Megváltozik az apák agya, ha sok időt töltenek a babával

Borítókép: Megváltozik az apák agya, ha sok időt töltenek a babával Forrás: Getty Images
Nem csak az életmódra és szívünkre-lelkünkre lehet nagy hatással egy kisbaba, hanem az apák agyát is megváltoztathatja, hogy sokat vannak a picivel.

Nem mondunk újat azzal, hogy a gyerekek fejlődésére és az apa-gyerek kapcsolatra is jelentős hatása lehet annak, hogy milyen kapcsolat alakul ki a baba és apukája közt. Egy amerikai tanulmány szerzői például azt írták, hogy azoknak az apáknak, akik pici korukban több időt szántak a gyerekeik gondozására, még kilenc évvel később is szorosabb volt a kapcsolatuk velük, mint azoknak, akiknek nem törődtek annyit a kicsikkel. Más kutatók szerint az is lényeges, hogy az apák agya ténylegesen átalakul a gyerekeik érkezése után – ezt a változást több tanulmány is vizsgálta.

Az egyik kutatás szerzői azt figyelték meg, hogy a gyermekgondozó apák agya erősebben reagál csecsemők fotóira. Egy másik kísérlet után pedig arra jutottak a tudósok, hogy erőteljesebben hatott a gyereksírás azoknak az apáknak az agyára, akik előzőleg három hétig babahordozóban cipelték magukkal kicsinyeiket. Különösen azoknál az apáknál volt szembetűnő ez a hatás, akiknek elmondásuk szerint rossz gyerekkoruk volt.

Az empátiáért felelős rész erősödik az apák agyában

Egy, a Cerebral Cortex című folyóiratban 2022-ben megjelent tanulmányban is azt írják a kutatók, hogy a férfiak agya a baba érkezése után eléggé átalakul. Zsugorodik a látásért és a vizuális feldolgozásért felelős rész, ugyanakkor növekszik, ami az empátiáért felelős.

A tanulmány során a kutatók 20 apa agyát szkennelték és vizsgálták a baba születése előtt és után. Az eredmények változásokat mutattak ki az apák agykéregében a baba érkezése után, szemben 17 gyermektelen férfi eredményeivel, ahol nem volt változás.

Ezeket a változásokat, amelyeket a kutatók láttak, gyakran neuroplaszticitásnak nevezik, és az anyáknál is megfigyelték. Ennek értelmében az agyunk képes változni, amikor új készséget fejlesztünk, például hangszeren tanulunk játszani, vagy mondjuk szülővé válunk. Ez életmódbeli és biológiai változásokkal jár együtt, és egyben olyan új készségeket is igényel, mint például az, hogy képesek legyünk empatikusan viselkedni egy csecsemővel. És bizony, erre nagy szükség is van, hiszen a baba még nem tudja elmondani, hol fáj, melege van-e, vagy épp, hogy mit szeretne valójában.

Forrás1
Forrás2
Forrás3

Nézz a galériában "rosszfiúkat", akikből igazi apa lett!