Anya és a karrier: "Nem könnyű gyerekek mellett dolgozni is, de ez tesz teljessé!"
Miután édesanyává válunk, a munkahelyi feladatokat felváltja a babáról való gondoskodás: az etetés, az altatás, a pelenkázás, később pedig a játékok folytonos pakolása, a hinta lökdösése, a kismotor után szaladgálás és a végeláthatatlan meseolvasások. Az anyák többségénél azonban előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor vágynak vissza a munka világába. Amikor elkezd hiányozni a felnőtt társaság és Bogyót, meg Babócát szívesen visszacserélnék egy hétfő reggeli meetingre. Aztán léteznek olyan anyák is, akik annyira szeretik a munkájukat, hogy el sem tudnák képzelni, hogy évekig a homokozó szélén üljenek, hiszen a munkájuk teljes egészében az identitásuk része, ugyanakkor a gyerekvállalásra sem mondanának nemet. Karrier vagy család? Család vagy karrier? Lehet, illetve kell egyáltalán választani? Hogyan lehet a két területet egyensúlyban tartani? Erről beszélünk ma nyolcszemközt.
Az új részt akár már most rögtön itt (alább) vagy a SimpleCast-on, Google Podcasts-on, Apple Podcaston és/vagy a Spotify-on keresztül is meg tudjátok hallgatni!
Ha hozzászólnátok a témához, kérdeznétek, vagy csak írnátok nekünk, megtehetitek a [email protected] e-mail címen, a cikk alatt kommentben, de megtalálhatóak vagyunk Instagramon a @meseljanyukam profilon, valamint érdemes csatlakozni a zárt Facebook csoportunkhoz is, amit Mesélj, Anyukám! néven találhattok meg, ott ugyanis velünk, a műsorvezetőkkel, a vendégeinkkel, de akár egymással, a többi hallgatóval is beszélgethettek az adott adás témáiról, kérdezhettek, ajánlhattok témákat, elmondhatjátok véleményeiteket. És kérünk szépen titeket,