Ilyenkor nemcsak fáradtnak érezzük magunkat, hanem rossznak is. Pedig a kiborulás önmagában nem tesz senkit rossz anyává. Sokkal inkább jelzés arról, hogy valami túl sok lett, és ideje lenne más nézőpontból ránézni arra, mi zajlik bennünk.

Nem a gyermeked viselkedése borít ki

Amikor anyaként kiborulunk, hajlamosak vagyunk a gyerekre mutogatni: a hisztire, a dacolásra, a visszaszólásra. Pedig ezek többnyire csak látható pillanatok. A kiborulás ritkán egyetlen helyzet következménye. Sokkal inkább egy hosszabb folyamat végpontja, ahol összeadódik a kialvatlanság, az állandó készenlét, a kimondatlan feszültségek és az elfojtott érzések.

A gyerek viselkedése ilyenkor katalizátor. Rávilágít arra, hogy az idegrendszerünk már túlterhelt, hogy belül nincs elég tér, és hogy a feszültség utat keres magának. Amikor ezt nem értjük meg, könnyen jutunk arra a következtetésre, hogy rosszul csináljuk. Pedig a kiborulás nem jellemhiba, hanem jelzés arra, hogy valami régóta nem kap figyelmet bennünk. Viszont amíg a gyereket tesszük felelőssé a saját belső állapotunkért, addig elszalasztjuk annak a lehetőségét, hogy valódi változás történjen.

Két érzés, amit összekevertek bennünk gyermekként

Sok anyánál látom – és a saját utamban is megtapasztaltam –, hogy a bűntudat és a szégyen összemosódik. Ennek gyökere a gyerekkorunkba nyúlik vissza. Akkor tanultuk meg, amikor a viselkedésünk miatt a személyünket értékelték. Amikor azt kaptuk meg, hogy „szégyelld magad” azért, amit tettünk.

Gyermekként ritkán kaptunk segítséget abban, hogy különválasszuk azt, amit tettünk attól, akik vagyunk. Ha túl hangosak voltunk, ha dühösek lettünk, ha hibáztunk. Megtanultunk alkalmazkodni, elhallgatni, és igyekeztünk „jobbak” lenni. Így vált a bűntudat és a szégyen egy összemosódott belső élménnyé, amit felnőttként, anyaként újra és újra aktiválunk.

Ilyenkor már nemcsak azt érezzük, hogy egy helyzetet nem sikerült jól kezelni, hanem azt is, hogy velünk van a baj.

Mit jelez valójában a bűntudatod?

A bűntudat kellemetlen, szorító érzés, ezért gyakran bizonyítékként kezeljük arra, hogy rosszul csinálunk valamit. Pedig a bűntudat sokszor nem visszahúz, hanem előre mutat. Általában akkor jelenik meg, amikor változás történik. Amikor elfáradsz, nemet mondasz, határt keresel, vagy már nem tudsz megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek eddig irányítottak.

Anyaként ez különösen erős, mert ma már az elég jó anya képe is gyakran azt sugallja, hogy mindent bírni kell. A bűntudatod ilyenkor nem azt üzeni, hogy rossz anya vagy, hanem azt, hogy kiléptél egy normálisnak bélyegzett, de számodra korántsem egészséges keretből. Abból, ahol a saját szükségleteid háttérbe szorultak, és ahol nem volt helye a kimerültségnek vagy a dühnek. A gond ott kezdődik, amikor a bűntudat automatikusan szégyenné alakul, és a megértés helyét az önostorozás veszi át.

A szégyened igazából nem rólad szól

A szégyen gyors és mély hatású érzés. Nem azt mondja, hogy hibáztál, hanem azt, hogy így nem felelsz meg. Ez az érzés nem véletlenül ilyen erős. A szégyen társadalmi eszköz, amellyel hatalmat lehet gyakorolni a másik felett. Amíg szégyent érzel, addig irányítható vagy, megfelelni akarsz, csendben maradsz, ritkán kérdőjelezed meg az elvárásokat.

A szégyen elszigetel, és egyéni problémának állít be egy valójában kollektív tapasztalatot. Azt sugallja, hogy te vagy az egyetlen, aki így érez, így reagál, így elfárad. Pedig ez az anyaság egyik leggyakoribb, mégis legkevésbé kimondott élménye. A szégyen nem felszabadít, hanem beszűkít, és minél tovább marad érintetlenül, annál inkább meghatározza, mit gondolsz magadról.

Törjük meg együtt a generációs mintát

A bűntudat és a szégyen gyakran generációkon át öröklődik. Nem feltétlenül rossz szándékból, hanem megszokásból. A minta megszakítása pedig nem tűzijátékkal és eufóriával járó látványos pillanat, hanem apró belső mozdulatok sorozata. Például az, amikor nem fordulsz el magadtól egy nehéz érzés esetén. Amikor nem címkézed magad rossz anyának egy kiborulás után. Amikor kíváncsi leszel arra, mi zajlik benned, mielőtt ítéletet mondanál.

Ez az a pont, ahol az anyaságunk túlmutat a gyermekeink nevelésén. Ahol nemcsak a gyermekünk fejlődik, hanem mi, anyaként is. Hiszen csak ezáltal taníthatunk a gyermekeinknek egy egészségesebb mintát.

Nem vagy egyedül

Az anyaságot ma gyakran az elszigeteltség teszi igazán nehézzé. Az érzés, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel egyedül maradunk. Pedig sokkal többen élünk át hasonló belső folyamatokat, mint gondolnánk. Amikor ezek kimondhatók és megérthetők, akkor már nem elszigetelnek, hanem kapcsolódást teremtenek – elsősorban közöttünk, anyák között.

És téged is szeretettel invitállak kapcsolódásra a Mom Balance ingyenes Facebook közösségébe, ahol élő bejelentkezésekkel és támogató jelenléttel várunk. Ahol együtt nézünk rá mindarra, ami anyaként bennünk zajlik.