Borítókép: Megőrülök tőle, anya! - Testvérek a fedélzeten Forrás: Getty Images

Megőrülök tőle, anya! - Testvérek a fedélzeten

Hangosak, idegtépőek – utánozhatatlanok, édesek. Vonzás és taszítás, meg nem értés és kötődés, szövetség. Az érzést, milyen testvérnek lenni, egykeként csak sejthetem, mikor rájuk nézek.

Nincs testvérem. Alsó tagozatos koromban sokat mondogattam, hogy szeretnék testvért. Hogy legyen kivel civakodnom. A legtöbb osztálytársamnak, barátnőmnek volt testvére, és irigykedtem, mert ők is mindig civakodtak – ugyanis nekik legalább volt kivel. És persze azt is nagyon akartam, hogy legyen valaki, akinél okosabb lehetek. Ennek mélyén inkább valamiféle kapcsolódási vágy rejlett. Tudni, hogy van egy társam, akivel ugyanaz a helyzetünk, ugyanazt éljük meg, és még hasonlít is rám. Ismerni az érzést, hogy van valaki, aki állandó cinkosom, konkurenciám és barátom is egyben.

Idővel ez a gondolat elcsendesedett bennem. Elfelejtettem. Belenőttem egyke életembe; természetessé vált benne a létem, mint a láb komfortja egy régi jó cipőben.

Aztán mikor férjhez mentem, kaptam ajándékba sógorokat és sógornőket, akik egy kicsit pótolják ezt a rég elfelejtett hiányérzetet; kicsit mintha nekem is lennének testvéreim. Tudom, hogy a kettő teljesen más, mégis örülök az érzésnek, és meghagyom magamnak ezt az örömet.

Hol értetlenkedve, hol csodálattal, hol pedig szörnyülködve figyelem a testvéri viszony összetettségét. És ez nem csak a gyerekekre vonatkozik… Figyelem, talán értem is, de át nem érezhetem…

Anyaként a „kihullik a hajam” és a „megőrülök, de édesek” végletei közt tengetem napjaimat. Mikor veszekednek és éppen égnek áll a hajam, kihívásnak érzem azt, hogy türelmet és empátiát szorítsak beléjük, úgy, hogy közben magamon is uralkodnom kell. Aztán egy gyors váltással – csak pislogok – a káosz helyébe természetes megbocsájtás és jelen-lét lép, és máris kedvesen játszanak, csevegnek együtt. Ilyenkor tölt el a bizakodás: talán mégsem kiszáradt mederbe szóródtak szavaim. Aztán eszembe jut, hogy a gyors békülés képessége legkevésbé az én érdemem. Ez a gyerekek természetes állapota. Nekünk felnőtteknek, akik már tisztában vagyunk a végességgel…pont nekünk miért nem megy ugyanez?

A folytatásért kattints ide!

Hírességek, akikről nem is gondoltad volna, hogy testvérek: