Miért nem vállalnak a nők 2 vagy több gyermeket manapság?

Én éppen az ellenpélda vagyok, mert fiatal koromban úgy gondoltam, hogy maximum két gyereket szeretnék. Egy testvérem van, ezt képzeltem ideális családmodellnek, mint sokan mások is. Aztán megszületett az első kislányom, aki igazi álomgyerek volt, a férjem ráadásul nagycsaládból származik, négyen vannak testvérek, ő hajlott a több gyerkőc felé, így lett nálunk is kettőből három kislány. De ez a ritkább eset, manapság a párokra inkább az a jellemző, hogy vagy eleve egy gyerekkel képzelik el az életüket, vagy kevesebbet vállalnak végül, mint amennyit terveztek. Ezt alátámasztotta az Anyafalva kismamáknak szóló applikáció által készített felmérés is, hiszen a válaszadók több mint fele, 57,2%-a mondta azt, hogy kevesebb gyermeket vállalt, mint amennyit eredetileg szeretett volna. Mindezt pedig a másik oldalon állva is nagyon meg tudom érteni.
A pénzügyek és a gyerekvállalás
Az elmúlt években többféle támogatással igyekeztek ösztönözni a gyerekvállalási kedvet, de a statisztikák azt mutatják, hogy ezek nem érték el céljukat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024-es közlése szerint 77 500 gyermek született Magyarországon, ami 7725-tel (9,1%-kal) kevesebb az előző évhez képest, és az eddigi legalacsonyabb éves születésszám az 1949 óta vezetett statisztikákban. Az Anyafalva kutatásában a többség (52,9%) anyagi okok miatt vállalt kevesebb gyereket. Hiába tehát a babaváróhitel, a CSOK, a családi adókedvezmény, a többgyerekes anyák adómentessége, nem születik több gyermek, és nem kell belemenni különösebben a politikába, hogy lássuk ennek az okait. Az ingatlanok például elképesztően megdrágultak az elmúlt években (amelyhez ezek az intézkedések közvetetten hozzájárultak), márpedig a legtöbben akkor bővítik a családjukat, ha kényelmesen, kellő méretű lakásban vagy házban tudnak élni. Az elszállt infláció sem kedvez persze a gyermekvállalási kedvnek, és az sem, hogy a munkahelyek nagy részén még mindig hátrányban vannak az anyák, különösen a nagycsaládosok. Nem véletlen, hogy a felmérésben a második leggyakoribb okként (43,8°%) a munkahelyi problémákat jelölték meg.

Segítség nélkül elveszettek az anyák
A kutatásban a válaszadók 32,2%-a mondta azt, hogy a segítség hiánya miatt nem vállalt több gyereket. Márpedig ezen a tényezőn intézkedésekkel nehezen lehet változtatni. Amíg együtt, vagy legalábbis egymáshoz nagyon közel élt a család több generációja, kevésbé maradtak magukra az anyák a gyereknevelésben, a háztartással vagy a munkájukkal. Emellett a társadalmi nyomás is kisebb volt a szülőkön, ma már ezernyi fronton, szerepben kell helytállni, és mindezt nagyrészt egyedül, vagy apával ketten kell megoldani, ami piszok nehéz tud lenni. Miután megszületett a harmadik kislányunk, több barátnőm kérdezgette, hogy milyen a nagycsaládos lét, mert ők is fontolgatják a harmadik tesót. Akkor és azóta is mindig azt tanácsolom, hogy gondolják át, mennyi segítségük van, mert szerintem is óriásit nyom a latba ez a faktor. Van olyan nagyszülő, akire tudnak támaszkodni, amikor valamelyik gyerek beteg, vagy például utazásokra, vidámparkozásokra el tudja kísérni őket? Esetleg bébiszitterre van anyagi lehetőségük, hogy a mindennapi logisztikában közreműködjön? Enélkül szerintem egyenes út vezet az anyagi kiégésbe három gyerek mellett. Márpedig sok családban vagy messze vannak a nagyszülők, vagy még aktív dolgozók, a bébiszitter óradíja pedig elég borsos tud lenni…

Mennyire befolyásolja a gyerekvállalást a szülésélmény?
Az egyéb okokat persze hosszasan lehetne még sorolni. A kiszámíthatatlan és sokat változó oktatási helyzet sem fest például jó képet a szülők elé, ezt is sokan említették az Anyafalva app felmérésében. Ami viszont meglepő, hogy a szülésélmény a válaszok alapján többségében nem befolyásoló tényező – ami különösen a mostani szülészeti állapotok fényében érdekes. A válaszadók 57%-át nem befolyásolta negatívan a további gyermekvállalási kedvében. 10,7% nyilatkozott arról, hogy teljes mértékben elvette kedvét a korábbi (feltehetően negatív) szülésélmény és 14,6%-ot is inkább negatívan befolyásolt az élményt. „Mégis csak ki kell hangosítani, hogy a kitöltők negyedének a szülésélménye volt olyan hatással, hogy nem vállal több gyermeket. Amíg folyamatosan zárnak be a szülészetek és amíg, egy nő nem döntheti el, hogy ki legyen mellette a szülés során, és amíg előfordul olyan, hogy senkit nem lehet vele a vajúdása és szülése során, addig nem meglepőek ezek a számok. Az elfáradt és kiégett szülésznők és nőgyógyászok miatt sok kismama már a lelküket beleadó orvossal és szülésznővel szemben is bizalmatlan, noha azok mindent meg is tesznek, tennének. A konfliktus és a szakadék egyre mélyebb, ezt érzem a social felületeinken is” – egészítette ki Jansik C. Aisha, az Anyafalva Kismama Applikáció tulajdonosa.
Korábbi cikkünkben azt néztük meg, melyik országban jár a leghosszabb fizetett szabadság szülés után:
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...