Megvan, melyek a leginnovatívabb hazai kórházak

Borítókép: Megvan, melyek a leginnovatívabb hazai kórházak Forrás: Pixabay.com/Sasin Tipchai
A COVID-19 globális vírusjárvány a hazai egészségügyi ellátórendszert soha nem látott feladatok elé állította. Egyik napról a másikra kellett új megoldásokat gyakorlatba ültetni. A kihívások és az extrém leterheltség ellenére mégis jutott idő és energia innovatív és családbarát megoldások, jó gyakorlatok megvalósítására. Ebben is megnyilvánult a magyar egészségügyben dolgozók igazi odaadása, szakmai hozzáértése.

A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tavasszal kiírt közös pályázatára 18 kórház nevezett be, ezek közül a zsűri négy innovációt díjazott. A versengés nem várt érdeklődést hozott a nyilvánosság körében, több mint tízezer közönségszavazat érkezett a projektekre. Ezek között több, a koronavírus-járvány alatti beteg-hozzátartozói kapcsolattartást segítő, és szülésre felkészítő megoldás is volt.

A nyerteseket a Magyar Kórházszövetség XXXIII. Kongresszusán díjazták június 16-án. Minden egyes pályázat tükrözte azt a szellemiséget, amit a kiírók kerestek: az emberség, empátia és kreativitás egyaránt tetten érhető volt a beküldött anyagokban.

A Családbarát Kórházi Innovációk – Járvány Idején díj 2021-es nyertesei:

Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő négy pályázata együttesen: Babales program / Együtt program / Online szülésfelkészítő tanfolyam / Stroke ovi program. Az intézmény a MetLife ajándékát kapta.

Mohácsi Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály: Családbarát szülészet pályázata. Az intézmény a KINCS ajándékát kapta.

A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinika a gyermekfelügyeletet, a távoktatást oldotta meg, játszóházat nyitott a dolgozók gyerekei részére a járvány idején. Az intézmény a K&H díját kapta.

A Békés Megyei Központi Kórház gyulai Pándy Kálmán Tagkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály a járvány alatti hozzátartozói kapcsolattartást, és egyéb, jobb közérzetet biztosító megoldásait mutatta be pályázatában. Az intézmény az MVM ajándékát kapta.

Április folyamán több, mint tízezren szavaztak a beérkezett 18 pályázatra. Ezek alapján az első három helyen végzett intézmények közönségdíjat és támogatói jutalmakat kaptak:

MRE Bethesda Gyermekkórháza Az intézmény a BT ajándékát kapta.

Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) Az intézmény a Három Királyfi és a Magyar Kórházszövetség közös ajándékát kapta.

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza Az intézmény a HR Partner Consulting ajándékát kapta.

Az ajándékok a díjátadás után intézményre szabott módon, a vállalatok és a kórházak közötti együttműködésben kerülnek a nyertesekhez. A beadott pályázatokból megismert nagyszerű kezdeményezések elismeréseképpen minden pályázó részesült a zsűri elismerő oklevelében, valamint az Apaépítő Alapítvány felajánlásából könyvjutalmat is kaptak.