Magánbeszélgetésekben sokszor kifejtettem, hogy nálam a tolerancia, az ítélkezésmentesség – vagyis arra törekvés – a hitem, vallásom miatt is alapvető. Ezen sokan megütközhetnek, hiszen sajnos a mai világban, így Magyarországon is elterjedt, hogy bizonyos csoportok népszerűségre törekedve kereszténynek nevezik magukat, miközben elképesztő módon kirekesztő és gyűlölet keltő üzeneteket terjesztenek. Aki olvasta már a Bibliát, onnan is leginkább a négy evangéliumot, pontosan tudja, hogy Jézus a szeretetet, a megbocsájtást, az elfogadást hirdette. Nem a bűn elfogadását, de az emberét. Én ezt igyekszem a gyerekeimnek megtanítani, jobban mondva megtartani bennük, ami mintha adott lenne náluk a kezdetekben.

Ha mi magunk nem vagyunk előítéletesek, a gyermekeink sem lesznek azok. No lehet, hogy majd kamaszként lesz némi ilyen irányú kilengésük a kortársak hatására, de úgy látom, hogy ha biztonságosan kötődik egy gyerek a szüleihez, akkor az alap értékekhez visszatérnek, mikor megtalálják a saját útjukat, főleg, ha ezt türelemmel hagyjuk nekik.

Bármilyen meglepő, a sztereotípiák akár hasznosak is lehetnek: amikor kevés a mentális és lelki erőforrásunk (gyorsan kell dönteni, feszült a helyzet…) segíthetik a megfelelő döntés meghozatalát, ugyanakkor, ha nem épp sarokba szorítva vagyunk, ha a körülmények adottak a helyzet alapos értékelésére, nagyon fontos, hogy ne a sztereotípiák menténk döntsünk vagy ítéljünk.

Tehát a gyerekek. Ha tudunk kellően ítélkezésmentesek lenni, kipróbálhatjuk, hogy kisgyermekeink még mennyire a maguk természetességében fogadják el a világot. Mondok egy példát: a mai gyerekek mesékben, filmekben akár könyvekben is találkoznak különböző rasszú emberekkel, ezért sokszor fel sem tűnik nekik, ha az életben valakinek különbözik a bőrszíne, ha mi nem csinálunk belőle ügyet. Mi egy kis, falu jellegű városkában lakunk, nem sok kaukázusitól eltérő emberrel, mégis mikor a nagyvárosban a fekete diákok elmentek mellettünk, az akkor 4 éves fiamnak csak az tűnt fel, hogy más nyelven beszélnek. A kisebbségekkel is hasonló a helyzet. Az oviban nálunk sok a roma kisgyerek, de mivel tőlünk, soha nem láttak a gyerekek negatív reakciót, fel sem tűnik a fiaimnak, hogy valamiben különböznek egyes gyerekektől. A nagyfiam 4.5 évesen, mikor már 2 éve voltak csoporttársak, kérdezte meg tőlem, hogy az egyik legjobb barátja miért mondta magára, hogy cigány és az mit jelent.

Aztán ott vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek a közösségekben. Itt is tudatosítanunk kell, hogy vannak-e saját előítéleteink. Ha a gyerekünknek van ilyen társa a környezetében, és ez témává válik (nem mi tesszük azzá, ő hozza be, mert feltűnt neki valamiért), akkor fontos, hogy nekünk legyen egy negatív érzelmektől mentes, tárgyilagos tudásunk, amivel segíthetjük a gyermekünk megértését, elfogadását, annak meglátását, hogy a világ ilyen színesen szép. De mindehhez alapvető, hogy mi ne lássuk ezt a másságot sem negatívnak, és ovisok esetében a pedagógus sem. Ugyanezek mondhatóak el minden kirívóan eltérő testi adottságról is.

A cikk még nem ért véget! Kattints ide a folytatásért!