Szülőnek lenni az élet legnagyobb áldása és egyben a legnagyobb kihívása is. A gyermekvállalás az életünk szinte minden aspektusát megváltoztatja, és bizony sok lemondással jár. Aki mást mond, az szerintem vagy hazudik magának (és másoknak), vagy a bejárónőtől kezdve a dadusig komplett személyzet áll rendelkezésére, nagyszülői támogatással megfejelve. De ha belegondolunk, nem is reális elképzelés, hogy az anyává válás ne változtassa meg gyökeresen az életünket, hiszen egy másik emberért (vagy többért) leszünk felelősek. Az egész állatvilágban, így az emberekre is igaz, hogy az utódok világra hozása és felnevelése mindent felülír, erre vezethető vissza az is, hogy a nők gondolkodása a szó minden értelmében megváltozik, miután anyák lesznek. Nem egyszerűen a rózsaszín babaködről van szó, mivel tudományosan bizonyított, hogy a nők agya újrahangolja magát, hogy minél inkább a baba szükségleteire tudjon koncentrálni, miközben a sajátjait a háttérbe helyezi.

Persze ez nem azt jelenti, hogy magunkat teljesen beáldozzuk gyerekeink kedvéért, de a mindennapi családi logisztikába könnyű beleveszni. Hiába kelünk fel például reggel korábban edzeni, ha szemünk fénye hajnalban gondolja kidobni a taccsot, akkor mi félredobjuk a súlyzókat, és tornázás helyett takarítunk, babusgatunk. Hiába mennénk legszívesebben ide-oda programozni, ha a fiunk lelkes mini-focista, akkor hétvégente egy délelőtt fixen a pálya mellett fogunk szurkolni neki. Hiába járnánk felnőtteknek szóló tanfolyamra, hogy fejlesszük magunkat, örülünk, ha a gyerekek különóráit ki tudjuk szorítani a napból (és a családi kasszából). És hiába kecsegtető, mikor LinkedIn-en egy új állással keresnek meg, ha az időbeosztásunk nem teszi lehetővé, hogy odaérjünk délutánonként az oviba vagy suliba, nemet mondunk rá.

3-ból 2 szülő úgy érzi, elvesztette régi önmagát

A Headway app (ami egyébként éppen a személyes fejlődést hivatott segíteni, szóval nem véletlenül vizsgálták ezt a témát) idén szeptemberben 2000 szülővel végzett egy kutatást, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen téren és mennyiben változtatta meg az életüket a gyermekvállalás. A válaszadók 57 százaléka mondta, hogy mondott le klassz álláslehetőségről a családi logisztika miatt. Majdnem a felük (49 százalék) hetente két órát vagy még kevesebb időt tud személyes fejlődésére, hobbira szánni. 68 százalék válaszolta, hogy olykor vagy mindig úgy érzi, feláldozta identitását a szülőség oltárán.

De el kell ezt fogadnunk? Nem! Változtatni viszont piszok nehéz, hiszen mint fentebb írtam, a biológia is ellenünk dolgozik, nem beszélve a társadalmi normákról. Nem csoda, hogy bűntudat motoszkál bennünk, ha a self-care-t és a saját mentális egészségünket legalább néha előtérbe toljuk, és mondjuk elutazunk a gyerekek nélkül kikapcsolódni, vagy nemet mondunk a gyerek harmadik különórájára, hogy mi is el tudjunk menni pilates-re. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekeknek nem tökéletes, hanem boldog szülőkre van szükségük, és ha úgy érezzük, megszűnünk önmagunk lenni az anyaság (vagy apaság miatt), az hosszú távon biztosan nem lesz jó hatással sem ránk, sem a családi dinamikára. Az önazonosságunk, a saját örömeink és vágyaink nem állnak szemben a jó szülőséggel – épp ellenkezőleg, ezek tesznek minket kiegyensúlyozottabbá és példamutatóbbá. Ha időt szakítunk magunkra, azzal nem elfordulunk a gyerekeinktől, hanem megtanítjuk őket arra, hogy önmagukról is gondoskodjanak. Az identitásunk nem vész el a szülőséggel – csak átalakul, gazdagodik, és új rétegekkel bővül. . És ahogy a gyerekeink nőnek, mi is lassan visszatalálunk ahhoz, akik voltunk, kiegészülve azzal, akik általuk lettünk.

Ha még nem győztünk meg eléggé, mennyire fontos az énidő anyaként is, nézd végig az alábbi galériát: