Borítókép: A bátyám éjjelenként tapogatott, amikor fiatalok voltunk Forrás: Getty Images

A bátyám éjjelenként tapogatott, amikor fiatalok voltunk

Melinda második gyereke születése után rémisztő dologra jött rá.

Évek óta élek Amerikában. Van családom, férjem és két gyerekem. Jóban vagyok a szüleimmel, a bátyámmal, Olivérrel is gyakran beszélünk telefonon. Egészen a legutóbbi időkig alig-alig jutott eszembe, ami annak idején történt, és nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

A változást a második szülésem hozta el. Ahogy a szüleimnek, nekem is egy fiam és egy lányom született, ebben a sorrendben. Még a korkülönbség is majdnem stimmel – ilyenek ezek a sorsforgatókönyvek. A gyerekeimet nagyjából amerikainak neveltük, de azért mind a ketten tudnak valamennyit magyarul – ha más nem, azért, hogy nyelveket nem ismerő nagyszüleikkel skype-on beszélgethessenek.

Szóval nemrég megszületett Wendy. Joel, a férjem behozta a kórházba a bátyját, a négy éves Benny-t, aki izgatottan hajolt a húga fölé. Engem rögtön furcsa érzés fogott el, akkor még nem értettem, miért. Hazavittük a kislányt, folytak a szokásos rítusok, szoptatás, alvás, szoptatás, alvás. Benny időnként bejött hozzánk, persze tudni akarta, mit csinálunk. Teljesen természetes érdeklődés volt, én azonban mindig feszültté váltam, szerettem volna, ha kimegy a szobából és békén hagyja Wendy-t. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan és szégyenteljes vágy volt, Joel abszolúte nem értette, ahogy sokáig én sem.

Aztán egyik éjjel álmodtam valamit. Lucskos, erotikus álom volt, és legnagyobb megdöbbenésemre Olivér, a testvérem szerepelt benne. Felébredve rettenetes szégyenérzet fogott el, csak ültem az ágy szélén és néztem magam elé, miközben a sírás kerülgetett. Örültem, hogy hétvége van, és Joel kicsit át tudja venni tőlem a szülői teendőket.

Azon a délutánon rám támadtak az emlékek. Addig sem felejtettem el őket, emlékeztem én mindenre, csak épp nem foglalkoztam vele. Hogy miért? Nem akartam. Túl szégyenteljesek voltak ahhoz, hogy elő merjem söpörni őket a szőnyeg alól.

Amikor elmúltam tizenhárom éves, és lassan gömbölyödni kezdett a mellem, a bátyám egyik napról a másikra – közös szobánk volt-, lámpaoltás után odalopózott az ágyamhoz. Vaksötét volt, nem láttuk a másikat, csak egymás lélegzetvételét hallottuk. Fokozatosan történt az „ismerkedés”. Először a pizsamámat simogatta, aztán óvatosan benyúlt alá. A mellemet cirógatta, néhány héttel később pedig a nadrág alá is bekalandozott. A bugyi volt a határvonal: kívülről még lehetett simogatni, alá azonban nem nyúlt soha.

Én izgalommal vegyes félelemmel vártam ezeket a látogatásokat. Az ágynyikorgás, ahogy a bátyám felkelt, a padló recsegése, a közeledő léptek – levert a víz. Nem következett be minden éjjel, néha ilyenkor szinte csalódott voltam. Soha nem szóltunk egy szót sem közben. Napvilágnál nem említettük, mi történik az ágyamban az éj leple alatt. A mi titkunk volt – tulajdonképpen egymás előtt is.

Anyukánk egyszer ránk nyitott. Tél volt, korán sötétedett, korán ágyba kerültünk, Olivér már kilenc fele átjött az ágyamba. Épp csak elkezdte, amikor kinyílt az ajtó. Azonnal felpattant, visszamenekült az ágyába. Anya állt, némán nézett minket. Én szorosan becsuktam a szemem, reszkettem attól, hogy ki fogunk kapni. Igazából nem tudtam, mi történik, de sejtettem, hogy nem örülne, ha tudná. Anya lassan kiment, szótlanul becsukta az ajtót. Valamit látnia kellett, de valószínűleg túl ijesztő volt a számára, hogy szóvá tegye, vagy akár csak teljes egészében felfogja.

Az egész úgy ért véget, ahogy elkezdődött. Olivérnek tizenhét-tizennyolc éves kora körül lett egy barátnője, és soha többé nem jött át az ágyamba. Nem éreztem örömöt, de csalódást sem. Eltemettem magamban a dolgot, elfogadtam, hogy a dolgok így működnek. Nem voltunk jó testvérek, fogalmam sincs, hogy a szexuális közeledések mekkora szerepet játszottak ebben. Sokat veszekedtünk, egymás agyára mentünk, a szüleinktől való elköltözés után alig tartottuk a kapcsolatot. Én megismertem egy amerikai fiút, és huszonöt éves koromban kiköltöztem Bostonba. Azóta itt élek, szeretem az életemet, a gyerekeimet, és ré se jöttem, mennyire idegenedek attól a világtól, amiben otthon volt részem.

De azt még mindig nem tudom, hogy Olivérnek ebben mekkora szerepe van. Mi volt ez az egész? Incesztus, vagy kamaszkori izgalom? Molesztált, vagy kölcsönös volt az érdeklődés? Hiszen olyan kicsi voltam, de ő is csak egy éretlen kamasz volt, ráadásul egy ponton mindig megállt és visszafordult. Minek értékeljem ezt a pár hónapos epizódot az életemben?

Annyi bizonyos, hogy ezután mindig falat érzékeltem köztünk, és amióta Wendy születése a múlt mélységeinek tudatára ébresztett, még kevésbé akarok tudni róla. Már fél éve nem kerestem, és ő sem hívott engem. Talán valamilyen rejtélyes érzéknek köszönhetően pontosan tudja, hogy minden megváltozott.

Sokkoló sztárpillanatok a galériában!