Borítókép: Még ha fájó felismerések is vezetnek hozzá, soha nem késő megteremteni a családot, amire mindig vágytál Forrás: Unsplash.com/Jessica Rockowitz

Még ha fájó felismerések is vezetnek hozzá, soha nem késő megteremteni a családot, amire mindig vágytál

Mindig megéri őszintén szembenézni önmagunkkal, a ránk nézve kevésbé hízelgő, vagy szégyellt, feszítő érzésekkel, a gyermekkorunkban bevésődött mintákkal, az „örökségünkkel”. Ezeket a fontos dolgokat rendbe lehet tenni - vallja Dr. Eigner Bernadett, aki Szülő születik című könyvével szeretne utat mutatni a családalapításra készülő pároknak, és mindazoknak is, akik már javában az út közepén járnak. A pszichopedagógus és gyermekterapeuta szakemberrel a kötetről, saját játékterápiás és szülőkonzultációs módszeréről beszélgettünk.

- Manapság egyre többen vállalják a tudatos gyermektelenséget; aminek persze az is oka lehet, hogy a nők már bátrabban vállalják fel ezt a döntést, mint korábban. Nem kockázatos előrukkolni egy olyan kötettel, ami nagyon mélyre hatolva, tabukat döngetve veszi sorra a szülőség számtalan buktatóját? Egy még gyermektelen párt ez nem bizonytalaníthat, riaszthat el? Utólag pedig már nincs túl késő a jótanácsokhoz?

- A kedves olvasó a Mindent a családról sorozat első kötetét tartja a kezében. Ez az első kötet a szülőség és a család, családalapítás kapcsán a tudatosságra hívja fel a figyelmet. Sokszor fájó a felismerés, ezért inkább megmagyarázzuk magunknak, hogy miért is jó, vagy elviselhető - vagy legalább biztonságosan ismerős - az a helyzet, amiben benne vagyunk, esetleg őrlődünk, már jó ideje, de mégsem változtatunk. A tudatosság tehát mindenképpen gyümölcsöző lehet, és igen, bizonyára a társadalmi változások hatására egyre többen vállalják fel különféle döntéseiket. Ez valóban bátor dolog. Abban az esetben, ha közben tisztában van önmagával, és önmaga rejtettebb működéseivel, múltja hatótényezőivel is az illető.

Ha ez nem így van, akkor esetleg nem a bátorság a valódi oka annak, hogy valaki úgy dönt, nem lesz gyereke; hanem a feltáratlan elakadások, szorongások, akár traumatikus életesemények. Ha ezek állnak a tudatos gyermektelenség hátterében, akkor az a könyv kifejezetten segíteni fog, új utat mutat.

A szembenézés – és ez vonatkozik erre a kötetre is – a rózsaszín felhő alatt, mögött található dolgokkal, véleményem szerint nem jelent pesszimizmust.

Azt sem gondolom, hogy bárkit is elriasztanának a felvetett kérdések. Inkább annak a lehetősége tárul fel, hogy megválaszolva ezeket, fontos dolgokat rendbe lehet tenni, és így nekiindulni, nyugodtan, magabiztosan, a szülőség útján. Ezt akkor sem késő megtenni, ha már javában az út közepén járunk.

- A saját gyermekkorunk, az akkori élményeink, a szüleinkhez való viszonyunk milyen arányban befolyásolják a mi szülői attitűdünket? Mennyiben tehetjük hozzá ehhez saját magunkat?

- Kezdjünk mindent a legfontosabb, legalapvetőbb kérdésekkel. A legelső mérföldkő a harmonikus család felé vezető úton, hogy tegyünk egy képzeletbeli utazást a saját leendő (vagy már meglévő) szülőségünk, családunk világába. Sosem késő feltenni azokat a kérdéseket - még akkor sem, ha már javában benne vagyunk, akár éppen krízisben -, hogy mit akarok, milyennek képzelem el magam szülői szerepben, mit tartok optimálisnak, mit szeretnék kerülni, milyen szeretnék lenni és milyen nem szeretnék lenni semmiképpen sem, mi az anya, az apa, a gyerek „dolga”, mire vágyom? Bármikor lehetséges! És ha ezekre a kérdésekre válaszoltam magamnak, akkor kezdjem el boncolgatni, hogy a válaszaimat vajon milyen események, folyamatok, hatások befolyásolták?

A játékterápiás munkám során, az évek, évtizedek alatt jöttem rá, kristályosodott ki bennem, hogy a gyermekeknek csak akkor tudok segíteni, ha ismerem azt a „színdarabot”, amelyben ő és a szülei játszanak nap mint nap.

Amit gyerekként „kaptunk” a szüleinktől (mert nem mindig tudatosan és szándékosan adták, amit végül kaptunk), az fog valamilyen formában „lecsorogni” a saját gyerekeink felé, a saját szülőségünkbe, a saját nevelési stílusunkba, módszereinkbe.

És itt megint a rejtett hatásokat hangsúlyoznám. Amiknek nem vagyunk tudatában, pont azért, mert ez a tudatalatti világa. Ezek a gyermekkori, rejtetten érvényesülő szülői hatások mindenki életét befolyásolják. Még akkor is, ha szerencsénk van, és ezek zömében, jó, pozitív hatások, érdemes tudatosítani, hogy konkrétan mi az, ami a mi szüleinktől jön, amivel azonosulni tudunk, és mi az, amit mi teszünk hozzá a történetünkhöz, és a saját családunk történetéhez. Ha sok a negatív hatás, pláne, ha bántalmazás, elhanyagolás, gyakori konfliktusok, traumák is előfordultak a gyermekkorunkban, akkor pedig mindenképpen fontos lenne ezekkel szembenézni, segítséggel feltárni és átdolgozni.

- A mélyen bevésődött, rögzült családi mintákat milyen esélyünk van lebontani, átírni?

- Én nagyon hiszek abban, hogy megfelelő belső munkával megfordíthatjuk a sorsunkat, átírhatjuk a mérgező mintázatokat. Felnőtt korunkban is átírhatjuk a rejtett mintákat. A nem tudatosan beépült szülői elvárásokra, tiltásokra és parancsokra, üzenetekre a kisgyerek, már óvodás kora végére, kidolgoz egy egész életében ható rejtett forgatókönyvet az életre, az élet megélésére, az életminőségére; ez a sorskönyv. Segítséggel vagy anélkül is lehetséges életünk rejtett forgatókönyvének, céljainak az átírása.

Felnőtt korunkban, tudatosan felismerve ezek gúzsba kötő, korlátozó, megnyomorító hatásait, megálljt parancsolhatunk ezeknek.

Megszakíthatjuk az automatikus működést, átválthatunk autonóm, önálló döntéseket és változásokat meglépni képes üzemmódba.

- Nehéz, kemény kérdéseket feszeget a könyv második fejezete (is). Akinek van már gyermeke, mihez kezdhet például azzal az utólagos felismeréssel, hogy ő mondjuk a társadalmi elvárások, nyomás miatt szülte meg tervezett, ám mégse annyira kívánt gyermekét?

- Például megszabadulhat a gyermekével való kapcsolatát erőteljesen megterhelő, túlkompenzált anyai bűntudattól. Szerintem nagyon sok ilyen eset van, magam is dolgozom szülőkkel ezeknek a felismerésén, elfogadásán és meghaladásán.

Forrás: Dr. Eigner Bernadett
Dr. Eigner Bernadett pszichopedagógus és gyermekterapeuta

Mindig megéri őszintén szembenézni önmagunkkal, a ránk nézve kevésbé hízelgő, vagy szégyellt, fájdalmas, feszítő dolgokkal, érzésekkel. Ha kimondja az édesanya, hogy én bizony nem akartam, nem kívántam azt a gyereket, púp volt a hátamon, nem jókor, nem jótól jött, még éltem volna az életem - akkor az a sötét, nehéz, feszítő, titkolt valami végre kijön, és nem mérgez belülről.

Mindenkinek lehetnek nehéz, sötét, nem elfogadható érzései, attól még lehet jó anya.

Azért is érdemes kimondani a tabu, nem vállalható negatív érzéseket, mert megkönnyebbülünk utána. És akkor végre valóban szülők lehetünk.

Mert azért az esetek többségében, bármi is volt az ok, ami miatt ellenálltak vagy hárították még a gyermekvállalást, vagy az valamilyen külső nyomásra, célra irányult; az anyák (apák) döntő többségben közben megszeretik azt a gyereket. És ez a lényeg, csak ez számít.

Nagyon sok esetben az integratív játékterápia segít a kapcsolat harmonizálásában. Ez azt jelenti, hogy a gyermek, az anya (vagy az apa adott esetben) és a terapeuta hármasban játszanak együtt, ahol a kapcsolati, kommunikációs történéseket, eseményeket, viszonyulásokat, mintákat át lehet alakítani, a sok egymásnak feszülős negatívból egyre pozitívabbá. Ha felvállaljuk a fájdalmas vagy titkolt érzéseinket is, megéri, mert utána új alapokra lehet helyezni a saját működésmódunkat is, és a legfontosabb kapcsolatainkat is.

- A rajzok, amikből a kötetben is ízelítőt kapunk - soha nem „hazudnak”? Említi, hogy hajlamosak vagyunk idealizálni utólag a családi "fényképet", mentegetjük a szüleinket, magyarázzuk a tetteiket. A rajzokon ez hogyan jelenik meg?

- Szeretem a rajzokat, mert ugyanolyan, úgynevezett „projekciós (kivetítős) felületek”, mint a játék, az álom vagy a mese. Azért nem hazudnak - még akkor sem, ha esetleg valaki manipulálni akarná őket – (erre rá lehet jönni egyébként) mert pontosan a rejtett, szavakkal, ésszel nem igazán hozzáférhető tudattalan belső világ vetül ki a papírra, főleg bizonyos tematikus rajzoknál.

