Harminckettő múltam, amikor először kezdtem igazán vágyakozni egy gyerek után, addig csak úgy telt az életem. Andrissal már két éve éltünk együtt: amikor megpendítettem neki a tervemet, rémület költözött a pillantásába, és közölte, hogy még nem érzi magát elég érettnek ilyesmihez.

Basszus, harminchét vagy, mégis mikor leszel elég érett, kérdeztem, de csak a vállát vonogatta. Fogalmam sincs. De mindennek eljön a maga ideje.

Efféle közhelyekkel szúrta ki a szemem, miközben elröppent újabb öt év. És még mindig éretlennek érezte magát. Kétszer hagytam faképnél, de aztán mindig visszatáncoltam, részben azért, mert ígért fűt-fát a gyerekkel kapcsolatban, meg hát hiányzott, hiszen jól megvoltunk, minden klappolt, ezt az egyet kivéve. Aztán valahogy megint húzni kezdte az időt, úgy mondott nemet, hogy az a jövőre nézve már-már igennek hangzott. Megfordult a fejemben, hogy szex előtt elszakítom a gumit, megerőszakolom, lefekszem valaki mással, sok minden, de végül nem vitt rá a lélek egyikre sem. Csak csendben őröltem magam.

Eltelt további háromszázhatvanöt nap. Harmincnyolc évesen komolyan félni kezdtem, hogy a születés csodájával kapcsolatban nekem már nem osztanak lapot. A legjobb barátnőm épp ennyi idősen kezdte a babaprojektet: 43 évesen hat inszemináción és két lombikon esett át, eredmény nélkül. Nem akartam erre a sorsra jutni. Tenyészbikát szerezni sem terveztem, nem vonzott a szex és más semmi. Andrisnak szinte naponta elmondtam, hogy nem fenyegetni akarom, de érzem, ha nem lesz gyerekünk, el fogom hagyni, vagy valami történni fog, mert én gyereket akarok és kész. Mindig leszerelt. Nemsokára, jó? Csak még ezt az előléptetést szeretném elérni. Csak még erre a megbízásra szükségem van. Csak még egy szülinapi bulit várjunk, csak még egyszer utazzunk el Thaiföldre.

A sors úgy hozta, hogy külföldön dolgoztam néhány hónapot (Andrissal épp elég hűvösre fordult a kapcsolatunk), és az egyik kolléganőm, aki mindennap ragyogó szemekkel mutogatta a képeket két hónapos kisfiáról, egy céges bulin becsiccsentett mámorban bevallotta: ő bizony leszbikus, Adrian pedig egy spermadonortól származik. Egyszerre megvilágosodtam.

Már másnap intézni kezdtem a dolgokat. Kövezzenek meg, de nem szóltam Andrisnak egy szót sem. Nem akartam megint végighallgatni az ellenvetéseit. Tudtam, hogy most vagy soha. Ha megpróbál lebeszélni, levenni a lábamról hazugságokkal, hamis ígéretekkel, beadom a derekam, elgyengülök, és a hajó végleg elmegy.

A részletek nem voltak túl kellemesek - egy sor ellenérzést kellett leküzdenem -, de aránylag hamar túlestem a dolgon. Reszkettem, amikor két hét múlva megcsináltam a tesztet, és két csík jelent meg rajta. Madarat lehetett volna velem fogatni, de aztán jött is a következő nehézség. El kellett mondani az igazat Andrisnak, közölni, hogy az életünk teljesen megváltozik: se buli, se Thaiföld egy darabig, legalábbis velem nem, neki pedig hatalmas döntést kell meghoznia.

Hát köpni-nyelni nem tudott. Mint egy hülye film, nyögte végül, amikor felfogta, hogy nem viccelek. Hogyhogy nem szóltál, kérdezte. Nem hagyhattam, hogy lebeszélj, válaszoltam. Ez az én döntésem, és ő az én gyerekem. Menj el nyugodtan. Megértem. De te is érts meg engem. Nem akartalak hülye helyzetbe hozni, de ez a childfree üzemmód nem nekem való, ezt te is tudod. Akartam ezt a gyereket. 38 vagyok, rád hiába vártam volna az idők végezetéig, a nőket pedig sajna úgy alkották meg, hogy az idők végezete előtt jóval cselekedniük kell.

Végül abban maradtunk, hogy elköltözik, de nem szakítjuk meg a kapcsolatot. Eljön, segít a terhességem alatt, és a megszületendő baba körül is. Aztán majd meglátjuk, mi lesz. Nyilván nem olyan az egész, mint azelőtt. Tudod, mit álmodtam múlt éjjel, kérdezte egyik nap, amikor én már alig tudtam a nagy hasamtól mozogni. Azt, hogy a baba megszületett, minden családtagod eljön látogatóba, gügyög, babusgatja, körülrajongja a gyereket, én meg csak ülök, és fogalmam sincs, mit keresek ott. És ez nem rémálom, mert pontosan ez fog történni.

Két hét múlvára vagyok kiírva. Andris nem jön be. Nem akar ott lenni a szülésnél, amit megértek, mivel nem ő az apa. Kicsit félek. De erős vagyok. Én döntöttem így, és biztos vagyok benne, hogy jól tettem. Lesz egy aranyos, okos, kicsi fiam. Ha nem hozom meg ezt a gyors döntést, és továbbra is Andrisra hagyom a dolgok irányítását – azaz a halogatást –, valószínűleg nem lett volna soha.

Ezt láttad már? 8 hollywoodi asszony, akit kifordított magából a terhesség: