Az angolból átvett bullying kifejezés az elmúlt években terjedt el a magyar köznyelvben, magyar szóra nem lefordítható, mert jelentése elég komplex. Úgy lehet összefoglalni, hogy ártó szándékú, ismételten előforduló bántalmazás, amely során a felek egyenlőtlen hatalmi viszonyban állnak egymással, és lehet fizikai, verbális és szociális jellegű is. Bár a bullying szó mostanában lett „divatos”, a jelenség évtizedek, sőt évszázadok óta velünk van, mondhatni beépült a társadalmunkba. Mindezt jól mutatja, hogy a kötelező olvasmányok között is sokban megjelenik, például A Pál utcai fiúkban vagy A Legyek urában.

És hogy miért foglalkozunk vele most mégis többet? A mostani az első szülőgeneráció, melynek már tudományosan alátámasztott ismeretei vannak arról, hogy a gyermekkorban elszenvedett bántalmazásnak milyen súlyos kihatása lehet a felnőttkorra is, és ezért aktívan igyekszik tenni ellene. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a bullyingnak nemcsak fizikai formája lehet, mert ugyanúgy – sőt akár jobban – fájhat a lelki bántalmazás, de utóbbit még mindig nehezebb felismerni, akár a pedagógusnak, akár a szülőnek.

Minden ötödik ovist érinthet a bullying

A kisgyerekek egyszerre nagyon érzékenyek és kegyetlenek tudnak lenni, ha az egymással szemben tanúsított viselkedésről van szó, hiszen még tanulják ezeket a társas interakciókat. Már óvodás korban kíméletlenül szembesítik a másikat olyan tulajdonságokkal, mint hogy ő a legalacsonyabb a csoportban, vagy szemüveget kénytelen hordani. A kiközösítés is gyakori jelenség, ahogy az is, hogy többen összefognak egy gyerek ellen. Egy amerikai felmérés során a kindergartenbe járó gyerekek (ami ott a 4-6 éves korosztályt fedi le) 20 százalékáról, vagyis minden ötödről derült ki, hogy gyakran bullying áldozata. Hazánkban ilyen kutatás még nem készült, de valószínűsíthető, hogy hasonló eredményt hozna. Jobb esetben ezeket az eseteket észlelik az óvó nénik, és tesznek ellene, illetve felhívják a szülők figyelmét, de nagyon sokszor előfordul, hogy ezek rejtve maradnak. Egyrészt a legtöbb óvoda személyzeti hiánnyal küzd, ezért egyszerűen nem tudnak mindenhol figyelni, másrészt már ez a korosztály is nagyon ért ahhoz, hogyan kell titkolózni a felnőttek elől.

Egy kisiskolás, egy kiscsoportos és egy bölcsis lány anyukajáként engem is nagyon foglalkoztat, hogy ne legyen belőlük sem áldozat, sem bántalmazó, sőt a bántalmazás tétlen nézője sem. Férjemmel igyekszünk hangsúlyt fektetni rá, hogy rendszeresen beszélgessünk velük arról, hogy mi történt velük napközben az intézményekben, és ne csak arra térjünk ki, hogy kinek milyen órája, foglalkozása volt, mivel játszott, mit evett, hanem arra is, hogyan érezték magukat. A nagyobbik már magától elmondja, ha valamiért bántották (legutóbb például azért cikizték számomra teljesen röhejes módon, hogy ő gyümölcsöt visz tízóraira, nem pedig édességet és kekszet), az ovist viszont még konkrét kérdésekkel kell rávezetni, hogy jobban belelássunk a kis világába. Például „Van olyan, akivel nem szeretsz játszani? Miért?” vagy „Ki az, akit semmiképp nem szeretnék meghívni a szülinapi bulidra, és miért?”

Szavak helyett a játék is árulkodó lehet

Egy barátnőmmel beszélgettem nemrég a témáról, és ő mesélte, hogy náluk otthoni játék közben derült ki, hogy az egyik csoporttársa rendszeresen piszkálja a kislányát. A Barbie babákkal ismétlődően azt játszotta, hogy az egyik mindig ügyetlenebb volt, a másik pedig mindenben győzött: a szőke baba remekül lovagolt, a barna hajú leesett a lóról, a szőke finomat főzött, a barna pedig nem, és hasonlók. „Én igyekeztem mindig helyrebillenteni a dolgot azzal, hogy a barna hajú Barbie másban ügyes, de ezeket elutasította. Aztán megkérdeztem tőle, hogy miért kell mindig szegény babának elrontania valamit, és a kislányom rávágta, hogy azért, mert béna. Nemcsak a válasz, hanem az is meghökkentett, ahogy mondta, totálisan elkeseredve” – mesélte a barátnőm, aki ezek után nem faggatta tovább a gyerekét, hanem fogadóórát kért az óvónőtől. Kiderült, hogy egy fiú tényleg gyakran csúfolja a lányát, amiért ő például gyorsabban motorozik és fut, jobban tud focizni. Legutóbb ráadásul hangosan kinevette, mikor a lánya véletlenül leöntötte magát ebédnél. Szerencsére az óvó néni közreműködő volt, otthon pedig a kislányával is meg tudták beszélni a helyzetet, de ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos, hogy figyeljünk az ilyen apró jelekre.

Nem véletlenül foglalkoztunk a Mesélj, anyukám! podcastben is az iskolai és óvodai bullyinggal. Az adást itt tudod meghallgatni:

Itt pedig meg is nézheted, ha szeretnéd: