
A legstílusosabb királyi fők Európában – 8. rész: Marie Chantal hercegné
Marie-Chantal Claire 1968. szeptember 17-én született Londonban egy ecuadori édesapától és egy amerikai édesanyától. Férjével, Pavlosz görög koronaherceggel – akinek édesapját, II. Konsztantin görög királyt 1973-ban lemondatták a görög trónról – összesen öt gyermeket nevelnek közösen. A hercegnének két lánytestvére van, Pia, Christopher Getty egykori hitvese és Alexandra, Alexander von Fürstenberg herceg exfelesége.
[cikk=42798]
Marie-Chantal Hong-Kongban nevelkedett, majd 9 évesen Svájcba került egy bentlakásos iskolába. 1982-ben Párizsban tanult tovább, művészettörténeti tanulmányait azonban már nem tudta befejezni, mert 1995-ben már eljegyezte Pavlosz egy romantikus svájci síkiránduláson, karácsonykor. Esküvőjüka brit fővárosban volt és egy álomszép Valentino ruhában mondta ki az igent.
Jelenleg egy 2000-ben alapított luxusmárka vezetője és tulajdonosa, amely gyermekruhákat forgalmaz. Bázisa London, de Instagram-oldalán is lekövethető, hogy rendkívül sokat utazik.
Helyzete azért más, mint a többi európai királyi családok hercegnéi esetében, mert egy száműzött, jogaitól megfosztott uralkodócsaládba házasodott.
Számos kultúra, több ország hagyományai... vajon ez a páratlanul gazdag életút kihatással van a hercegnő öltözködi szokásaira? Lássuk!
1. Kis feketében
2015. június 22-én Londonban a Vogue és Ralph Lauren Wimbledon partiján.
2. Geometriából jeles
2015. június 5-én Cowes-ban egy királyi jachtrendezvényen.
[cikk=40951]
3. Domináns dizájnékszer
2015. május 14-én Mario Testinóval a 'Stílusikonok' című estélyen, melyet Michael Kors és a Vanity Fair rendezett Londonban.
4. A fehér mindent visz!
2015. április 28-án Londonban egy könyvbemutatón, a Ralph Lauren Fulham Road-on.
5. Szenvedély és konzervativizmus
2015. szeptember 18-án férjével, Pavlosszal, II. Konsztantin király és felesége, Anna-Mária királyné aranylakodalmi ünnnepségén, Athénban.
[cikk=40649]
6. Fekete-fehér, igen-igen!
2015. július 9-én a Párizsi Divat Héten, a Valentino show előtt.
7. Angyali fehérség
2013. június 8-án Stockholmban a Királyi Palotánál, Madeleine hercegnő és Christopher O'Neill esküvői ceremóniájára igyekezve.
8. Anyai (stílus)leckék
2012. november 28-án Londonban lányával Mária Olimpiával a 'Valentino: A Couture Mestere' című kiállításmegnyitón a Somerset House-ban.