JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma
most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Mesélj, Anyukám a szexedukációról: „Már akár ovis korú gyerekek is hozzáférnek pornográf tartalmakhoz” – Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal beszélgettünk

Borítókép: Mesélj, Anyukám a szexedukációról: „Már akár ovis korú gyerekek is hozzáférnek pornográf tartalmakhoz” – Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal beszélgettünk
A Mesélj, Anyukám! legújabb részében olyan erős témáról beszélgettünk, mely minden szülő számára nagyon megdöbbentő, és egyúttal elképesztően hasznos.

Ugyanis az internetnek és okostelefonoknak köszönhetően már akár óvodás korú gyermekek is hozzáférhetnek pornográf tartalmakhoz, és nem egyszer előfordult már (igen, Magyarországon, és igen túlságosan gyakran), hogy a felnőtt filmekben látott tartalmakat a gyerekek szeretnék eljátszani aztán a társaikkal, anélkül, hogy tudnák, miről lenne szó. Az sem ritka eset, hogy később (kisiskolás korban) fel is veszik egymást videóra ilyen tevékenységek közben.

Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal arról beszélgettünk, hogyan kezdjük el a szexedukációt, hogy a gyerekeink egészségesen fejlődhessenek, hogyan óvhatjuk meg őket ezektől a tartalmaktól, milyen ismeretekkel kell nekünk rendelkeznünk ahhoz, hogy tudjuk ezt a kikényszerített felvilágosítást kezelni? Arról is szó esett esett, hogy készítsük fel a gyerekeinket az interneten megjelenő szexuális ragadozók, pedofilok behálózása ellen, és arról, hogyan segíthetjük az egészséges önbizalom és nemet mondás képességének kifejlődését bennük.

Spoiler: az adás alatt néha majdnem sírva fakadtunk, néha szörnyülködtünk, de Kriszta annyira sok hasznos információt és tanácsot adott, hogy a végére sokkal magabiztosabbá is váltunk a témában.

ITT HALLGATHATOD MEG:

ITT MEG IS NÉZHETED:

A KORÁBBI ADÁSOKAT ITT TALÁLJÁTOK!