Mamma Mia! Anyós olaszul, avagy a "kedves" Mamma az olaszoknál se mindig kedves
Az olasz férjemmel együtt kaptam egy igazi dél-olasz anyóst is. Tudom, remekül hangzik, hogy bármikor mehetek Olaszországba – van szállásom (a férjem szüleinél), ennivalóm (amit anyósom főz) és szinte már én is olasznak számítok. Mégis - mint mindennek - vannak árnyoldalai is. És akkor még finoman fogalmaztam.
Anyósom világ életében otthon volt, felnevelt három gyereket, főzött, takarított és minden háztartással kapcsolatos munkát Ő végzett és végez mind a mai napig. Szakavatott és professzionális „casalingha”. Bár addig nem kel ki az ágyból reggelente, míg a férje le nem főzi neki a csésze espressot, akit ráadásul inkább megtanított inget vasalni (is), mert Ő nem szeret.
Anyaként nagyon jól tudom mekkora munka, gyerekeket nevelni, etetni, szórakoztatni, meg úgy általában életben tartani. Amikor Ő kezdte az anyai pályafutását, nagyon is gyakori volt az a jelenség – főleg Dél-Olaszországban, hogy a feleségek otthon maradtak gyerek(ek)et nevelni. Akkor még működött, hogy egy fizetésből tartották el a családot. Ma már nagyon más a helyzet.
Miben merül ki, hogy olasz anyósom van? Elmesélem a személyes tapasztalatomat – ami nem jelenti azt, hogy minden olasz anyós ilyen. De aki nekem jutott – ha nem is tudatosan, de okoz néhány nehéz pillanatot. A jószándékot nem vitatom tőle, azt viszont 100% magabiztossággal állítom, hogy azért ilyen „jó” a kapcsolatunk, mert 1500 km választ el minket egymástól az évnek a nagyobb részében.
Íme pár tanács, ha javítanál a kapcsolatodon anyósoddal:
Csak néhány gyöngyszemet szeretnék elmesélni az én kis olasz valóságomból.
Dél-Olaszországban Magyarország bizony Kelet-Európának számít, és akárhogy is halad a világ előre, „csak” keleteurópa marad – így egybe, kisbetűvel. Ahonnan a takarítónő, és a „badante” jön – akik az időseket ápolja.
Még csak pár hónapja voltunk házasok, amikor az anyósom büszkén mesélte, hogy a barátnői kérdésre: milyen a menye Ő azt válaszolta, hogy „Ahhoz képest, hogy keleteurópai, nagyon kedves!”
Arról nem is beszélve, hogy soha semmit nem használ el, nyit ki, fogyaszt el azokból amiket ajándékba hozok neki és amikor a sokadik látogatás után az apósom unszolására egy rakott krumplit mertem elkészíteni az Ő konyhájában meg se kóstolta. Persze mikor meglátogattak, minket minden étterembe krumplit és rántott húst kért tüntetőleg és végül mikor a szüleimhez vendégségbe jöttek ebédre, Édesanyám is azt készített, mert nem mert mást.
A gyereknevelésbe is más elveket vallunk és a sokaid kérés ellenére is csak a legrosszabb minőségű műanyag játékokat veszi meg a helyi piacról, ami egy használat után eltörik – hiába kérjük, hogy akkor inkább semmit. Tudom ez másnál is lehet így még ha nem is olasz az anyós. Ellenben a mi kapcsolatunk „törékeny” – évente keveset találkozunk de az nagyon intenzív hiszen a lakásukban élek, az ő főztjét eszem és úgy, mint amikor vendégségbe vagy – igyekszem alkalmazkodni. Gondolj bele! Egy bizonyos idő utána saját szüleiddel se élsz együtt – nem hogy a férjedével!
Viszont azt is látom (és tapasztalom), hogy a gyerekei mennyire szeretik, törődnek vele, gondoskodnak róla. Tudom, hogy a férjem ugyanezt a szeretet és tapasztalatot fogja továbbadni a mi gyerekeinknek is. Van, hogy nehéz és érzem hogy a kulturális, korbeli különbségek nagyok de hálás vagyok hogy elfogad és hogy a fiát ilyen csodás férjnek és édesapának nevelte.