Évi néni az utcában lakott. Kedves idős szingli hölgy volt, afféle házmestertípus. Túlzás nélkül állíthatom, hogy többek életét fordította ki gyökerestül, legyen szó gyerekről, válásról vagy költözésről. Ha idegen arcot látott az utcában, árnyékként követte, rosszabb esetben faggatni kezdte, mit keres itt, hol a madár se jár. Pechünkre minket eléggé szeretett, mindig érdeklődött a hogylétünk felől, amire hosszas választ és figyelmet igényelt – természetesen akkor is, ha mindenre jobban vágytunk annál, mint hogy vele csevegjünk. Olyannyira saját felségterületének érezte az közt, hogy egyszer, amikor a férjem épp alsónadrágban szobabiciklizett, kopogtatás nélkül besétált az ajtón. „Csak azt akartam elmesélni, hogy a szomszéd macskája már megint négyet kölykezett!” – sopánkodott kérdésünkre, mégis hogy jutott eszébe csak úgy se szó se beszéd berontani. Értitek: még ő tesz szívességet azzal, hogy szól az új macskákról, nekünk, kivételezett, megtisztelt szomszédoknak, mi meg ilyen csipcsup ügyekkel fárasztjuk, mint a magánlaksértés!

Évi néni valaha rendőr volt. Nem tudjuk pontosan, milyen minőségben, és milyen tettekkel a háta mögött nevezte ki magát a Tavirózsa köz elsőszámú felügyelőjének. Viselkedésén mindenesetre meglátszott a múlt. Nemcsak a kéretlenségen, nemcsak a megfellebbezhetetlenségen. Mindig úgy járkált, mint akinek gumibot lóg az oldalán. A pillantása fürkésző volt. A mézesmázos modor és az ezernyi ránc mögött egy véreb lakozott. Nem szerettem volna tudni, mit csinált Évi néni fiatalon, a hatvanas években. Igazából azt se, hogy most mit csinál a kétezres években: egy teljes utca feledkezett volna meg szívesen Évi néni létezéséről, ő azonban minden nap peckesen végigvonult az akácsoron, és megpróbált a függönyökön is keresztüllátni, bár röntgenszeme, az talán még nem volt neki. De dolgozott az ügyön, és volt hozzá segítője is.

Egyetlen ember volt, aki nem kívánta Évi nénit a pokolba, legalábbis egy darabig. Évi néni tesója, Erzsike néni pont Évi nénivel szemben lakott. Erzsike néni elvált asszony volt, és állítólag valaha pufajkás, bár lehet, ezt csak Vilibá terjesztette, akit a testvérpár egy ízben feljelentett, mert hátraköttette az áramot a kertjében, ki is jött az Elmű, és szépen levágta. Vilibá erre visszajelentette a testvérpárt, hogy engedély nélkül építtettek fedett teraszt a kertjükhöz, pontosabban Évi néniéhez, de ebből a feljelentésből nem lett semmi, sokak szerint azért, mert Évi néninek és Erzsike néninek szép kapcsolatai voltak a rendőrségen, ezért ahelyett, hogy lebontatták volna velük az engedély nélkül épített teraszt, inkább kivonultak Vilibához, és megbüntették áramlopásért, amiről megint nem tudni, ki és honnan tudhatott, de azért volna néhány tippünk.

Erzsike néni mindezek mellett Látónak vallotta magát, aki ismeri a jövőt, és bele tud nézni az emberek fejébe (az nem derült ki, átlát-e a függönyökön is). Voltak, akik szerint némi mellékest is keresett ezen képességével: néha, majd egyre gyakrabban idegen embereket láttunk a házába lépni, akik egy óra múlva üdvözölt képpel – és valószínűleg könnyebb pénztárcával – szaladtak haza. Erzsike néninél nagyobb a forgalom, mint a kórházakban, és persze számlát sem ad, újságolta Vilibá, aki feltehetőleg valamilyen bosszú-feljelentést fontolgatott, bár végül nem mert újra ujjat húzni a varázslónővel. Expufajkás csodatevő – mulatságosnak tetszett a bizarr kevercs, nehéz volt elképzelni Erzsike nénit, ahogy erőcsakrákkal meg hasonlókkal foglalkozik, meg hogy olyan atmoszférát teremt a szeánszokon, ahol árad a nyugalom és a béke.

