10 „rossz szokás”, ami valójában egészséges a tudomány szerint

Bizonyára te is megiszol néha egy-egy pohár bort, olykor több kávét iszol a napi kettőnél, vagy időnként az edzőterem helyett inkább a kanapét választod. De nem kell, hogy ezektől rosszul érezd magad! Sőt! A tudomány bebizonyította, hogy egyes rossznak vélt szokások még hasznosak is lehetnek. A kulcs persze mindig a mértékletesség, ezt érdemes szem előtt tartani!

10 „rossz szokás”, ami valójában egészséges
Reggeli kihagyása
Sokszor halljuk, hogy a reggeli kihagyása főben járó bűn. Bár egykor azt hitték, hogy a nap első étkezésének kihagyása súlygyarapodáshoz vezet, számos közelmúltbeli tanulmány ennek az ellenkezőjét mutatta ki – a böjt vagy az étkezések alkalmankénti kihagyása valóban segíthet néhány embernek a fogyásban. Ezeket az étkezési formákat szakaszos böjtnek nevezik, és az egyik legnépszerűbb a 16 órás étkezéstől való tartózkodás és nyolc órás időkeretben történő evés.
Kávézás
Annak ellenére, hogy a túlzott koffeinfogyasztás valóban nem egészséges, egyes tanulmányok kimutatták, hogy a kávé rendszeres, ám mértékletes fogyasztása összefügg a rák kockázatának csökkenésével, valamint számos egyéb egészségügyi előnnyel bír, mint például a cukorbetegség elleni védelem és a szív egészségének javítása. Az orvosok azt javasolják, hogy korlátozzuk a koffeinbevitelt napi 400 milligrammra, vagyis körülbelül 3-4 csésze presszó kávéra.
Galériánkban további 8 „rossz szokás”, ami valójában egészséges a tudomány szerint!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...