Napi cuki: Ramin lett a neve a miskolci perzsa leopárd kölyöknek

A Miskolci Állatkert nőstényéhez tavaly érkezett új társ, akivel olyan gyorsan összemelegedett, hogy január 25-én meg is született az állatkert legújabb kis jövevénye. A perzsa leopárd kölyök hetekig csak az anyukájával töltötte idejét, hathetesen viszont eljött első állatorvosi vizsgálatának ideje is.
„A vizsgálat során a kölyök megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint az azonosítására szolgáló microchipet, és megmértük a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik. Kiderült az is, hogy egy kis hímről van szó.– áll a Miskolci Állatkert honlapján.
Március 15-én a látogatók segítségét kérték, aznap szavazhattak a kis leopárd nevére. Az állatkert legifjabb tagját a voksok alapján Raminnak nevezték el.
Azt is megtudtuk, hogy a perzsa leopárd kölyök egyelőre főleg anyatejet eszik, de már kóstolgatja a húst is, amit az anyukája kap.
Azon kívül, hogy nagyon cuki, az sem mellékes dolog, hogy nagyon ritka állatról van szó: szabadon legfeljebb ezer példány él – írja a Miskolci Állatkert weboldala.