Mesélj, Anyukám! Hogyan fejleszti a kicsiket a babaszínház?

Borítókép: Mesélj, Anyukám! Hogyan fejleszti a kicsiket a babaszínház?
Már a legkisebbeket, akár néhány hónapos babákat is vihetünk színházba, hiszen léteznek kifejezetten számukra készült előadások, amelyek nemcsak megismertetik őket a művészetek világával, de fejlesztően is hatnak rájuk. A podcast eheti adásában egy ilyen különleges projektről beszélgettünk.

Valamiért még makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a gyerekeket legkorábban iskolás korban lehet színházba vinni, mert akkortól képesek „nyugton ülni“, addig maximum a bábszínház való nekik. Az is egyébként egy tévhit, hogy a bábszínház kizárólag gyerekeknek való, hiszen ez a műfaj sem életkorhoz kötött. Magyarországon több színvonalas babaszínházi előadás látható, melyeket kifejezetten a legfiatalabb korosztálynak alkotnak. A Kabóca Bábszínházban pedig idén tavasszal egy olyan projekt indult, amely egyszerre művészeti előadás és fejlesztői segítés a kisgyermekes anyukáknak. A Hangoló című darab a hangképzésre és a beszédkészségek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, most ősszel pedig jön a folytatás Billenések címmel, amelyben egy másik fontos érzékre, a látásra kerül a fókusz. A Mesélj, Anyukám! eheti adásában Frey-Kovács Brigi és Gökler Kriszti Szántó Viktória dramaturggal és Markó-Valentyik Anna színésznővel beszélgettek erről a különleges baba-mama programról és pozitív hatásairól.

Itt rögtön meg is hallgathatod:

Ha pedig szeretnéd, itt megnézheted:

A korábbi Mesélj, Anyukám! epizódok között a képre kattintva tudsz böngészni: