300 ezer gyerek fejlesztéséhez járult hozzá ez a 8 szervezet

Borítókép: 300 ezer gyerek fejlesztéséhez járult hozzá ez a 8 szervezet Forrás: Edisonplatform
Egy ideális jövőben az óvoda és az iskola lesz a tehetséggondozás és az egyénre szabott fejlesztés helyszíne, ám addig is non profit szervezetek, egyesületek, csoportok, lelkes önkéntesek dolgoznak azon, hogy a gyerekeink jövő orientált tudást és képességeket szerezhessenek. Idén másodszor díjazták Magyarország innovatív, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit és ez alkalomból az Éva magazin is különdíjat adott át.

Az Edison100 listán összesen száz jelöltből 8+1 kategóriában kiosztott elismerést olyan szereplők érdemelték ki, akik innovatív és jövőbarát módon fejlesztik óvodások és általános iskolások tudását és készségeit. A díjazottakról szakmai zsűri döntött, illetve egy több mint negyvenzres közönségszavazás alapján osztották ki a kilencedik díjat. A díjazottak eddigi működésük során több mint 300.000 gyereket és 70.000 szülőt fejlesztettek országszerte.

Forrás: Edisonplatform
Az AZZ Zenesuli növendékei

Az Edison100 lista győztesei 2020-ban

A világ és én kategória: Hősök Tere Alapítvány

Az Alapítvány célja olyan világban élni, ahol az együttérzés társadalmi norma, és ahol az emberek a terveik megvalósítása közben is odafigyelnek másokra, és nem csak észreveszik, ha baj van, de segítenek is. Élménytréningjeik országszerte elérhetőek pedagógusok, oktatásban dolgozó szakemberek, szülők és minden érdeklődő számára. A tréningeken szociálpszichológiai kutatásokon alapuló tudásátadás mellett, nagy hangsúlyt fektetnek a saját élmények általi, mélyebb megértést adó gyakorlatokra.

Digitális világ kategória: BookR Kds

A BOOKR Kids célja, hogy a gyerekek okoseszköz-használatra fordított idejét értékes és érdekes tartalommal töltse meg. Technológiáját empirikus kutatási eredményekre támaszkodva fejleszti, hidat épít a könyvek és a digitális világ között. Mivel a tudásalapú társadalomban csak az lehet sikeres, aki értő olvasásra képes, a cég elsődleges feladatának tekinti a gyerekek értő olvasóvá válásának segítését, mely utat nyit számukra minden létező további tudás megszerzéséhez.

Egészség kategória: Szurikáta Foglalkozás - mosolyt ad a szurik mellé!

A Szurikáta foglalkozás az azonnali és élethosszig tartó inzulinkezelést igénylő 1-es típusú diabéteszes gyerekek integrációját, társaik érzékenyítését és edukációját szolgáló interaktív gyermekfoglalkozás vagy rendhagyó környezetismeret óra medikusok és dietetikus hallgatók vezetésével. A foglalkozás célja, hogy segítségére legyen egy krízisen átesett gyermeknek abban, hogy könnyebben vissza tudjon illeszkedni kortárs közösségébe krónikus betegségével együtt.

Esély kategória: IndaHouse Hungary

Az Egyesület célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, mobilitásra képes felnőtté váljanak, akik szülőként be tudják építeni az egyesülettől kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe. Ennek érdekében önkéntesek által megvalósított egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tartanak, és mentor programot működtetnek, nemrég pedig szülőklubot indítottak.

Fenntarthatóság kategória: Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület

A Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület elkötelezett a környezettudatos életmód, a sport, a médiatudatosság, a természetes életformák és az életrevalóság ügyének terjesztésében. A fiatalok úgy gondolják, hogy a “mobil” az élet elengedhetetlen része. Nem csak a kapcsolattartás, hanem a szórakozás, a kikapcsolódás egyik meghatározó eleme is, ezért olyan applikációkat és modern digitális megoldásokat fejlesztenek, amelyek kihasználják ezen eszközök erejét és segítségükkel környezettudatos, környezetbarát és egészséges fiatalokat nevelhetünk.

Kreatív kategória: Varázsmancsok - Kutyás terápia

Kutyás terápiás foglalkozások óvodás és kisiskolás gyermekeknek számára. A Varázsmancsok szakembereknek is szervez kutyaterápiás foglalkozásvezetői képzést országszerte, hogy a kutyázást, mint innovatív élményterápiát beépíthessék az eszköztárukba, illetve kutyás foglalkozás gyűjteményekkel segítik a pedagógusok munkáját.

Tudatos nevelés kategória: Egyszerűbb Gyermekkor

Az Egyszerűbb Gyermekkor mozgalom 2012 óta található meg hazánkban, és a túlfogyasztásra ad családi választ. A módszer fókuszában a kis, megvalósítható egyszerűsítések állnak: ezek eredményeképp a családok visszatalálnak valódi, egyszerű céljaikhoz, a mindennapokban pedig megfelelő hangsúlyt kapnak a valóban fontos, családi kapcsolatokat elősegítő minőségi együttlétek. Az egyszerűbb gyermekkor az alábbi négy fő pillér mentén alakítható: környezet, ritmus, időbeosztás, (digitális)média.

Tudomány kategória: Medve Matek

A Medve Matek programsorozat célja a matematika népszerűsítése, a tantárgy iránt érzett negatív hozzáállás ledöntése. Egyedülálló szabadtéri rendezvényeikkel is hangsúlyozzák a kooperatív gondolkodás, a csapatmunka fontosságát, kimozdítják a gyerekeket a szabadba és egy egészen újszerű köntösben mutatják be számukra a tudomány ezen ágát, ezzel is élvezhetőbbé, izgalmasabbá téve. Emellett fontosnak tartják az aktív időtöltés, a természetközeliség kiemelését, valamint népszerűsítjük a pedagógusi pályát is.

Dívány.hu Közönségdíj: Inspirációk #MERJALKOTNI

Idén is szavazhattak a szülők a szívükhöz legközelebb álló kezdeményezésekre, és a dívány.hu oldalán 41.536 leadott voks alapján a közönségdíjat az Inspirációk #MERJALKOTNI nyerte el. Az Inspirációk #MERJALKOTNI célja, hogy alkotásra inspirálja a fiatalokat. Az inspirációt videókban online, és személyesen az alkotóműhelyekben is kipróbálhatják, tehetségtől függetlenül. A kreatív tevékenységnek rengeteg színárnyalata van, legyen szó festésről, origamiról, DIY szobadekorációs ötletekről, vagy akár gasztrokalandokról. A jobb agyféltekéjük használatával a gyerekek sikeresebb életet élhetnek.

Különdíjak:

Éva magazin különdíj: Hogy Vagy Egyesület
Forbes különdíj: Ki az Ellenség? (Amnesty Emberi Jogi Oktatás)
Kreatív különdíj: Maker's Red Box
Felelős Szülők különdíja: NoBadKid

Az Éva magazin által felajánlott különdíjat, az 1 millió forint értékű médiatámogatást a Hogy Vagy Egyesület nyerte el.

Önkénteseik 8. kerületi óvodákban hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak kiscsoportos, érzelmi fókuszú, saját módszertanú MESEcsoportokat. Ezáltal fejlődik a gyerekek mentalizációs készsége, önismerete, az érzelemfelismerés és szabályozás készsége, ami hosszútávon segíti a társas helyzetekben való magabiztosabb tájékozódást.


Tartanak továbbá szülőkonzultációval kiegészített 10 alkalmas HogyVagy MESEcsoportokat is családok számára. A szülőkonzultációk keretében csoportvezető pszichológusaik együtt gondolkodnak a szülőkkel, támogatva őket abban, hogy minél jobban megértsék a gyerekük viselkedését. A gyerekek fejlesztése mellett az óvodákban érzelmi fókuszú esetmegbeszéléseket tartanak a pedagógusoknak, hogy indirekten még több gyerekhez eljuthathassanak. A Hogy Vagy Egyesület önkénteseiről és munkájukról az Éva magazin következő számában többet is megtudhatnak az olvasók.