54 kilósan estem teherbe a harmadik terhességem alatt is. Pont annyival, amennyi már hosszú-hosszú évek óta vagyok – amikor nem vagyok állapotos és amennyivel – plusz-mínusz 1-1 kiló – a korábbi két várandósságomat is kezdtem. Bármennyit eszek, ennyit mutat a mérleg. Nem tudok mit tenni. Pedig én tényleg szeretnék több lenni, meg is tettem ezért mindent, férfiakat megszégyenítő adagokat tudtam mindig is enni, de egyszerűen ez van. Ilyen alkat vagyok. Gyors az anyagcserém, képtelen vagyok a hízásra.

Na, gondoltam, majd ha terhes leszek. Aha... Az első gyermekünkkel egész sokat híztam: 7 kiló plusszal mentem szülni, a másodiknál már csak 5-tel, a harmadikkal csupán 3 kilóval mutatott többet a mérleg. De volt az a 9 hónap alatt jóval kevesebb is.

Próbáltam volna én enni, csak hát egyszerűen nem kívántam semmit. Ahogy a hűtő közelébe értem, már szaladtam is vissza a WC-re. Ha nagy nehezen letoltam reggelire egy kis fánkot vagy esetleg egy kis kakaóscsigát, fél órára rá már minden ki is jött belőlem.

Az orvosom be is akart fektetni kórházba, de mondtam, hogy szó se lehet róla. A terhesvitaminokat szedtem, rengeteg folyadékot ittam, nehogy kiszáradjak, zöldségeket-gyümölcsöket is ettem, a gyerek pedig szépen fejlődött. Ott volt a másik két gyerekem, a háztartás, a férjem, ugyan minek mentem volna kórházba? Hiszen a rosszulléteket és a hányást leszámítva jól éreztem magam. És még egyszer mondom, ami a legfontosabb: a gyerek is jól volt, szépen fejlődött.

Persze, nagyon vártam, hogy betöltsem a 12. hetet és elmúljanak a rosszullétek. De sajnos ezúttal nem volt szerencsém. A hatodik hónapig nem múlt el, így enni sokkal többet nem bírtam. De legalább kevesebbet hánytam, így a második trimeszter végére a kezdősúlyomhoz képest kemény egy kiló plusz volt már rajtam. És mindezt úgy, hogy addigra már volt hasam.

No nem olyan, mint másoknak szokott lenni. Az első két várandósságom alatt sem volt soha óriási hasam, mint más kismamáknak szokott. Irigyeltem is őket, mert többnyire nálam a 8-9. hónapban kérdezgették meg először, hogy esetleg kismama vagyok-e? Mondanom se kell, mennyire ledöbbent mindenki, amikor megtudták, hogy már csak pár hetem van a szülésig.

A harmadik babánál meg pláne. Az utolsó két hónapra elmúltak a rosszullétek, hányni se hánytam, viszont a kis pocakomban egy nagy babának kellett a hely, így akkor meg már ezért nem bírtam nagy adagokat enni. Pedig próbálkoztam, továbbra is. 57 kilósan, és végül egész szép kis pocakkal mentem szülni, amit már nagyon vártam. Nem a szülés miatt, hanem mert

Persze, értettem én őket, aggódtak a babáért, csak azt felejtették el, hogy ugye azt mondják, a baba elveszi, amire szüksége van. És ez tényleg így is van.

A 40. héten harmadszorra is természetes úton, egy makkegészséges, 3680 grammos, erős kisfiúnak adtam életet. Immáron 4 éve. Én "visszanyertem" a versenysúlyom, ő viszont azóta felszedett 20 kilót és egy még erősebb nagyfiúvá cseperedett. És azóta is elveszi magának, ami kell. :)