Először tisztázzuk a különbséget a nyelv elsajátítása és tanulása között.

Előbbi univerzális képesség, és bizonyos szempontból életkorhoz kötött. Elsődleges nyelvi akvizíciónak nevezzük az anyanyelv kódrendszerének ösztönös tanulását. Fontos eleme az anyanyelv hangkészletének (fonémák) elsajátítása. Miután ez a folyamat lezárult, legtöbbünk már csak nehezen tud másik hangkészletet és nyelvi kódrendszert tökéletesen reprodukálni.

Ezért beszéljük akcentussal és tipikus nyelvtani hibákkal a később tanult idegen nyelvet – lásd a rettegett Present Perfect használatát az angolban, vagy a hímnem/nőnem keverését franciául és németül. Ezt megerősíti Forgács Balázs, az ELTE Babalabor kutatója, aki anyanyelvi beszélőkkel folytatott vizsgálatokhoz például csak olyan résztvevőket keres, akik 5 évesnél fiatalabb koruk óta napi szinten használják az adott nyelvet. A másodlagos nyelvi akvizíció, a nyelvtanulás, ezzel szemben tudatosan irányított kognitív folyamat, amelyben az anyanyelv rendszerének ismeretére támaszkodva bebiflázzuk egy másik nyelv kódrendszerét.

A tévéből, filmekből hallott nyelvtanulás nem hatékony. Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek az élő nyelvet tanulják. Angol mesével szinten lehet tartani egy kétnyelvű gyerek készségét, de primér nyelvtanuláshoz ez nem elegendő.

Az így tanult nyelv az anyanyelvvel szomszédos, de nem azonos területen tárolódik az agyban. A nemzetiségi két tannyelvű suliban tehát az elsős diákok németül tanulnak. A Skóciában szerencsét próbáló Ernelláék lánya viszont még éppen képes elsajátítani második nyelvként az angolt, vélhetően orbitális skót akcentussal. Neki jó esélye van arra, hogy egy-két éven belül egy idegen kultúrkörnyezetben valóban kétnyelvű, bilingvális legyen.

Belső tolmács

Nem mindenki lesz automatikusan kétnyelvű, aki nyelvet tanul. A bilingvális készség feltétele, hogy valaki mind a két nyelvet közel azonos anyanyelvi szinten, szituációfüggően, adekvát módon és differenciáltan tudja használni. Ez nem feltételezi az írás-olvasást, elegendő hozzá a verbális kommunikáció képessége. A nyelvészek azt is megkülönböztetik, hogy milyen korban és hogyan alakul ki a kétnyelvűség.

A szimultán kétnyelvűség esetében nagyon korán, csecsemőkortól, párhuzamosan sajátítja el valaki a két nyelvet, amelyek 3 éves korig differenciálatlanul, egyetlen kódrendszert képeznek. Kezdetben természetes jelenség a két nyelv összeolvasztása és keverése, a visszafogott verbális fejlődés (mindkét nyelven később kezd el beszélni), de ez nem ad okot aggodalomra, később diferenciálódik és tudatosodik a nyelvhasználat.

A szekvenciális kétnyelvűség esetében a második nyelvet az anyanyelv megszerzése után sajátítja el és tanulja meg a gyermek, az első nyelv kódrendszerének ismeretére alapozva. Itt szintén van nyelvi keveredés, de már inkább nyelvtani szinten, tükörfordításos hibák formájában. Előfordulhat szelektív némaság (magyarul kérdezik, angolul válaszol), vagy úgynevezett kódváltás (mondat közben átvált egyik nyelvről a másikra). Nyilvánvaló tehát, hogy a kétnyelvűséget (vagy alkalmasint a többnyelvűséget) inkább tartós és intenzív nyelvi és kulturális érintkezés révén lehet elsajátítani, semmint szorgalmas nyelvtanulással.

MARAD A KÉRDÉS: JÓ EZ A GYEREKNEK, VAGY SEM?

Élő kísérlet

Szabó Katalin tanácsadó szakpszichológus, a MentaLife pszichológiai és logopédiai központ egyik alapítója, jelenleg Kaliforniában dolgozik, és két gyermekével (3 és 8 évesek) a saját bőrén tapasztalja meg, milyen buktatói és emelkedői vannak a kétnyelvűségnek. Náluk is elhangzottak az „apa elvett enyém az book” mondatok, később jött az angol–magyar nyelvtani cserebere: „Ez mit színű?” vagy „Bárcsak én is madár voltam.” Katalin megerősíti, hogy ha mindkét nyelvvel napi szinten érintkezik a gyerek, 3-4 éves korra vagy iskolakezdésre kitisztul a kép, nem kell aggódni. Szakmai tapasztalata szerint a második nyelv korai kezdése előny és fontos a kétnyelvűség elsajátításában. Azoknak érezhetően nehezebb, akik csak iskolában találkoznak először a második nyelvvel. Azzal viszont számolni kell, hogy a kétnyelvű gyerekek iskolai teljesítménye akár 3–4. osztályos korig is elmaradhat a többiekétől, ennek kezelésében fontos a rugalmas, szakmailag kompetens tanár segítsége. A szakirodalomban megjelent tanulmányok és a legutóbbi kutatási eredmények bizonyítékai alapján azonban nemhogy hátrányt jelentene gyermekei számára a kétnyelvűség, hanem számos rejtett előnnyel jár.

