Hogyan vált a cukor a szülők fizetőeszközévé és miért teszünk ezzel nagyon-nagyon rosszat a gyerekeinkkel?
„A babákban az anyatej édeskés íze alakíthatja ki az édes íz iránti igényt, ám ez még nem von maga után szükségszerű édességfüggőséget – véli Somogyi-Kovács Anita dietetikus. – Ellenben ha rendszeresen adunk édességet a cseperedő gyermeknek, a fejében összekapcsolódhat az ízérzet az anyai gondoskodással és a táplálkozással. Idővel a gyerek számára az édesség jutalmazó funkciót nyer el, szülőpótló, foglalkozáskiváltó, törődéshelyettesítő pótszerré válik.”
Némely szülő úgy kerüli ki a cukormumust, hogy ő maga titokban eszik édességet, de a gyereknek nem ad. „Ha hazudunk a gyereknek, az feszültséget szül bennünk, hiszen keresnünk kell az alkalmat, amikor a gyerek nincs a közelben, és végre befalhatjuk a következő nápolyit” – véli Somogyi-Kovács Anita. Nagyon kevés példát lát arra, hogy a szülő átszokik a gyerek számára helyesnek tartott étrendre, és saját magától is megvonja a kényeztető falatokat.
Nálad is illatos nyerscukor áll a polcon, mert azt hallottad, hogy az egészségesebb? A nyers nádcukor és a hagyományos fehér finomított cukor között csak annyi a különbség, hogy az előállítás során kimaradt az utolsó, tisztító eljárás. Ez az élettani hatásokat tekintve édesmindegy. Az iskolák honlapján gyakran megtalálható a menzaétlap, amelyet a szülők – az e-napló után – megnézhetnének. Ha tudod előre, hogy mondjuk kedden szilvás gombóc lesz az ebéd, amit minden gyerek örömmel megeszik, akkor délután, amikor érte mész, vigyél neki egy almát. Amennyiben nem szereti a zöldborsót, akkor az olyan napon a kimaradt zöldséget pótold a vacsora során: készíts például teljes kiőrlésű lisztből pizzát, a tetején paradicsommal, kukoricával, gombával, vagy keverj egy reszelt sárgarépás túrós sütit, és édesítsd banánnal. Tehát a menzaételeket párosítsd egészséges zöldségekkel, gyümölcsökkel.
Lévén az energiamérleg egyéni sajátosság, az étkezésben nem lehet átlagokat figyelembe venni. Ám ha egy gyerek kakaós csigát reggelizik, akkor ő már a napi hozzáadottcukor-határát elérte. Amennyiben utána az óvodában, iskolában még megiszik egy kakaót tízóraira, ebédre kap egy gyümölcslevest, utána rizses húst savanyúsággal, majd uzsonnára gyümölcsöt, hazafelé egy jégkrémet, csokit vagy müzliszeletet, este otthon megvacsorázik, és még lefekvés előtt elhörpöl egy bögre kakaót, akkor nem a napi cukorlimitet lépte túl, hanem az egész hetit.
Az édesítőszerek közül gyerekeknek nem kellene cukoralkoholt (a nyírfacukor néven is ismert xilitet, illetve eritritet) adnod, mert ha ezekre valaki érzékeny, akkor felpuffad, hasmenése lesz, ami miatt károsodhat a bélflórája. Az édesítéshez használt sztívia (stevia) gyógynövénynek számít, gyereknek szintén kerülendő a szakember szerint.
A darált aszalványok cukortartalma kétségtelenül magas, de élettanilag ezek optimálisnak mondhatók a kicsik (és a nagyok) számára. Mármint amennyiben nem kén-dioxiddal lettek kezelve, mert az allergiát okozhat az arra érzékenyeknél. Továbbá az aszalványok némelyike olajban van kisütve, illetve olajozott vagy cukrozott. Ha a gyerekednek ízlenek az aszalt gyümölcsök, szerezz be egy aszalógépet, és együtt készítsetek egészséges nasit.
„Erősen sarkosítva, hogy könnyebb legyen számolni: az étkezés 50 százaléka szénhidrát, 30 százaléka zsír, 20 százaléka fehérje – hív még egy kis számolgatásra Somogyi-Kovács Anita. – Egy tízéves gyerek számára a napi ajánlott maximum 2050 kilokalória fele 1025 kilokalória, ennyinek kellene szénhidrátból származnia, de ennek csak 5–10 százaléka lehet a megengedett hozzáadott cukor. A 10 százalék az 100 kilokalória, átszámítva 2,5 dekagramm cukor, az 5 százalék pedig 1,25 dekagramm.” Próbálj tehát tudatosan vásárolni, olvasd el, hogy a termékekben mennyi a hozzáadott cukor, mert már ezt is kötelező feltüntetni a csomagoláson.
„Amennyiben gyümölcsjoghurtot, pudingot, tejbegrízt készítünk, ne keverjünk hozzá cukrot, hanem a tetejét sószórásszerűen hintsük meg cukorral. Amikor a gyerek a szájához emeli a kanalat, először ezzel az édes ízzel találkozik, és a többit is meg fogja enni” – oszt meg egy bevált praktikát a dietetikus. Sőt, ha laktózmentes tejet használsz ezekhez a receptekhez, attól édesebb lesz a tejbegríz, kakaó, puding, mert a laktózmentes tejben lévő laktáz enzim lebontja a laktózt (tejcukrot) a tejben.
Ezekben is lehet hozzáadott cukor:
- Felvágottak, húskészítmények (bacon, virsli, kenőmájas)
- Zöldségpástétomok
- Szószos halkonzervek
- Aszalt paradicsomok, ajvárok és a pesztók nagy része
- Aszalt gyümölcsök
- Gyümölcskonzervek és gyakran a zöldségkonzervek is
- Bizonyos bébiételek
- Müzlik, cornflakesek, kivéve a cukormentes jelzésűek
- 100%-os gyümölcslevek zöme
- Gyümölcsjoghurtok, növényi tejből készült gyümölcsjoghurtok
- Ízesített növényi tejek
- Egyes kefirek
- Kenyerek, zsömlék, kiflik, általában az élesztős termékek
- Leveskocka, levespor