Pásztory Dóra: A tökéletes család tökéletes hétvégéje

pásztory dóra,hétvége Forrás: Lábady István / labady.com
Amikor úsztam, akkor duplán vártam a hétvégét. Nemcsak azért, mert ilyenkor legalább az oktatási intézmény látogatását nem kellett bepasszírozni az edzések köré szerveződött napi programba, hanem azért is, mert az időszámításunk ezen periódusára esett az egyetlen háborítatlan reggeli alvásom.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Szombaton ugyanis „csak” 7-re kellett menni a hétköznapi fél 6-os kezdéssel szemben, és csak egy könnyített másfél órás edzéssel fűszereztük meg a két szabadnapot, a vasárnap pedig teljesen edzésmentes nap volt, ami egyet jelentett a végtelen alvás lehetőségével.
Amikor abbahagytam a versenyzést, következtek az egyetemi évek, ezzel együtt pedig elkezdődött a kötelező jellegű hétvégi bulizások időszaka. Ez belőlem erősen vegyes érzéseket váltott ki, hétfőtől péntekig ugyanis egyre növekvő izgalommal tekintettem a csoporttársaim által felvázolt kikapcsolódási lehetőségekre, majd ahogy elkezdődött a visszaszámlálás a kimozdulásig, és rendeltetésszerűen puccba kellett volna vágnom magam azért, hogy aztán nagy valószínűség szerint berúgjak, majd alkoholmámorosan elviseljem a szórakozóhelyek közönségét, úgy hagyott alább a lelkesedésem általában olyan mértékig, hogy szépen otthon maradtam és inkább megnéztem egy skandináv filmet macinaciban fetrengve a kanapén. Ez az időszak volt a hétvégi semmittevéseim fénykora, leszámítva azt a néhány reménytelen kísérletet, amikor elvonszoltam magam valamilyen közösségi programra, majd kisvártatva konstatáltam, hogy én ehhez túlságosan antiszociális vagyok.
Ebből mára a macinaci maradt meg a vegyes érzelmek. Valahogy ösztönösen bennem van a hétvége várása, de legtöbbször a monoton hétköznapok alatt elképzelt idill és az azt követő hétvégi realitás köszönő viszonyban sincs egymással.

Reggeli kihívások
A mókuskerék általában úgy forog egyenletesen a mi családunkban, hogy apa hétfőtől péntekig reggelitől vacsoráig dolgozik, anya háztartást vezet meg gyereket menedzsel, Barni pedig vígan látogatja a számára kijelölt oktatási intézményt. Ha minden jól alakul, akkor este van egy fél óra, amikor viszonylag nyugalomban együtt lehetünk, de ez leginkább arra elég, hogy megveregessük egymás vállát, hogy milyen jó lesz, amikor majd hétvégén találkozunk és minőségi időt töltünk együtt. Utóbbi rendkívül fontos és divatos kifejezés, amely nélkül nem jelenhet meg szülőséggel, párkapcsolattal, de talán még atomfizikával foglalkozó könyv sem. Így mi is törekszünk erre, mint ahogyan illik.
Jön a péntek este, mindenki lerázza magáról a málhát és széles mosollyal konstatálja, hogy igen, ez már az, végre itt van, az áhított, idealizált, tökéletesnek elképzelt hétvége. Ami aztán sosem az.
A 4 és fél éves gyerek ugyanúgy reggel fél 7-kor kel, mint a hét bármely más napján, ami azonnal szét is robbantja az álmaimban szereplő filmkockát, miszerint a hófehér paplanok közt lassan ébredező, mosolygós család együtt hancúrozik, nevetgél, lustálkodik, ezzel illusztrálva a szombat reggelt. Majd együtt elkészítik a frissen facsart narancslevet és a hétvégi palacsintát reggelire. Minőségi időtöltés helyett nálunk inkább minősíthetetlen túlélés zajlik a nap ezen szakaszában.
Bevallom őszintén, mi csak húsvétkor reggelizünk együtt, főleg azért, mert én képtelen vagyok reggel felkelni, ha pedig mégis rákényszerülök, akkor a környezetem lelki egyensúlya komoly veszélyben forog, a gyermek háborítatlan érzelmi fejlődésén pedig csorba esik. A férjem nagyon gyorsan belátta, hogy a hosszú házasság és a boldog családi élet titka, ha magára vállalja a reggeli műszakot.
Ennek értelmében ő kel Barnival mindennap, a hétvégi pihenés pedig beosztás szerint zajlik. Mivel én a nap bármely szakában bármennyit képes vagyok aludni, a hétvége egyik napján én kelek a gyerekkel, a kanapén fetrengek félkómásan másfél órát, amíg a férjem kialussza magát, majd amint kilép a hálószoba ajtaján, én már süvítek is vissza aludni. A sávos ébredések következtében nálunk 11-kor indul a családi időszámítás ezeken a napokon.