Rejtett előnyök

Az emberi agy ötéves kor előtt a legplasztikusabb, a nyelvi képességért felelős területek a legaktívabbak. Kiterjedt kutatások bizonyítják, hogy a kétnyelvű gyerekeknél a fokozott mentális aktivitás kognitív flexibilitást, jobb memóriát és társas képességeket eredményez, amelyek a későbbiekben is megmaradnak. A többnyelvű környezet javítja az absztrakt fogalmak és új szavak gyorsabb elsajátítását. Ennél is meglepőbb azonban, hogy gyermekpszichológiai kísérletek szerint a korai többnyelvűség jótékony hatása túlmutat a kommunikációs készségen. Megfigyelték, hogy a többnyelvű gyerekek könnyebben és pontosabban megértik a másik kommunikációs fél szándékát, jobban azonosulnak mások szemszögével és empatikusabbak. Ezen túlmenően Fan, Liberman, Keysar és Kinzler 2015-ben megjelent tanulmánya 4–6 éves egynyelvű és kétnyelvű gyerekekkel végzett játékos kísérletek alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem feltétlenül szükséges beszélni az idegen nyelvet, elegendő a rendszeres kapcsolat és érintkezés az anyanyelvtől eltérő nyelvi környezettel ahhoz, hogy ezek a kommunikációs és mentális előnyök mérhetőek legyenek. Ehhez pedig nem muszáj messzire menni – Magyarország számos régiójában élnek nemzetiségek, akik életben tartják kultúrájukat. A lényeg a rendszeres nyelvi érintkezés és az élő, valós kommunikációs helyzet.

Bábeli család

A háromgyerekes Kristesiashvili család Hollandiában él. Az apa, Roman grúz, de oroszul is anyanyelvi szinten beszél, az anya, Edina magyar. Amikor Valiko fiuk született, még nem beszéltek hollandul. Az OPOL rendszer szerint mindkét szülő a saját anyanyelvén szól a gyerekekhez, bár egymással angolul beszélnek. Esetükben a ML@H is érvényesül: a többségi nyelv a holland, a kisebbségi a grúz és a magyar, illetve közös nevezőként a szülők között az angol. Hollandul a gyerekek az oviban kezdtek tanulni. Otthon kitartóan fenntartják a két anyanyelvet, de Edina szerint ebben az idő győz: amit többet használnak, az megy jobban. Például Valikóval töltötte együtt a legtöbb időt babakorában, neki megy a legjobban a magyar. A kis Anna Lisa a testvéreit már hollandul hallja beszélni, a két anyanyelv rovására, ez erősen befolyásolja éppen alakuló beszédkészségét. Nagy az egyéni különbség is a gyerekek között. A rangidős Valiko szókincslemaradásban van, keveri a holland névelőket, viszont ő a legjobb a két anyanyelvből. A középső, Tamriko ezzel szemben azonos szinten van holland kortársaival, aminek oka lehet az intenzívebb érintkezés a többségi nyelvvel, illetve a nemi eltérés – a lányok általában korábban kezdenek el beszélni. Erre ellenpélda Anna Lisa, aki az otthoni nyelvi kavalkád miatt későn mondta ki az első szavait. Tamriko számára most tudatosodik a soknyelvűség, sokszor rákérdez egy-egy szóra, amit nem ért valamelyik nyelven. Valiko is kezdi behozni a hátrányt, mert az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek az értő olvasásra, a földrajzra, a történelemre, ami kifejezetten érdekli és motiválja a fiút. Most meg persze már az a baj, hogy ezeket nem vágja ugyanilyen jól magyarul. Ördögi kör. Mindkét családdal és szülőfölddel intenzív a kapcsolat, nagy a jövés-menés, változó nyelvi és kulturális közegben élnek. Mostanság észrevették, hogy a gyerekek kezdik érteni és használni is az angolt. Így aztán teljes a bábeli zűrzavar, de az a lényeg, hogy ők remekül megértik egymást, a Kristesiashvili gyerekek pedig élénk társasági lények, leleményesek és okosak.