Kisgyerekkel menni nyaralni annyit tesz, hogy nem otthon, hanem máshol vigyázol a gyerekeidre – ezt minden szülő tudja, aki nagyik és bébiszitterek nélkül indul neki a porontyaival. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy gyerekekkel nyaralni rossz dolog, hiszen én is imádom, de azért a valóság az, hogy szülőként nem igazán lehet összehozni a pihentető vakációt. Ezért is örültem neki, mikor a sógornőm tavaly bedobta, hogy mi lenne, ha közösen mennénk nyaralni Horvátországba. Nagyszülői segítségre egyikünk sem tud támaszkodni, barátokkal sem tudtunk még eddig közösen kiruccanni, ezért jó ötletnek tűnt. Már csak azért is, mert a bátyám Németországban él a családjával, így ritkábban látjuk őket. Amikor viszont összegyűlünk a közös családi ünnepeken, a gyerekeink remekül el szoktak játszani: két fiú és két lány, akik korban is közel állnak egymáshoz.

Plusz két gyerek. Maradhat?

A szállás kiválasztása és az egész utazás leszervezése könnyebben ment, mint gondoltam. Kicsit tartottam tőle, hogy a sógornőm majd inkább hotelbe szeretne menni, mert az nekünk nem fért volna bele a keretbe. De viszonylag gyorsan rábólintott egy vendégházra, amit Airbnb-n találtam, meggyőztem, hogy én szívesen főzök mindenkire, nem jelent plusz terhet. Visszagondolva, ez volt az első hiba, mert ezzel a gesztussal megágyaztam annak, hogy ne nyaralópartnerként tekintsen rám, hanem személyzetként – akinek fizetni viszont nem kell. A főzés egyébként tényleg nem volt gond, szívesen szorgoskodom a konyhában, és amúgy is mindig apartmanban nyaralunk, mióta gyerekeink vannak, ezúttal csak a mennyiséget kellett duplázni, de persze ennek a költségeit fedeztük.

Arra viszont nem számítottam, hogy nemcsak szakácsnő leszek a nyaralás során, hanem bébiszitter is. Megbeszéltük előre, hogy lehetőleg igyekszünk úgy alakítani a programokat, hogy mindkét szülői pár kettesben is tudjon pihenni kicsit, amíg a másik kettő felügyeli mind a négy gyereket. Az elméletben remek felállás a gyakorlatban eléggé egyoldalúan alakult. Közösen béreltünk egy kisbuszt, amit a bátyám vezetett, mellette ült elől a sógornőm, mi pedig a férjemmel hátul az összes gyerekkel. Ez azt jelentette, hogy mi feleltünk a szórakoztatásért, az etetésért és az itatásért, mi hajolgattunk le kétpercenként, ha valaki leejtett valamit, és persze minden összetűzést nekünk kellett elsimítani. Sógornőm az anyósülésben aludt vagy olvasgatott. Érkezés után pedig megkérdezte (vagy inkább kijelentette), hogy este, vacsi után ők elmennének kettesben koktélozni, lazítani, hiszen a férje annyira kifáradt a sokórás vezetésben, ennyi jár nekik. Szóval mi intéztük este is a csapatnyi gyereket.

A szabadnapos bébiszitter

A következő napokban volt, hogy reggel ők sokáig aludtak, leküldték velünk a tengerpartra a gyerekeiket. Olyan is, hogy bejelentkeztek masszázsra a parton felállított sátrakba, persze páros masszázsra, nem felváltva, így megint ránk maradt az uncsitesók is. A gyerekek szerencsére tényleg jól elvoltak egymással, szóval nem volt gond, de négy gyerek azért kétszer annyi, mint kettő: lássuk be, néha sok. Amikor viszont mi kértünk volna 1-2 óra gyerekmentes időt, jöttek a kifogások. A harmadik nap délutánján azért csak lecsíptünk maguknak egy kis nyugit, legalábbis azt hittük. 20 egész perce olvasgattunk a szállásunk kertjének csendjében, amikor visszajött a sógornőm a lányommal, mondván megcsípte egy szúnyog, és nagyon sírt értem – és akkor már felhozta a fiamat is. Mindez egy szúnyogcsípés miatt, ráadásul a lányom egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki nemrég vigasztalhatatlanul bömbölt. A férjem is rögtön levágta, hogy üres dumáról van szó, de nem akart nyíltan konfrontálódni.

A negyedik napra viszont beszerveztünk egy egész napos kirándulást magunknak. A bátyámékat pedig kész tények elé állítottuk, hogy úgy gondoltuk, négyesben is szeretnénk egy kis időt együtt tölteni, csak a saját gyerekeinkkel. A sógornőmön láttam, hogy majd’ felrobban dühében, talán szépségnapot, talán ebéd utáni sziesztát tervezett be aznapra a gyerekei nélkül. Bébiszitter híján viszont kénytelen volt egész nap ő maga vigyázni a saját gyerekeire. A hátralévő két napon már nem is kértek gyerekcsősz szívességet, szerintem érezték, hogy túlfeszítették a húrt. De hazafelé sógornőm sokat panaszkodott, hogy mennyire elfáradt a nyaralásban. A gyerekek egyébként ebből semmit nem vettek észre, szuper jó élmény volt számukra, és nemrég a fiam megkérdezte, idén is megyünk-e közösen vakációzni. A férjemmel egymásra néztünk, és kuncogva mondtuk, hogy kis esélyt látunk rá.

Az alábbi galériában belföldi úti célokat mutatunk, ahol gyerekekkel is kikapcsolódhattok: