Bakancslista a nyári szünet utolsó hetére: 7 szuper program, mielőtt beköszönt a szeptember

Augusztus vége gyakran kettős érzést kelt az emberben, különösen az anyákban, hiszen egyik felünk (az, amelyik már kiégett a kánikulában és/vagy az állandó gyerekhisztiktől) kívánja, hogy véget érjen a nyári szünet, a másik viszont cseppet sem vágyik arra, hogy újra a sietve öltöztetésről, tízórai csomagolásról, különórákról és hasonlókról szóljanak a napjaink. A nyár elmúlásával egyébként is együtt jár egyfajta lehangoltság, akár depresszió is, hiszen mostanra látványosan rövidülnek a nappalok, korábban sötétedik, a kevesebb természetes fény pedig testünkre, hormonjainkra is negatív hatással van.
Nem beszélve arról, hogy a legtöbben általában ilyenkor kerekedünk fel, hogy beszerezzük az összes szükséges kelléket a tanév vagy az óvoda kezdetére. Eddig nem akartuk a nyarat elrontani ilyesmivel, de így az utolsó hetet sikerül kinullázni, mivel őrjítő tömeg verekedik az utolsó füzetmatricákért, iskolatáskákért. Vagy éppen attól érezhetjük rossz anyának magunkat, mikor varrónő közli sajnálkozva, hogy az ovis zsák biztosan nem fog elkészülni szeptember elejére.

Persze ezeket az elintéznivalókat nem lehet megspórolni, de nem kell, hogy csak a rohangálásról és idegeskedésről, nyártemetésről szóljanak augusztus utolsó napjai! A gyerekeknek is garantáltan vidámabban indul majd a szeptember, ha előtte még gazdagodhatnak néhány szívet melengető élménnyel. De mit tegyél, ha szabadságod már nem maradt (mint ilyenkorra a legtöbb szülőnek), és csak munka után érsz rá? Vagy már besokalltál attól, hogy az elmúlt 9 hétben gondoskodtál a gyerekek és az egész család szórakoztatásáról?
Nyugi, van még ötletünk! Az alábbi galériában összegyűjtöttünk néhány programot, amit még érdemes kipipálni a hónap végéig:
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...