17 évesen lettem anya, majd utána varrónőből ügyvéd - és még el is váltam

Borítókép: 17 évesen lettem anya, majd utána varrónőből ügyvéd - és még el is váltam
A Mesélj, Anyukám! 50. részében most ti voltatok a főszereplők. Beküldhettetek történeteket, ugyanis az év anyukáját kerestük. És meg is találtuk. Ezúttal ő mesélt nekünk magáról.

Hihetetlen, de az 50. részéhez érkezett a Mesélj, Anyukám! Sokáig gondolkodtunk, hogy milyen témával is foglalkozzunk ebben a részben... Aztán arra jutottunk, hogy mivel nélkületek, hallgatók nélkül nincs a podcast, ezért ti lesztek a főszereplők! Pár hete meghirdettük, hogy jelentkezhettek ’Az év anyukájának’, illetve nevezhettek ti is olyan anyukát, aki szerintetek megérdemli ezt a címet. Jó pár édesanya jelentkezett és még többet küldtetek ti. Úgyhogy a választás nem volt egyszerű. Végül Dr. Kecht-Gothárd Kingára esett a választás. Nem véletlenül. Ez a rész csak róla fog szólni és a végére érteni is fogjátok, hogy miért őt választottuk.

Az új részt akár már most rögtön itt (alább) vagy a SimpleCast-on, Google Podcasts-on, Apple Podcaston és/vagy a Spotify-on keresztül is meg tudjátok hallgatni!

Ha hozzászólnátok a témához, kérdeznétek, vagy csak írnátok nekünk, megtehetitek a [email protected] e-mail címen, a cikk alatt kommentben, de megtalálhatóak vagyunk Instagramon a @meseljanyukam profilon, valamint érdemes csatlakozni a zárt Facebook csoportunkhoz is, amit Mesélj, Anyukám! néven találhattok meg, ott ugyanis velünk, a műsorvezetőkkel, a vendégeinkkel, de akár egymással, a többi hallgatóval is beszélgethettek az adott adás témáiról, kérdezhettek, ajánlhattok témákat, elmondhatjátok véleményeiteket. És kérünk szépen titeket,

ne felejtsétek elmesélni anyuka ismerőseiteknek, hogy minden hétfőn új adással folytatódik a megújult Mesélj, Anyukám!

Íme pár híresség, akik igencsak fiatalon lettek szintén édesanyák: