"A bűntudat jobban hizlal, mint a csokoládé" - Tóth-Tatai Lilla csokoládészakértővel beszélgettünk

Borítókép: "A bűntudat jobban hizlal, mint a csokoládé" - Tóth-Tatai Lilla csokoládészakértővel beszélgettünk Forrás: Tóth-Tatai Lilla
Csokoládéfüggőnek vallom magam, nem hiszem, hogy telik el nap, amikor ne ennék csokit. Ráadásul sokat is bírok enni, emlékszem, egy kolléganőm nem hitte el, hogy meg bírok enni egyedül egy naaaaagy tábla csokit egy ültő helyemben, amíg meg nem tettem a szeme láttára - csupán pár perc alatt. Nem direkt, ez egy időben tényleg a mindennapi étkezéseim része volt. Úgyhogy amikor az Instagramon "belefutottam" Tóth-Tatai Lillába és megláttam, hogy ő csokoládészakértő és kakaó nagykövet, azonnal interjút kértem tőle, és közben rájöttem, hogy előző életemben tuti én is csokiszakértő voltam. De ha akkor nem is, a következőben remélem, hogy az leszek. :)

Emlékszel, mikor ettél először csokoládét? Vagy esetleg arra, hogy ki adta?

Konkrétan nem emlékszem a legelső alkalomra. Anyukám mesélte, hogy ő sokáig nem adott nekem, így amikor másoktól kaptam ajándékba, csak forgattam a kezemben, hogy ez micsoda. De aztán elég gyorsan megtanultam és megszerettem. Nagyszüleimtől sok csokit kaptam gyerekkoromban. Az iskolai kirándulásokra én voltam az egyetlen, aki szendvics helyett kakaós csigát vitt.

Akkor ezek szerint mindig is édesszájú voltál!?

Igen, egyértelműen. Sütiket, gumicukrot, nyalókát is nagyon szerettem gyerekkoromban, mára inkább csak a sütik és csokik maradtak. Édeset szeretek reggelizni (zabkását), és

zavar, hogy a desszert az étkezések végén van, mert alapból nem tudok sokat enni, és mire odaérünk már nem fér belém pont az, amit a legjobban szeretnék. :D
Forrás: Tóth-Tatai Lilla

Hogy lesz valakiből csokoládészakértő?

Ez egy viszonylag új dolog, leginkább a sommelier-hez lehetne hasonlítani, mindenféleképpen a minőségibb termékek térnyeréséhez köthető, hogy egyre többen foglalkoznak ezzel nemzetközi szinten is. Van néhány külföldi (jellemzően észak-amerikai és brit) egyesület, intézmény, ahol meg lehet tanulni a kóstolás csínját-bínját, ezután lehet már például a csokiversenyeken is zsűrizni. Én ezt megelőzően bonbonkészítést is tanultam és 3 évig dolgoztam egy angliai csokiboltban, szóval mondhatni elég sok területet ismerek testközelből. Már csak a kakaóültetvényen tett látogatás várat magára. Tavaly kaptam meghívást a Dominikai Köztársaságba és Tanzániába is, de sajnos már nem sikerült megvalósítani. Remélem az elkövetkezendő években ez az álmom is megvalósul.

És mit jelent az a mindennapjaidban, hogy csokoládészakértő vagy?

Az évek során a kakaótermesztéssel, feldolgozással és csokoládékészítéssel kapcsolatban megszerzett szakmai ismereteimet és a csokikóstolás módszerét adom át az érdeklődő csokirajongóknak a csokikóstolóimon (jelenleg online formátumban). Emellett a csokikészítők gyakran felkérnek, hogy mondjak szakvéleményt új termékeikről, az online kommunikációjukat is segítem közösségi média posztok vagy hosszabb szakmai blogcikkek írásával, szakfordítással.

Milyen rendszerességgel eszel csokit?

Tényleg minden nap.

Az dolgozóasztalomon három-négy hely is van, ahol már megkezdett táblákat tartok. Munka közben csak odanyúlok valamelyikhez, és elmajszolok pár falatot. Akár este 11-kor is simán. Tudom, ez sokaknál kiveri a biztosítékot, de itt tényleg nem a mennyiség a lényeg.

Összességében nem hiszem, hogy egy nap pár kockánál többet eszem, de őszintén, nem számolgatom. Szerintem a bűntudat jobban hizlal.

Melyik a kedvenc csokoládéd?

Ezt a kérdést mindig megkapom, és nyilván adná magát a Gombóc Artúros válasz, bár én attól azért kicsit elhatárolódtam annyiban, hogy nem eszek már meg bármilyen csokoládét. Az íz és a minőség mellett környezeti és etikai szempontokat is figyelembe véve igyekszem választani. Nagyon szeretem a magas kakaótartalmú, 60-70% körüli tejcsokoládékat a telt ízük és krémességük miatt (mellesleg ezeknek a cukortartalma is elég alacsony). Ízvilágban a karamelles, mogyorós, kávés jellegűeket szeretem leginkább. Nehéz lenne csak egy kedvencet mondani, mert hangulatfüggő is.

És ha torta, akkor is csokis? Vagy az inkább már gyümölcsös?

Nem, egyértelműen csokis, de persze jó csokiból kell készülnie! A legfinomabb tortám tavalyelőtt volt, Ötvös Zsuzsi (Laurel étterem) készítette nekem magyar bean-to-bar csokiból, malátával, barna sörrel és sós karamellel, fantasztikus volt!

Forrás: Tóth-Tatai Lilla

Lehet hülye kérdés, de mindig is kíváncsi voltam rá, hogy a fehér csoki is csoki? És ha már egy csokoládészakértővel sodort össze a sors, nem hagyom ki a lehetőséget.

Egyáltalán nem hülye kérdés, nagyon sokan nem tudják ezt. Igen a fehér csoki is csoki, mivel fő összetevője a kakaó legdrágább alkotóeleme, a kakaóvaj. Egy kakaóbab nagyjából fele-fele arányban kakaómasszából és kakaóvajból áll (gyakorlatilag olyan, mint egy olajos mag). A fehércsoki nem tartalmaz kakaómasszát, ezért nem barna. Persze a fehércsokinál talán még fontosabb, hogy törekedjünk minél magasabb kakaóvajtartalmút választani, különben nagyon sok benne a cukor.

Elárul számodra az emberekről valamit az, hogy milyen csokoládé a kedvencük?

Nagyon szeretem megkérdezni az embereket erről, mert mindenkinek van valami jó története. Nem szoktam soha leszólni, ha valaki a legolcsóbb boltit szereti, inkább érdekel, mit ad számára, mikor azt eszi, milyen érzések társulnak hozzá, milyen emlékek. Gyakran kiderül, hogy egyszerűen csak nem is tudta, hogy másmilyen is létezik. Az ízek preferenciája is érdekes, a bevállalósabbak nyitottabbak a szokatlan ízjegyekre, a markánsabb csokikra, míg vannak, akik nehezen engedik el a berögződéseiket, hogy márpedig ők nem szeretik az étcsokit, mert az keserű.

Milyen terveid vannak idénre, illetve úgy egyáltalán a jövőre nézve a csokoládéval kapcsolatban?

Alapvetően az ismeretterjesztés, kóstoltatás elterjesztése a célom. Szerencsések vagyunk, mert már négy olyan manufaktúra is van az országban, ahol közvetlenül a legkülönlegesebb kakaóbabokból készítik a csokoládét. Szeretném, ha még többen megismernék az ő munkájukat, mert nemcsak finomabbak a csokik, hanem környezetvédelmi, kereskedelmi, etikai szempontból is messze túlmutatnak a bolti tömegtermékeken. Missziómnak tekintem, hogy az átlagfogyasztók számára is világos legyen, honnan jön és hogyan készül a csokoládé, hogy eloszlassam a tévhiteket és elérjem, hogy a csokievés ne egy bűnös élvezetként éljen az emberek fejében. A tudatos kóstolás igazi mindfulness élmény, amit akár megoszthatunk a családunkkal, barátainkkal, kollégáinkkal is. Emellett nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a gyerekek érzékenyítésére is, hiszen ők lesznek a jövő tudatos csokikóstolói. Sokkal kifinomultabbak még az ízlelőbimbóik, kevesebb előítélettel kóstolnak meg ételeket, ha mi felnőttek nem sulykoljuk beléjük például, hogy az étcsokit nem fogják szeretni, mert keserű, csak azért, mert nekünk rossz ízélményeink voltak.

Adj rá kakaót!

A #magyarcsokiforradalom jegyében egy új csokis műsort készítek, amelynek első kerekasztal adása március 15-én este 6-kor lesz élőben a Kakaó Nagykövet Facebook oldalamon. 3 magyar bean-to-bar készítővel fogunk beszélgetni arról, ők hogyan jutottak el erre a szintre, mikor és miért váltottak át kakaóbab feldolgozásra. Ezután minden hónap harmadik hétfőjén jön majd a következő kerekasztal, illetve lesznek egyéni interjúk és más tartalmak is a kerekasztal-beszélgetések mellett. A műsor címe: Adj rá KAKAÓT!

Te is imádod a csokit? Akkor ezeket az édességeket imádni fogod: