A WHO ajánlása szerint ennyit kellene hetente mozognunk

WHO, világjárvány, aktivitás, futás, mozgás Forrás: Rémi Boyer / Unsplash
Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy egészséges felnőttnek hetente legalább 300 percet mozgással kellene töltenie.

300 perc hetente, azaz 5 óra egy héten – ez azaz időtartam, amit minimálisan valamilyen aktív tevékenységgel kellene tölteni. A WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) közleményét amiatt adta ki, mert a világjárvány kitörése óta az inaktivitás még inkább elterjedt világszerte. A szervezet szerint minden ötödik kamasz és minden negyedik felnőtt keveset mozog, mindez nagyjából 54 milliárd dollárjába kerül az egészségügyi ellátásnak. Az ajánlás szerint az egészséges felnőtt lakosság számára heti 300 perc aktív tevékenység javasolt, gyermekek és serdülők számára pedig napi 60 perc!

Egy lelkes futó számára ezek a számok egyáltalán nem okoznak problémát, ám kutatások igazolták, hogy a járvány kitörése óta még az aktív népesség körében is csökkent a mozgásos tevékenységekre fordított idő. Egy tanulmány arról számolt be, hogy az a csoport, amely az aktivitás szintjének legnagyobb csökkenését mutatta, a 40 éven aluliak. Noha éppen ez a korosztály volt az, amely a legaktívabb volt a járvány kitörését megelőzően. Ám a kijárási korlátozások és tilalmak bevezetésével ez a kör szinte teljesen leállt a mozgással. Ennek magyarázata valószínűleg annak a magas stressz-szintnek tulajdonítható, amit sok fiatal, családos élt át az otthon töltött időszak alatt. Az otthon végezhető munkalehetőségek korlátozottsága, munkahelyek elvesztése, a közoktatás teljes leállása, a gyermekek otthoni foglalkoztatása sokakban keltettek komoly feszültséget, ami miatt a mozgás teljesen kiesett a prioritások közül.

Kiknél csökkent a leginkább a mozgással töltött idő a járvány óta? Hogyan térj vissza a futáshoz, ha most aztán tényleg újrakezded? Kattints és megtudod!