Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Kik fogyasztják a romantikát?

Nők, természetesen. Vagyis, pontosítsunk: 84 százalékban nők. A The Economist által közölt adatok szerint 2013-ban 1,08 milliárd dollárt (kb. 317 milliárd forintot) kaszáltak a romantikus könyvek kiadói Amerikában. 2015-ben csak Nagy-Britanniában 38,8 millió könyvet adtak el romantikus és erotikus témában, 178,9 millió font (kb. 66 milliárd forint) értékben. A műfaj non plus ultrája a közelmúltból E. L. James műve, A szürke ötven árnyalata, amely először magánkiadásban jelent meg, majd miután 2012-ben újra kiadták, 125 millió példány fogyott belőle. A film és a negyedik könyv (Grey – A szürke ötven árnyalata Christian szerint) globálisan és Nagy-Britanniában is kasszát robbantott.

A kiadók igencsak jól járnak a romantikahabzsoló nőkkel, mert az RWA (az Amerikai Romantikus Írók) adatai szerint egy átlagolvasó 3-6 nap alatt felfal egy szerelmes regényt, míg ez az idő fikciós szépirodalmi regény esetében 1-3 hét, dokumentarista mű esetében pedig 3-6 hét. Ilyen olvasási tempó mellett nem meglepő a Nielsen-kutatás eredménye: a műfaj kedvelőinek 15 százaléka vesz egy új könyvet hetente, 6 százaléka pedig néhány hetente.

Miért?

Mivégre ez a csillapíthatatlan éhség ezek iránt a sematikus történetek iránt, amelyek sztorija két kulcsmotívummal leírható? (1. Kezdeti párkapcsolati bonyodalmak után 2. hepiend következik be.) A romantikus művek legtöbbje sem intellektuális kihívást nem jelent, sem különösebb erkölcsi tanulsággal nem szolgál, sem a világ nem megy előrébb általuk.

Hát akkor? A szerelmes regények és filmek mégis tudnak valamit, ami miatt úgy hatnak, mint valami balzsam, vagy – ahogyan Maryanne Fisher kanadai pszichológus fogalmazott – cukorka az agynak. Képzeletben végigélhetünk egy olyan történetet, amit a valóságban nem (túl sűrűn). Szerelembe eshetünk (újra és újra) egy jóképű fickóval, ráadásul különösebb konzekvenciáktól sem kell tartanunk, nem kell hozzá megcsalnunk a férjünket, és teherbe sem fogunk esni. Miért, szexelni is fogunk? Naná. Ma, amikor a nők szexualitása még mindig egy elvárásokkal, ítélkezéssel és erőszakkal agyonterhelt zóna, a szerelmes-erotikus regények és filmek világa egy olyan világ, amelyben a nő szabad akaratából szeretkezik azzal, akit ő választ, és még orgazmusa is lesz. (A csúcsra járatott „Ötven árnyalat”-saga mondjuk pont problémás kérdéseket vet fel, sokak szerint retrográd és abuzív párkapcsolatot mutat be.)

Cad or dad

Megfigyelted már, hogy a romantikus regény hősnőjének ábrázolása nem túl részletgazdag? Semmi különös… A szomszéd lány is lehetne. Vagy te magad. És ez a lényeg: hogy könnyű azonosulni vele. Még csak a tizedik oldalnál tartasz, és már együtt izgulsz vele azon, hogy az az őrülten sármos új munkatárs észrevesz(i)-e. A hősnő jellemzően érdektelennek látja magát, miközben a férfi főszereplő szemében a kezdetektől fogva kívánatos.

A férfi hős jellemzése ellenben igen cizellált. A magassága, a testalkata, a társadalmi státusza, az anyagi helyzete, de még a hangszíne is annyira konkrét, mintha a könyvkiadó marketinges munkatársai pontosan tudnák, hogy mi, illetve ki kell a nőknek. Minden bizonnyal tudják is: a kisportolt, magabiztos, bársonyos baritonnal rendelkező és igencsak potens rosszfiú (a típus, akire vágyunk) a regény végére gyengéd és érzelmes trubadúrrá válik, és alig várja, hogy gyűrűt húzzon a hősnő ujjára, akivel aztán házastársi hűségben szándékozik leélni az életét, sorban születendő gyermekeik körében (a típus, akivel élni akarunk).

Várjunk csak! Ez nem illuzórikus kissé? De igen, és mint a szakértők felhívják rá a figyelmet: romantikus művek olvasóiként és nézőiként egy olyan forgatókönyvbe éljük bele magunkat, ami jellemzően nem valósulhat meg az életben. Az alfahím nőcsábászok, a szeme-sem-áll-jól macsók ritkán ugyanazok, mint akik évtizedes monogám házasságra vágynak, és boldogan építik a homokvárat a csemetékkel a játszótéren. Cad or dad, mondja az angol, vér vízzé nem válik, mondja a magyar.

Rózsás

Akkor hát a romantikafogyasztás káros az egészségre és csak csalódást eredményez? Szó szerint elcsavarja a fejünket? Kiábrándulunk a férjünkből, mert van egy kis pocakja, és folyamatosan frusztráljuk magunkat amiatt, hogy nem mondja naponta, hogy „szeretlek”? Joggal gondolhatnánk ezt, a valóság szerencsére mégis sokkal rózsásabb.
A kutatók szerint a romantikus regények inkább csak megnyugtatóak, és arra edzik az agyunkat, hogy pozitív elvárásokkal forduljunk a jövő felé. Ha pedig pozitívak az elvárásaink, nagyobb valószínűséggel leszünk boldogok. Minden jó, ha a vége jó.

A múltkor kutyaszarba léptem, és hazaérve bosszúsan nevettem a dolgon. „Letakarítsam a cipődet?” – kérdezte a férjem, és amíg ámuldoztam, már meg is csinálta. Nem is tudja, milyen mélyen meghatott ezzel a burkoltan romantikus szerelmi vallomással.

És mi a valóság a mai párkapcsolatokban? Hát ez: