Szoros kötelékben élő család vagyunk. Nagyon szeretjük egymást, én, a férjem és a lányom. Mindig mindent megadtunk egy szem gyermekünknek, de soha nem kényeztettük el túlságosan és sosem hallgattuk el előle, hogy a dolgoknak, a tetteknek vannak következményeik.

Brigi, a lányom másfél éve kezdett járni Bertolddal. Nagyon megszerettük a fiút, mert okos, kedves, intelligens srác, és odáig van Brigiért. Sajnos a családjával már más a helyzet. A szülők rossz házasságban élnek, folyton veszekszenek, Bertit is elmarták otthonról, aki szívesebben alszik nálunk, mint otthon. Én nem tiltottam őket soha attól, hogy egy szobában aludjanak, nem ellenőrizgettem őket, és amikor eljött az ideje, fogamzásgátlót irattunk fel a lányomnak. Brigi pedig – legalábbis saját bevallása szerint – pontosan szedte az előírt mennyiséget.

Hárman csináltuk meg a tesztet, amikor már két hete késett a lányom menstruációja. Brigi azonnal elsírta magát a két csík láttán, és egy órán át nem is tudta abbahagyni. Berti szó nélkül leereszkedett a vécére, és csak hallgatott lecsüggesztett fejjel. Én bénultan álltam az ajtó mellett. Olyan üres lett a fejem, mint egy kiöntött szemeteskosár.

Jellemző volt, hogy az első sokk elmúltával Berti inkább már azon kezdett aggodalmaskodni, hogy mit szólnak majd ehhez a szülei. Merthogy, mint kiderült, a két fiatal számára nem is kérdés, mi lesz a gyerekkel. Természetesen megtartják. Szeretik egymást, együtt akarnak maradni, tehát családot alapítanak. Úgyis ezt tervezték, legfeljebb egy kicsit korábban kezdik el. De tudták, hogy Berti szüleinek erről biztosan más lesz a véleménye.

Az aggodalom nem volt alaptalan. Berti később elmesélte, hogy mikor nagy nehezen kinyögte otthon, mi a helyzet, az apja azonnal őrjöngeni kezdett és a falhoz vágott egy vázát, az anyja pedig két órás hisztérikus rohamot kapott. Kijelentették, hogy Berti ebben a percben teszi tönkre az életét, s hogy ez ne következhessen be, azt a „szardarabot” azonnal el kell vetetni. Mikor a fiú ellentmondott nekik, kis híján megütötték. Feldúltan szaladt át hozzánk, csak néhány cuccot tudott átmenekíteni.

Azóta nálunk lakik, és Brigivel már tervezgetik a szülés utáni éveket. Én pedig nem tudom, mit is gondoljak. A férjemmel persze leültünk, és alaposan átbeszéltünk mindent. Megegyeztünk, hogy nem szólunk bele a fiatalok dolgába, Brigi egy év múlva úgyis leérettségizik, addig mi vigyázunk a kisbabára, hogy tudjon tanulni a vizsgákra. Bertinek van rendes szakmája, nem keres vele nagyon sokat, de éhen sem halnak. Mi pedig tudjuk majd őket támogatni, szerencsére anyagilag megtehetjük.

Az viszont már keményebb kérdés a számomra, vajon lelkileg is készen állnak arra, ami előttük áll. Most nagyon szeretik egymást, de még nagyon fiatalok: mi lesz később? Mi lesz, ha a kapcsolatuk nem állja ki az idő próbáját, és Brigi egyedül marad a gyerekkel? Néha álmatlan éjszakákon egyre csak forgolódom, és azon töprengek, nem rontom-e el a lányom életét. Bertit folyamatosan zaklatják a szülei, agresszívak és követelőzők, ez is nagyon megvisel. De nincs más választásom. Nem tudok mit tenni, csak azt, hogy minden erőmmel segítem a lányom döntését. Kényszerpályán vagyunk mindannyian, az évek döntik majd el, mi lesz ebből, mi lesz belőlünk.

Ugyanakkor nem titkolom, valahol örülök is. Nem mellesleg az unokám lesz az, aki nemsokára megszületik. Mindig is nagymama szerettem volna lenni, igaz, kicsit későbbre terveztem, de ha már így alakult, igazán boldog leszek.

Mit ne mondj egy terhes nőnek? Galériánkból megtudhatod!