Mindig megrázó, fájdalmas érzés nekem, amikor megrajzol egy rajzot egy felnőtt édesanya vagy édesapa, és azt mondja, hogy annyira csodás, boldog gyerekkorom volt, hogy hálás vagyok érte; miközben a rajza, amit papírra vetett, homlokegyenest másról árulkodik.

A rajzolás után jön egy „utómunka”, már a rejtettebb, mögöttes érzések szintjén, amikor empátiával, együttérzéssel igyekszem segíteni az illetőnek a saját érzéseihez, emlékeihez, élményeihez való hozzáférését, és annak a kisgyereknek az érzéseit felfedni, megtalálni, aki ő volt valaha.

Saját pszichés kiegyensúlyozottságunk, a túlélés érdekében, és a szüleinkhez való lojalitásunk miatt védekezünk azzal, hogy megszépítjük a gyerekkorunkat. Azért érdemes megtalálni azt a bennünk élő kisgyermeket, akik annak idején voltunk, mert sokszor ott befagyasztottuk magunkat, a sok fájdalmas érzést, és ameddig együttérzőek nem tudunk lenni ezzel a saját belső gyermekünkkel, önmagunkkal, addig nem tudunk igazán felnőtté válni és nem tudunk a saját gyermekünkkel sem kellőképpen együttérzőek lenni.

Nem tudunk teljes mértékben és teljesen optimálisan szülőként sem működni és elhinni: felnőtt emberként már megvédhetjük magunkat, és a családunkat is, ebbe kell pozicionálnunk magunkat. Innentől még tudatosabban lehet optimalizálni a szülői működést, és a szülőkonzultációnak ez is a célja. Ha pedig ez megvan, sok esetben a gyerek tünete magától is megszűnik.

- Milyen problémákkal fordulnak Önhöz általában a leggyakrabban?

- Érzelmi és viselkedészavarokkal, beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyermekekkel és szüleikkel, valamint a családi működéssel foglalkozom. Kisebb gyerekek jönnek hozzám, leginkább óvodáskorú gyermekek, ami optimális időszak a vakvágányra tévedt dolgok jó vágányra tereléséhez. Gyakran jönnek a szülők kapcsolati, nevelési problémákkal, hogy nem olyan a szülő-gyerek kapcsolat, amilyennek ő szeretné, vagy elképzelte, úgy érzi, harcolnak egymással a gyerekkel, vagy nem találják a hangot, vagy nem fogad szót, a szülő már nem talál eszközt, hogy mivel nevelhetne, vagy foghatná meg a gyereket, hogy az hallgasson rá, kimerült már az örökös csatáktól, egymásnak feszülésektől.

Vagy gond van a gyerek viselkedésével, szemtelen, agresszív, neveletlen, és ezt jelzi az óvoda, bölcsőde, iskola is, vagy éppen ellenkezőleg, ezek a problémák csak otthon jelentkeznek. Vannak olyan gyerekek is, akik túlságosan félősek, szorongósak, nehezen válnak el az édesanyjuktól, állandóan betegek a bölcsődében, óvodában, nem építenek ki kapcsolatokat másokkal vagy a kis társaikkal, vagy fura tüneteik, szokásaik vannak, és még sorolhatnám.

Döntő többségében a gyerekek miatt keresnek fel, de szerencsére megértik, hogy sokszor a szülői, családi működésben kell keresni a rejtett hatótényezőket, és szoros együttműködéssel lehet ezeket feltárni és átdolgozni.

Van, hogy a szülővel való munka hangsúlyosabb, mint a gyerekkel, és van, főleg egészen kicsi gyerekek esetén, hogy csak a szülővel dolgozom szülőkonzultációban, és így jönnek helyre a dolgok.

A játékterápiában nem direkt foglalkozunk az adott tünettel, hanem inkább azzal, amit a gyermek a játékában fejez ki, a lelke mélyén lévő érzéseket, és a szülői nevelés, szülői működés mögötti rejtett hatásokat feltárva a kapcsolati működésekre helyezzük a hangsúlyt, és így lehet a kibillent állapotokból kiegyensúlyozott állapotba kerülni. Saját módszeremmel dolgozom, az integratív játékterápiával a gyermekeknél, és a szülőkkel pedig a Játékos Megértő Nevelés szellemében. Mindezekről írok könyveimben is, melyeket a Móra Kiadó gondoz, és a játékterápiát szakemberek számára átadom képzéseken, a Vadaskert Gyermekkórház szervezésében. Rólam és a módszereimről, tevékenységemről többet lehet megtudni eignerbernadett.hu és kapcsolatszerviz.hu honlapjaimon.

Dr. Eigner Bernadett: Szülő születik

Móra Kiadó, 2022

Forrás: Dr. Eigner Bernadett/Móra kiadó

A kötetről bővebb információt ide kattintva talász, szerzőjét pedig ide kattintva ismerheted meg jobban!

Galériánkban pedig Vekerdy Tamás gondolataiból szemezgettünk szülőségről, gyermeknevelésről