Közösen, vállvetve felügyelték a Tavirózsa közt, helyt álltak, mint vitézek a vártán: felváltva jelentették fel a szomszédokat, akiket nem kedveltek, akiket pedig szerettek valamiért – mint pechünkre bennünket -, azokat a tenyerükön hordozták, például nem jelentették fel őket soha, vagy délutánonként traccspartiztak velük, s lakónak kellett lennie a talpán, aki ezt a két idős hölgyet udvariasan, a céltáblává válás veszélye nélkül le tudta pöccinteni.

De az idők változnak.

A néni-klánnak meghalt az édesanyja. Már ez merő meglepetés volt mindenkinek: Évi néni és Erzsike néni kábé százévesnek nézett ki, s most kiderült, valójában csak hatvanöt körüliek. Az pedig sokként érte a teljes Tavirózsa közt, hogy az örökség egyetlen pillanat alatt ádáz gyűlölséget támasztott a bajtársak között. Pedig csak egy leányfalui nyaralócskáról volt szó, de egy Beverly Hills-i szupervilla pusztító erejével ért fel.

Erzsike néni biztosan segítségül hívta a pszichikai erőt meg a pénzenergiát, de nem bírt el Évi nénivel, ahogy Évi néni mézesmázos stílusa sem fogott a testvérén. A műsor csúcspontja a Tavirózsa köz kellős közepén zajlott, ahol az egykori rendőr és az állítólagos expufajkás/jelenlegi médium egymásnak esett. A vita hevében Évi néni közölte, hogy Erzsike néni fia, Tomi egy „lusta disznó”, egy „élősködő gennyláda”, Erzsike néni pedig azzal vágott vissza, hogy Évi néni azért nem kellett soha egyetlen férfinek sem, mert „rusnya, mint a viziló, és ostoba, mint egy tehén.” „Hozzám be ne tedd a lábad többé!” – visított Évi néni. „Te se!” – süvöltötte Erzsike néni. Egy birodalom dőlt romba az utca szeme láttára. A két asszonyság berongyolt a saját házába, és egyszerre csapta be az ajtót az utca két oldalán, csak úgy porzott.

Eltelt tíz év. A Tavirózsa köz békés és unalmas hely lett, hajszálra ugyanolyan, mint bármelyik másik utca a kertvárosban: néha egy-egy csendháborítás, semmi több. Évi néni és Erzsike néni elbarikádozta magát a saját házában: mindkét épület, akár a fekete lyuk, az ember nem szeret közel menni hozzájuk, nehogy átlépje az eseményhorizontot, és beszippantsa a semmi. Örökre megszűnt az önkéntes felügyelői munka, a delejezés, a hókuszpók: a két asszony maximum bevásárolni jár ki, akkor is nesztelen, és óvatos, mint a vakondok. Ketten egyet alkottak a mások elleni terrorban, most egyet alkotnak az egymás elleni gyűlöletben. Ebbe már nem férnek bele a kívülállók. Mi csak a mágikus, kártékony energiákat érezzük, ahogy ide-oda csapdosnak a légben, ezért mindig elővigyázatosan araszolunk el a két ház metszéspontjánál, hogy egy kósza puskagolyó vagy egy láthatatlan rontás el ne kaszáljon bennünket.

Gyanús a csönd. Ezek készülnek valamire.

A galériában mutatunk néhány híres testvérpárt, akik finoman szólva nem esznek egymás tenyeréből...