Minden azon múlik, mi mit gondolunk róluk – a babonák leginkább magukra a fekete cicákra hozhatnak balszerencsét
Angliában állítólag remek napnak nézel elébe, ha munkába menet egy fekete cicával találkozol; az ottani hagyományok szerint legalábbis. Ugyanez a hiedelem tartja magát Németországban is; azzal a kitétellel, hogy csakis akkor leszel szerencsés, ha a macsek balról jobbra haladva kel át előtted az utcán. Japánban viszont úgy hiszik, a fekete kiskedvenc a szingli nőknek hozhat szerencsét a társkeresésben.
Az USA-ban viszont - akárcsak itt nálunk, Magyarországon - általánosságban épp az ellenkezőjét társítják a fekete cicákhoz. Az előítéletek pedig javarészt még a középkori hagyományokból gyökerezhetnek; amikor a fekete macskákat ördögi lényeknek tartották, majd később a boszorkánysággal is összefüggésbe hozták őket.
„Nekünk is volt egy fekete cicánk, Negró. Nagyon ütött-kopott volt szegényke, amikor rátaláltunk. Ha babonás emberek kezébe kerül, az talán életébe került volna. Mi befogadtuk, ő pedig ezt szeretettel és ragaszkodással viszonozta. Szerencsések vagyunk, hogy az életünk része lehetett; ez is bizonyítja, hogy a fekete macska nem hoz balszerencsét” - vallja Judit.
„Sajnos a babonás félelmek miatt fekete macskát nagyon nehéz örökbe adni Magyarországon. Ijesztő, hogy Halloween idején megnő a kereslet irántuk és sajnos az is előfordul, hogy sátánista szeánszokon áldozzák fel őket. Számtalan ilyen eset történt már, ezért az alapítványok nem is adnak örökbe fekete macskát ebben az időszakban” – teszi hozzá.
Judit - maga is két mentett cica gazdájaként - olyannyira szívén viseli a házi kedvencek sorsát, hogy fotós karrierje mellett életre hívott egy saját márkát is, melyen keresztül kóbor állatok ivartalanításával, örökbeadásával foglalkozó alapítványokat támogat. A H.O.P.E. (Helping Our Pets On Earth) egy kedves, mindenki számára szerethető és hasznos terméket kínál, az ebből származó bevétel egy része kerül alapítványokhoz.
Az pedig csak "hab a tortán", hogy pulcsijaiknak nem csak az alapanyaga magyar, azokat egy vidéki, hazai kisvállalkozás készíti.