők (Japánban például alig ismerik a hőhullámnak nevezett jelenséget), a változókor „mellékhatásai” valamilyen mértékben mindenkit érintenek.

A menopauza, vagyis a női termékenység megszűnése tehát egy természetes folyamat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos beszélni róla. Különösen arról, ami a nőkre vár a változókor alatt és után. Az evolúció ugyanis nem szánt túl sok szerepet a gyermekszülésre már nem alkalmas nőknek, és nem számolt azzal, hogy a születéskor várható életkor a civilizáció fejlődésével egyre magasabb lesz. Ma már akár több mint öt évtizedet is élhet a menopauza után egy nő, míg például 1920-ban az USA-ban és Európában átlagosan körülbelül 55 év volt a nők születéskor várható élettartama, tehát a változókor bekövetkeztével nem sokkal már meg is haltak, elkerülve ezzel rengeteg olyan betegséget, amelyek a női hormonszint drasztikus megváltozásából fakadnak. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy a női testet és szexualitást érintő témák hagyományosan szégyellni valók voltak, de legalábbis nem a nagy nyilvánosság előtti megbeszélésre alkalmasak, és gyakran máig azok. Csak nézzük meg, hány férfi vásárolna tampont a partnerének, hányan mernek nyilvánosan szoptatni, és mennyire sikerült tabuktól mentessé tenni az olyan témákat, mint a meddőség, az abortusz, a vetélés vagy a masztektómia.

Az utóbbi pár évben azonban ugrásszerűen megnövekedett a témával foglalkozó szakértők és egészséginfluenszerek száma, és többek között arra csodálkozott rá a fél világ, hogy létezik a menopauzát akár egy évtizeddel is megelőző perimenopauza időszaka, melynek változatos tüneteit eddig akár számtalan orvos – a kardiológustól a belgyógyászon át a pszichiáterig – próbálta egy adott nőben többféle módszerrel és gyógyszerrel kezelni anélkül, hogy ők vagy a páciens tudták volna, minden egy adott okra vezethető vissza. Kiborult tehát a bili, és kiderült, hogy még akár 5–10 évvel ezelőtt sem tudtak az orvosok túl sok mindent arról, mit kellene kezdeni a menopauza tüneteivel, mire kellene odafigyelni a változókor alatt és után, hogyan kellene a nőket felkészíteni arra, mi vár rájuk, és a jelenséggel kapcsolatosan milyen típusú kutatásokat kellene végezni. Ez utóbbihoz egy sokkoló adalék: dr. Aleksandra Pikula kanadai kutató adatai szerint 2019 és 2023 között kevesebb mint 300 millió dollárt fordítottak világszinten a változókorral kapcsolatos kutatásokra, miközben a jelenség globálisan mintegy 1,2 milliárd nőt érint. Ezzel szemben a világon körülbelül 152 millió férfit érintő, merevedési zavarral összefüggő kutatásokra 2,8 milliárd dollár ment el globálisan.

„MINTHA NEM LENNÉK ÖNMAGAM"

Dr. Mary Claire Haver amerikai nőgyógyász volt az egyik első influenszer, aki elkezdett a témával foglalkozni. Ma már több mint 3 millió követője van az Instagramon, a New York Times egy hosszú portrét jelentetett meg a munkásságáról, számtalan konferencián szólal fel és saját étrend-kiegészítő márkát vezetett be a piacra. Igaz, ez utóbbiért érte már kritika, mondván, hazabeszél, amikor vitaminokat, táplálékkiegészítőket ajánl követőinek: így már nem tekinthető pártatlannak. Dr. Haverről lepereg a kritika, és mindig azt hangsúlyozza, személyesen tapasztalja ki, mi ideális a nőknek menopauza környékén, ahogyan annak idején saját egészségi állapota vezette rá arra is, hogy foglalkozni kezdjen a témával. Az 56 éves nőgyógyász ugyanis 8 évvel ezelőtt került menopauzába, és maga is megdöbbent azon, mennyire tájékozatlan a témában (később sokszor nyilatkozta, hogy az orvosi egyetemen mindössze néhány órában tanultak a változókorról és kezeléséről), és praxisa alatt mennyiszer nem tudott valódi segítséget nyújtani a hozzá forduló nőknek.

Dr. Haver megközelítése azért szimpatikus, és vélhetően ez önmagában nagy szerepet játszik népszerűségében, mert szakemberként is sorstársnak számít. Nemcsak felelősséget vállal azért, amiért a nőgyógyászok – köztük ő maga is – évtizedekig nem kezelték megfelelő tudás híján adekvátan a menopauzával kapcsolatos problémákat, de jelzi, hogy maga is egy a változókor tüneteitől és következményeitől szenvedő nők közül. Egy nemrég adott interjújában azt mondja: az egyik első tünete a perimenopauzának – vagyis annak az időszaknak, amikor a női nemi hormonok szintje már csökken, de a nők még menstruálnak –, hogy valaki azt érzi: mintha nem lenne önmaga. Lehet, hogy rosszabbul alszik, mint régen, kicsit fáj a feje, ingerlékenyebb, gyakrabban találja magát rossz hangulatban. Mindezek külön-külön lehetnek nagyon enyhék és alig zavarók, de együtt már látványosan ronthatják az életminőséget.

Ha egy nőnek a 45. születésnapja után még van legalább egy menstruációja, akkor már nem korai esetében a menopauza – ez tehát azt jelenti, hogy az első változókori tünetei már akár 35 éves korában is jelentkezhetnek! Ezek persze nagyon sokfélék lehetnek, és van, aki valóban viszonylag tünetmentesen vészeli át a hormonális változások időszakát – ez nemcsak genetika, életmód, de akár kulturális hovatartozás függvénye is lehet. Azok számára viszont, akik szenvednek a tünetektől, nem nyújt megoldást az a mantra, hogy „ez természetes folyamat, fogadd el, szenvedd végig”. Pedig a nők évtizedekig maximum ezt kapták, szerencsés esetben kiegészítve hormonpótló kezeléssel. Az első és legfontosabb tehát a perimenopauza és a menopauza időszakában annak tudatosítása, hogy bár természetes folyamat zajlik éppen, a tünetek igenis valósak, és olyan szerteágazók lehetnek, hogy a hirtelen hízástól kezdve a megmagyarázhatatlan fejfájáson át a depresszióig vagy dühkitörésekig fokozódhatnak. Nem arról van tehát szó, hogy egy nő hisztis, lusta, elhanyagolja magát vagy túlérzékeny, esetleg mentálisan instabil – pusztán változókorba került. Már önmagában ennek elfogadása és megértése rengeteg pozitív változást hozhat, hiszen értjük, mi történik velünk, és így valóban sikerülhet megélni azt, hogy ez egy természetes folyamat, amin keresztül kell menni – adott esetben életmódváltással, pszichoterápiával és hormonpótlással megsegítve.

Folytatás és teljes cikk az ÉVA magazin 2025-ös téli lapszámában! Még kapható!