Reborn babák - Gyűjtőszenvedély, művészet vagy terápia?

Borítókép: Reborn babák - Gyűjtőszenvedély, művészet vagy terápia? Forrás: Éva magazin / Getty Images
Játék babák, de zavarba ejtően élethűek. A reborn szó újjászületettet jelent, a babák pedig újszülötteket mintáznak. Jó harminc éve jelentek meg a piacon és mára három tábor csoportosul köréjük: készítők, gyűjtők, illetve egy egyre szélesedő tábor, akik terápiás céllal választanak vagy készíttetnek maguknak hiperrealisztikus babát. Ők „átmeneti tárgyként” használják ezeket a játékokat, hogy általuk enyhíthessék a gyászt, amit gyermekük elvesztése miatt élnek át, vagy épp azért, mert soha nem lehet gyerekük.

„Ewa sok éven át próbált teherbe esni, míg végül egy lombikprogramnak köszönhetően sikerült megfogannia. Gyermeke azonban koraszülöttként jött a világra és 18 nappal a születése után meghalt. Ewát ekkor az orvosa azzal is szembesítette, hogy biológiai úton már soha nem lehet gyereke. Kétségbeesetten keresett enyhülést a fájdalmára. Akkor talált rá a reborn babákról szóló cikkemre, és megrendelte a kisfia másolatát Barbara Smolińskától. A játék baba persze nem helyettesíthette a fiát, mégis segített neki átvészelni a gyászidőszakot. Egy év múlva túladott a babán s ma két örökbe fogadott gyermek boldog édesanyja – meséli Karolina Jonderko lengyel fotóművész, akinek Reborn című projektje 2021-ben a World Press Photo pályázatán díjat nyert. – Amikor 2012-ben először láttam reborn babát a BBC My fake baby című dokumentumfilmjében, rögtön megéreztem, milyen fontos szerepe lehetne terápiás eszközként. Ezen időszakban magam is pszichológushoz jártam, mert a családom hét tagja halt meg három éven belül. Depressziós voltam és rettegtem egy újabb veszteségtől.”

Az élethű játék babák a 90-es években jelentek meg az Egyesült Államokban. A reborn elnevezés arra utal, hogy ezek a bébik úgy néznek ki, mintha ügyes kezű mesteremberek a hagyományos bolti verziókat újították volna fel, hogy a megszólalásig hasonlítsanak egy élő csecsemőre. Mindegyik egyedi, gondosan kidolgozott darab, a készítők pedig olyan részletekkel is törődnek, mint az anyajegyek, az erek, a (beültetett) haj, a pórusok, a könnyek vagy a nyál. A legmodernebb rebornokat elektronikával szerelik, így képesek szimulálni egy igazi baba szívverését és légzését is.

A családjával New Yorkban élő Kellie Eldred 1999-ben az eBay-en találta meg a játék babát, amely megváltoztatta az életét. A szemek metszése nagyon emlékeztette a kislányáéra, amikor az még csecsemő volt. A 100 dolláros árcédula láttán Kellie ugyan kicsit hezitált, ám nem tudta kiverni a fejéből a babát. Noha azóta több tucat reborn babát vett és adott el, az első darabot megtartotta. Kellie azon vásárlók, eladók, alkotók és gyűjtők növekvő táborához tartozik, akik Sydney-től Manchesterig, Tokiótól Gdańskig akár 22 000 dollárt (több mint 7,3 millió forintot) is elköltenek egy-egy reborn babára. Legtöbben az online térben, internetes fórumokon, Facebookcsoportokban, YouTube-csatornákon, az Etsy és az eBay piacterén keresgélnek. Az elmúlt több mint két évtizedben, amióta Kellie ezeknek a babáknak a rajongója, nagyságrendekkel nőtt a gyűjtők száma.

YouTube-csatornájára már több mint 30 ezren iratkoztak fel és 14 milliónál is magasabb azoknak a videóknak a megtekintése, amelyeken bemutatja, ölelgeti és öltözteti a babákat. A kétgyermekes Barbara Smolińska jó nevű babakészítő. Képzettsége szerint kozmetikus, de már 9 éve készít rebornokat, szerepelt Karolina fotósorozatában is. „Akkor bukkantam rájuk, amikor születésnapi ajándékot kerestem a lányomnak. Gyerekkorom óta rajongok a kézzel készített játékokért, ezért vettem egyet a kislányomnak, egyet pedig magamnak is. A csomagot kibontva lenyűgözött a kivitelezés és a valósághű végeredmény. Gyűjteni kezdtem a babákat, de egy év után már sokkal válogatósabban keresgéltem közöttük. Egy ponton túl pedig egyik művész sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Úgy éreztem, nekem kell elkészítenem azt a valósághű babát, ami megfelel az én igényeimnek.

Biztosra akarsz menni, de nem tudod, hol kapható az Éva magazin? Nézd meg először rendszeresen frissülő listánkat és csak utána indulj el beszerezni kedvenc magazinodat!

Ezúton digitálisan (is) szeretnéd beszerezni az Éva magazint? Akkor irány a Shopaholic.hu , ahol a korábbi számainkat is megvásárolhatod!

A jövőben nem szeretnél bajlódni a friss számok beszerzésével? Akkor FIZESS ELŐ az Éva magazinra!