Oltatni, nem oltatni. A világért se szeretnék belemenni ebbe a kérdésbe, válaszokat sem szeretnék keresni arra, hogy miért vegyük fel az oltást és miért ne. Mindenki maga dönti el, hogy mit és miért tart jó megoldásnak ebben a másfél éve tartó pandémiás helyzetben. Azt tudom elmesélni, hogy én mit tapasztaltam az oltás felvételét követően.

Még minden előtt

Én már tavaly tudtam, ha lesz oltás, akkor kérni fogom. Ebben láttam és látom most is a szabadabb élet felé vezető út lehetőségét. A pandémia alatt kialakult fizikai korlátok általa feloldódnak, az már más kérdés, hogy amit én kaptam -a Szputnyik oltás- egyelőre még országhatárokba ütközik. Nem fogok arról sem véleményt írni, hogy melyik jobb és miért, azt hiszem, aki követte egy kicsit is a híreket, az tisztában van azzal, hogy a vírus semelyik korosztályt nem kímélte és számos esetben végzetes volt. Ellenben oltottként a betegség lefolyása kíméletesebb.

A karácsonyt is minimális kontaktus mellett tartottuk meg, így most, hogy ők is és mi is átoltottak vagyunk, nagyobb szabadságot élvezhetünk egymás társaságában.

Az első oltás

Az oltást egy csütörtöki napon ajánlották fel nekem, és már másnap mentem is felvenni azt. Azon túl, hogy irtó parás vagyok minden egészségügyi beavatkozás alkalmával –pláne a második adag hatásának tapasztalata után- mondhatni mindenféle különös panasz nélkül vészeltem át az első adagot. A péntek 14:30-as oltás hatása másnap reggel haloványan jelentkezett csak. Még leültem reggelizni a családdal, ám fáradtnak és levertnek éreztem magam, így a nappaliban pihengetve töltöttem a napom. Egy eseménytelen éjszaka után reggel ismét jól ébredtem, de a gyengeség hamar jelentkezett újra, melyet akkor már egy középerős fejfájás is kísért. Ekkor vettem be egy fájdalomcsillapítót és aludtam pár órát, melynek eredményeképpen frissen ébredtem, konkrétan azzal a gondolattal, hogy a nappalit ki fogom porszívózni. Összesen egyszer kellett bevennem fájdalomcsillapítót, és az egész nyomottság másfél napig tartott.

A második oltás

A Szputnyik esetében, az elsőtől számítva, 3 héttel későbbre szólt a második dózis időpontja. Az első tapasztalatából nagyon reméltem, hogy csak kicsivel lesz nehezebb az oltás utáni pár nap. Több ismerősöm is jelezte, hogy a másodikat komolyabban megérezték. Gondoltam -ahogy az elbeszélések más-más érzetekről számoltak be- ha kicsit enerváltabb leszek, az is normális lesz, meglátjuk. Órára pontosan ugyanakkor, egy pénteki napon kaptam meg az oltást. Másnap hajnalban viszont erős hidegrázással ébredtem. Két takaró alatt vacogtam. Válltól felfelé mindenem fájt: a nyakam izmai sajogtak, a fejem hasogatott. Egész nap feküdtem és ahogy lejárt a fájdalomcsillapító 4-6 órája, azonnal vettem be a következőt.

Zavartak a hangok, zajok, nem volt étvágyam. Ismerőseim azt javasolták főzzek az oltás előtti nap egy jó kis húslevest, sok zöldséggel, mert az majd jól fog esni. Írd és mondd: ez volt az az egyetlen egy étel, amit jó étvággyal meg tudtam enni. Nagyon sokat ittam a nap során.

Vasárnap hajnalban ismét a hidegrázás ébresztett és lényegében egy újabb kínlódós nap következett, de már könnyebb volt elviselni a környezet eseményeit. Hétfő reggel viszont már –az első tapasztalatából gondolva- úgy indítottam a napomat, mintha túl lennék az oltás utáni nehézségeken. Leültem dolgozni, de a monitor vibrálása, a befutó feladatok pillanatok alatt lefárasztottak. Éreztem, hogy egy belső nyugtalanság költözik belém. Időnként levert a víz, szapora lett a pulzusom. Annyira viszont nem éreztem magamat rosszul, hogy ne én vigyem el a gyerekeket a délutáni edzésükre. Leszállítottam mindenkit, majd gondoltam sétálok egyet. Körülbelül 100 méter megtétele után úgy éreztem kezd kifutni az erő a lábamból. Mivel életemben többször elájultam már, így tisztában voltam vele, ha nem érek vissza a kocsihoz, iszom és veszek be egy szőlőcukrot, akkor el fogok ájulni. Nem ájultam el. Összeraktam magam és a lehető leglassabban vezetve, hazamentem.

A fájdalomcsillapítót folyamatosan szedtem, de ennek ellenére is rosszul voltam. Az egyetlen megnyugvást a fekvés jelentette.

Szerdán jeleztem a házi orvosnak, hogy 5 nappal az oltást követően sem vagyok jól, illetve, hogy borzasztó erős a fejfájásom, amihez egy időnként felfutó vérnyomás is társul. Kérte, rendszeresen mérjem a vérnyomásom és másnap jelentkezzek. Csütörtökön már 3. napja fájt a fejem, úgy, hogy csak fekve volt jó. Délután a házi orvos azt kérte, keljek fel és sétáljak egyet a levegőn.

Így is tettem. Ahogy elkezdtem öltözködni és ahogy kiléptem a levegőre, csillapodni kezdett a nyomás a fejemben. Az aktivitás, a kiszakadás a nyomasztó helyzetből, nem tudom mi segített, de a séta sokat dobott rajtam.

Pénteken már enyhült a fejemben a nyomás, a szédülés is kezdett megszűnni. Az oltás után 9 nappal éreztem először, hogy sokkal jobban vagyok.

Mindenkinél más

A barátnőm gyógyszerész, így pusztán kíváncsiságból meg-megkérdezte az embereket, hogy ki hogyan érezte magát egyik-másik oltás után. Nem reprezentatív, mini kutatásának eredménye szerint sokaknál azok a panaszok erősödtek fel, amikkel eleve is rendszeresen küzdenek. Aki teniszkönyök gonddal él, annak az fájt jobban, aki fejfájós típus, mint én, annak a feje jelzett be. Hogy mi lesz 6-12 hónap múlva, ha újra kell oltatnunk, ha lehet akkor majd választani, kérném-e ezt a típusú oltást, nem tudom. Egyet tudok, személy szerint engem a beoltottság ténye, a nyitottabb lehetőségek- még ha se moziba, se tömegrendezvényekre nem készülök- megnyugtat. És itt is látni, hogy valóban, mindenki más: valakit az nyugtat meg, hogy nem kell kémiai vegyületeket magába fecskendeztetnie, más pedig pont ebben látja a biztonságát.

A galériában az oltás utáni érzeteket mutatjuk be: