Szegény nagyika nincs már 3 éve velünk. „Elfáradtam Kincsecske” – mondta mindig, és nagyokat nézett bele aztán a messzeségbe. Szeretett az ablaknál ülni, nézni, hogy mi történik a téren, lent az utcán. Ez volt az utolsó éveiben a szórakozása. Társasági ember volt mindig, így ez a kontraszt, ahogy csak ül naphosszat, fájó volt anyának is, meg így aztán nekem is.

Nekem persze megvannak a gyerekkori emlékeim róla, hogy mindenki ismeri, hogy messziről köszönnek neki, hogy "Kézcsók Marika!", Marika meg peckesen köszönt vissza, hogy „Minden jót magának is Pali!”. Úgy ment az utcán, mint valami bárónő. Köszönt neki mindenki, aki látta és láthatóan elég sokan ismerték.

Nagyvilági életet élt, a nagypapától még az anyu gyerekkorában elvált. A Pasarétre jártam, vittek hozzá a szüleim már gyereknek.

A vaskapun bejöttünk, növények mindkét irányból a kis út szélén, majd elnyelt a kert és a végében a ház.

Ezt a házat kezdtük el anyukámmal kipakolni, a mamika halála után vagy legalábbis próbáltuk átválogatni. Már nem volt teljesen a miénk sajnos, a felét a mama a 90-es években eladta. Úgy ahogy volt, mintha félbe választotta volna a házat, mert tetőtől a pincéig falat húzott. A lakórészek maradtak, azt ügyesen le lehetett választani, de a többit mesteremberrel feleztette le.

Anyám a padláson pakolászott a húgommal én a pincét választottam. Nem éppen mert ahhoz volt kedvem, inkább a húgom nem akart a pincébe menni.

Már vagy negyedik napja pakoltunk naphosszat, amikor a ház másik lakójával összefutottam a kerti úton. Részvétét fejezte ki, majd beszélgetésbe kezdtünk. Kérdezte, hogy haladunk a pakolással, mondtam nem egyszerű, de már a pince szinte kész.

Azt mondja az lehetetlen, mert még nála van egy helység, ami házarány-ügyileg a mamáé, ahová a krumplit kérte szegénykém még a télen, hogy tegyék be, na ott még nem járhattunk, mert az a kulcs - sajnálja nagyon - el is felejtette, szólni az bizony még nála van. Odaadta.

Egy kicsi helység volt, az ő felükről, ahol valóban ott volt még a krumpli, két zsákkal is. Mondom itt dolgom nincs nagyon, majd a sötét helység végében megláttam egy szekrénykét. Szeretem a régi bútorokat, így gondoltam kiszabadítom és elviszem, így a nagyi velem lesz egy kicsit.

Nehezen mozgott, így inkább leültem elé egyet szusszanni.

Mondom, ha már ilyen nehéz ez a szekrény, nézzünk bele.

Egy cipősdoboz volt benn a végbe lökve, átkötve szalaggal. Gondoltam most találtam meg a mama szerelmes leveleit.

De nem szerelmes levelek voltak benne. Fotók. Többsége fekete-fehér fotó, köztük néhol színes is. Meglehetősen bizarr képek voltak, mert mindenki ledéren épp csak egy boával a nyakában, vagy valami nagyon kombiné szerű éppen még valamiben volt látható. A mamika is ott volt a képen, de szerencsére ő rajta olyan nacs’asszonyos ruha volt. Én úgy elszégyelltem magam, hogy be is zártam a dobozt.

Vissza is tettem gyorsan oda, ahol volt, anyáéknak nem szóltam egy szót se a felfedezésről.

De csak nem hagyott nyugodni a dolog, így másnap újra lementem a pincébe a dobozhoz. Újra átnéztem a tartalmát és egyre inkább azt éreztem a mamika valami swinger klubban van. És mintha ő ott valami mádám lenne, mert mint ahogy az utcán gyerekként hajbókoltak neki a férfiak, itt is, mindenki a fotón olyan alázatos volt hozzá. A mamika töltötte az italt a képeken, valami féle központi figura volt mindegyik fotón, és ő volt a leginkább fölöltözve, szerencsére....

Nem fért ez az egész az agyamba. Egyik másik kép hátoldalán dátum is volt 1963. szilveszter, 1964. farsang, persze senkin jelmez... és idővel észrevettem, hogy ennek az egésznek helyszínt ez a pince adott!

Kínomban már vigyorogtam: a mama swinger klubbot, de a minimum valami lebújt tartott itt a pincében.

Nagyobb tér volt látható a fotókon, tehát akkor még nem volt leválasztva a ház pincerésze, de a falrészletek, ahogy körbe mentem, stimmeltek.

A mami szexbarlangot üzemeltetett a világi barátainak itt lent ebben a házban, vagyis annak pincéjében.

Szegény anya, ha ezt tudná – gondoltam. Persze olyan csöndbe maradtam a témával kapcsolatban, mint a sír. Azóta se számoltam be a felfedezésemről. A dobozt, a szekrénykével együtt magamhoz vettem. Csibész nagyi emlékét megőrizve.

Galériánkban egy csodanő mondja el... más jellegű titkait. Hogyki ő?

Helen Mirren