Erről jutott eszembe, hogy muszáj megint a csókolózásról írnom. Hogy a csókolózás legyen ünnepi és hétköznapi dolog egyszerre. A filmekben, legalábbis a régebbiekben, mindig onnan lehetett tudni egy prostituáltról, hogy kibe szerelmes, de nagyon, akivel csókolózott is. A nyelvével.

A csók egy párkapcsolati indikátor is.

Persze nem láttam a világ összes párkapcsolatát, de valahogy a csók intenzitásából, a mennyiségéből, aztán a minőségéből, végül a hiányából lehet tudni, hogy éppen milyen viszonyban vannak egymással a felek. Ha például olyan párkapcsolatban vagy, ahol legalább egy hónapja nem csókoltátok meg egymást – nem a nyelv nélküli puszikra gondolok – kezdjetek el beszélgetni!

Tinédzserkoromban nem értettem, hogy az amerikai sorozatokban miért kérdezi meg a pasi a nőt, hogy megcsókolhatja-e, amikor már egyértelműen közelítenek egymáshoz a szájak. Ma már sokkal okosabb vagyok és tudom, hogy a közös beleegyezés alap, még ha hülyén is néz ki ilyenkor a kérdés, hogy megcsókolhatlak-e, tedd fel heteró és LMBTQI kapcsolatban is! Szóval ez a belépő a f@sza csókolózás világába.

Senki sem született csókkirálynak

És olyan sincsen, hogy valaki istenien csókol, úgy általában. Elég furi világ lenne az olyan, amiben elég valakit egyszer jól megcsókolnod a csókolózó karriered elején, és aztán életed végéig szuper kiszer leszel. Néha megyek az utcán és a buszmegállókban látok robotikusan csókolózó párokat, persze, nem tudhatom, csak gondolom, hogy azok olyan rutin eljárások.

A cikk folytatásáért kattints IDE!