Borítókép: Minél mocskosabb a gyerek, annál egészségesebb testben és lélekben Forrás: Canva (blueorangestudio)

Minél mocskosabb a gyerek, annál egészségesebb testben és lélekben

Csak négy érv, miért érdemes eldobni a kézfertőtlenítőt és hagyni sarazni, dagonyázni, jól összekoszolódni a csemetét.

A famiily.hu korábbi cikke.

Szájába veszi a homokot (amit reméljük nem tisztelt meg semmilyen macska) sarat dagaszt a vízparton, mezítláb belecaplat a pocsolyába, kézzel ássa el a „kalózók kincsét” a kertben. A gyerek fontos tapasztalatokat szerez a világról, magáról, a testéről, a koszon keresztül (is). Kifejezetten jót tesz a fizikai és a mentális egészségének is, ha tudja, milyen érzés, ahogy a lábujjai között minden lépésnél feltüremkedik a sár, milyen íze van a fűnek, stb. Hagyd kísérletezni a „mocsokkal”, elmondjuk miért.

1. Erősíti az immunrendszert

Jack Gilbert amerikai mikrobiológus friss apukaként végzett egy kutatást arról, hogyan hatnak a koszban található baktériumok a gyerekek egészségére. Azt találta, hogy a baktériumok stimulálják, munkára késztetik az immunrendszert, szóval nem kell feladni azt a szokást, hogy a földre leesett cumit lenyaljuk és visszaadjuk a gyereknek, nem lesz tőle semmi baja, sőt!

2. Több kosz, kevesebb allergia

Bármilyen furcsán is hangzik elsőre, a kosz megvédi a gyereket a különböző allergiás megbetegedésektől is. Egy kísérlet során két csoportra osztottak 184 gyereket, az egyik csoportnak visszaadták a koszos cumit csócsálásra, a másik csoportnak viszont nem. Kiderült, hogy a koszos cumit szopogató gyerekek között kevesebb gyereknél akakult asztmás, allergiás, ekcémás megbetegedés, mint a tiszta cumisok csoportjánál.

Ugyanígy az állatoktól sem kell túlzottan félteni a gyerekeket: hagyjuk, hadd játsszon a kutyával, akkor is, ha megnyalogatja őt. Megfelelő gondozás mellett, egészséges kutyától semmi baja nem lesz a babának vagy a kisgyereknek, sőt, a kutya mellett felnövekvő gyerekeket általában szintén elkerüli az asztma és az allergia. A gyerek viszont megtanul bánni az állatokkal, és egy kutya mellett biztonságban is érzi magát.

3. A kosz segít a bőr regenerálódásában is

A brit egészségszolgálat (NHS) jelentése szerint a bőr felületén a kültéri játék során megtelepedő baktériumok segítenek abban, hogy a szervezet ne reagáljon túl hevesen bizonyos sérülésekre, horzsolásokra, vagyis a gyors regenerálódásban is szerepet játszanak.

4. A szabad ég alatt

Amikor a szülők a kosztól féltik a gyerekeiket, akkor sokszor inkább ki sem mennek velük az utcára, a játszótérre meg pláne. Csak éppen ezzel rosszabb körülmények közé kényszerítik legféltettebb kincseiket, mint ahogyan a rabok élnek a börtönben. Legalábbis ezt mutatta ki egy két évvel ezelőtti globális kutatás, amely során több mint 12 ezer szülőt kérdeztek arról, hogy 5 és 12 év közötti gyerekeik mennyi időt töltenek a szabad levegőn. Az eredmény világszerte lesújtó számokat hozott: a brit gyerekek fele például naponta egy óránál is kevesebb időt tölt a szabadban, további tíz ország pedig még ennél is rosszabb eredményt produkált, mert naponta csak 30 percet töltenek kültéren a gyerekek.

A számok éles kontrasztot mutatnak, azzal, ahogyan a börtönbüntetésüket töltő elítéltek élnek: ők ugyanis garantáltan két órányit lehetnek a szabad ég alatt naponta. Amikor a kutatás során a rabokat arról kérdezték, hogy mit jelent nekik ez a napi két óra a friss levegőn, általában azt válaszolták, hogy a mindennapjaik fénypontja, életük legfontosabb része ez a periódus, és ha nem lenne, nem tudnák hol kiadni a feszültségüket, frusztrációikat.

Minden élőlény a természettel való kapcsolatából töltekezik, a fűvel-fával, napfénnyel, esővel való szimbiotikus viszonyunk létünk alapja. A kutatók szerint a modern társadalom változtatta meg az életformánkat, pedig az ember számára évezredeken át természetes dolog volt a kosz. Napjainkban azonban túl sok fertőtlenítőszert használunk és így a szervezetünk nem találkozik azokkal a mikroorganizmusokkal, amelyekkel korábban. Ezért feleslegesen féltjük a gyerekeinket a dagonyázástól, sarazástól, a növények, rovarok, állatok érintésétől.

Ha a gyerek megkóstolja a sarat vagy a homokot, attól még nem kell sikítófrászt kapni, várhatóan ki fogja köpni, hiszen nem lesz finom. Viszont legalább azt a szívességet tegyük meg a gyerekünknek, hogy ne kelljen zárt szobákban töltenie a nyarat, hadd fedezze fel a világot, akár koszos lesz, akár nem.