Mit csinálunk ma?
Ilyenkor jön a hétvége első krízise, a mi családi kis brexitünk: menni vagy maradni? Én a hétköznapok jelentős részét otthon töltöm, úgyhogy alig várom, hogy menjünk valahova, újabb szegletét fedezzük fel Londonnak együtt, de a férjem naponta két órát ül a londoni metrón, egész nap emberek között van és semmi másra nem vágyik, mint hogy egy kicsit nyugta legyen. Ehhez adódik Barni, aki szívná ki belőlünk a hét folyamán nélkülözött közös időt, úgyhogy az egész hétvégét bent töltené velünk. Ami számunkra sokkal korlátozottabb kikapcsolódást jelent, mint számára.
Ha otthon maradunk és egy szuperkönnyű napot fogunk ki, és mind a hármunk személyiségére jó hatással van a csillagok állása, a hold energiamezője, a hormonok, a frontok, a fengsuj energiák és a gyep színének árnyalata, akkor talán nem megyünk egymás agyára már nagyjából délre. Ha minden szuper, akkor Barnit teljesen beszippantja a legó titkos világa, amivel akár két órát is el tud szöszmötölni, és amibe időközönként mi is be tudunk kapcsolódni. Ilyenkor azért felvillan egy-egy kocka a tökéletes család tökéletes hétvégéjéből, amit még azzal is meg tudunk fejelni, hogy mondjuk együtt elmegyünk a piacra, majd összedobunk valami könnyű, egészséges ebédet. Állunk egymás mellett a konyhában, mindenkin szépen felkötve a kötény és dudorászva vagdossuk a zöldségeket. Barni kis késsel kis deszkán, mi pedig a nagyobb megfelelőivel.

Küzdőtér
Ha ezeket a makulátlan időszakokat összeadjuk, akkor is nagyjából 5-6 harmóniában együtt töltött óránál tartunk, de még mindig marad legalább ugyanennyi ébren töltött idő, ami alatt a következő mondatok repkednek a zárt térben: most nincs kedvem veled játszani, játssz kicsit egyedül kérlek, hadd pakoljam el a konyhát a csata (közös főzés) után, kérlek maradj csöndben csak 5 percre, hadd olvassam végig ezt a cikket, hadd ipadezzek, hadd tévézzek, hadd igyam meg nyugodtan a kávémat, éhes vagyok, szomjas vagyok, unatkozom és a többi. Szóval folyamatos egyezkedés, egymással küzdés, küzdés a szülők figyelméért, küzdés az egymásból való háborítatlan feltöltődésért. Igen, mi sokat küzdünk hétvégén, de persze vannak nyugodt, összekapcsolódó időszakok is. Összességében egyáltalán nem olyan habos-babosak, egymásra hangolódósak, minőségi idősek, cukormázasak ezek a napok, mint sokan elképzelik (köztük mi is hét közben). Sokkal inkább kompromisszumokkal telik, ahol igyekszünk a gyerek megnövekedett figyelemigényét, a saját feltöltődésünket, a közös és külön töltött idő arányát is figyelembe venni és olyan programokat kitalálni, amelyek után általában fizikailag fáradtan, de legalább békében zárjuk a hétvégét. Hogy aztán újra csillogó szemmel várjuk a következőt.

Pásztory Dóra
Az ELTE-n tanult újságírást, majd az Eurosportnál kezdett dolgozni. Évekig segítette a Gondolkodj Egészségesen! óvodai program munkáját, önkénteskedett a SUHANJ! Alapítványnál. Kétszeres paralimpiai bajnokként küzd az esélyegyenlőségért.
Instagram: @pasztory.dori

Pásztory Dóri írása az Éva magazin 2018/07 számában jelent meg.