„Semmi sem úgy történt, ahogyan elképzeltem” – Lebilincselően szókimondó szüléstörténet 16 képregénykockába ágyazva

Borítókép: „Semmi sem úgy történt, ahogyan elképzeltem” – Lebilincselően szókimondó szüléstörténet 16 képregénykockába ágyazva
A szülés a legtöbb nő számára egyáltalán nem fáklyásmenet, sőt ellenkezőleg, tele van előre látható és előre nem látható nehézségekkel. Ez a grafikusnő nemrég osztotta meg szüléstörténetét, méghozzá brutálisan szókimondó képregény formájában.

A névtelen anyuka képkockáin megjelenő szituációk egyáltalán nem dicsőségesek, romantikusak, szóval nem olyanok, amilyennek egy élet kezdetét, az anyává válás romantikáját képzeli az ember. Viszont annál valódibbak: kiderül belőlük, hogy amikor eljön a nagy nap, amire az ember gyerekkora óta készült, akkor pont semmi sem úgy történik, ahogyan eltervezte. Először is nem akkor jön el a nagy nap, hanem előbb; a friss anyuka nem élheti meg úgy a szülését, minden fájdalmával együtt, ahogyan mindig is álmodott róla; a baba nincs eléggé oda az anyatejért. De éppen ezért, mivel… nos, hát mivel Ez Az Élet Rendje, így néz ki egy szülés valójában – vagy legalábbis így is kinézhet –, és mivel mint annyi mindent, ezt sem lehet pontosan megtervezni előre, ezért a képregény vírusként terjed az interneten. Nézzétek a galériát: