Borítókép: A szavak ereje: mondatok, amiket soha nem mondanék a gyerekemnek Forrás: Gustavo Fring /Pexels

A szavak ereje: mondatok, amiket soha nem mondanék a gyerekemnek

Sokszor mondják az idősebb generációk, hogy mi hagyjuk ránőni a gyereket a fejünkre, elkényeztetjük őket, túl finomak vagyunk velük. Szerintem egy gyereket se lehet szeretettel és figyelemmel elkényeztetni, viszont minden kis bontakozó ágát visszanyesni tövig igen bántó mondatokkal.

Egyik nap abban a bizonyos svéd bútor áruházban sétálgattunk, amit mindenki megszállt a karantén után. Most is nagyon sokan voltak, mint mindig, gyerekestül. Akinek van gyereke tudja, hogy egy ilyen helyzet, amennyiben nincsen minden gyerekünknek szuper zöld tartományban az energia, telítettség és hangulat skálája, iszonyat stresszes és idegörlő tud lenni. Másfele akarnak menni, mást akarnak csinálni, nem jó az ebéd, nem jó a játék és még sorolhatnám, de már annyira bekeveredtetek a lapraszerelt mennyországba, hogy nincs visszaút. A vérnyomásod az egekben a gyerekek mellett, akik egy csinos nappali csillárján lógnak. Ha éppen nincsen benne az ember, még vicces is lehet, de tudom, hogy ha az egyik szülő Te vagy szituációban, nagyon észnél kell lenni, hogy mindenki mentális- és testi egészsége egyben üljön be a kék zacskókkal teli autóba.

Akármilyen komikusak és/vagy idegörlőek is ezek a szituációk, tudnunk kell felülkerekedni rajtuk, mégpedig a gyerekeink érdekében.

Amíg odabent sétálgattunk/ kergettük a csemetéinket, több mondat is megütötte a fülemet, amiket mások mondtak különböző korú gyerekeiknek:

“Nem igaz, hogy mennyire szerencsétlen, béna vagy!”

Az étteremben ültünk, amikor egy háromgyerekes család közelített felénk. A szülők a húsgolyókat próbálták a tányérokon tartani, míg a középső fiú tolta kistestvérét a bevásárló kocsiban. És mivel olyan alacsony volt még, hogy nem is látta, merre megy, nekem tolta a kocsit. Ő egyből bocsánatot kért én megfordultam és mondtam, hogy semmi gond, majd az apukája lekevert neki egyet és hozzátette: “nem igaz, hogy mennyire szerencsétlen, béna vagy”. Az ilyen helyzetekben mindig az jut eszembe, hogy aki így viselkedik a gyerekével emberek között, az vajon mit csinálhat szegénnyel otthon?

A következő mondat, amit egy anyuka mondott már tini korú fiának:

“ Mit ismételgeted, amit mondok fogyatékos vagy?”

Nem leszek álszent, én is besokallok néha, és igen, én is szoktam kiabálni, de soha nem minősítem a gyerekeimet, igyekszem mindig úgy fogalmazni, hogy emeljem őket, erősítsem azt, amiben jók és végképp ne hasonlítsam össze mással. Ezt nem elkényeztetésnek hívják, hanem pozitív fegyelmezésnek.

Bármennyire is szeretnénk mi, szülők jól csinálni, a gyereknevelésben igenis mindannyian követünk el kisebb-nagyobb bakikat. Ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót (anyukák őszinte vallomásai alapján):