Borítókép: Január 22. – A nap, amikor megáll a Föld!? Forrás: Pixabay

Január 22. – A nap, amikor megáll a Föld!?

Nekünk, nyolcadikosok szüleinek, hetek, hónapok óta a gondolataink, félelmeink egy téma körül forognak: január 22-én központi írásbeli felvételin mérettetnek meg gyermekeink. És akkor most tényleg vége lesz a világnak? De várjunk csak, odáig még el is kell jutni… Megérjük egyáltalán?

Nem elég, hogy a gyerekeinket ijesztgetik, mennyire nehéz lesz és csak akkor elég a rendelkezésükre álló idő, ha mint a gép minden feladatot szinte gondolkodás nélkül megoldanak, ellenkező esetben kész, vége; amiatt is rettegnek, mi lesz, ha pont a felvételire betegednek le, kerülnek karanténba és ezért az évről évre bizonyítottan sokkal nehezebb pótfelvételit kell megírniuk. És akkor tényleg vége lesz a világnak?

Nekem, szülőnek az lenne a dolgom, hogy nyugtassam, erősítsem, bátorítsam a gyerekemet és én ezt meg is teszem, de közben belülről én is éppen úgy szorongok, mint ő. Mert azon kívül, hogy azt mantrázom neki, hogy „minden rendben lesz, ügyes vagy, sikerülni fog, hiszen annyi időt, energiát fektettél bele és okos, kitűnő tanuló vagy” őszintén szólva nem tudok a félelmeire olyan megnyugtató választ adni, amit én magam is elhiszek. Csak abban reménykedek, hogy hitelesen játszom el a higgadt szülő szerepét, akinek meggyőződése, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben lesz.

Kezdjük ott, hogy már egy éve készülünk erre a felvételire, heti kétszer két órában minden kedden és csütörtökön fél 5-ig bent van a gyerekem az iskolában (és félreértés ne essék, azért, hogy az iskolában van erre lehetőség és nem kell elcipelnem még máshová is, roppant hálás vagyok). De gondolj csak bele, reggel 8-tól délután fél 5-ig nyomják, szinte megállás nélkül ezek a 13-14 éves kiskamaszok! És akkor még nincs vége, mert otthon folytatódik a munka: készülni kell a másnapi órákra, röpikre és témazárókra. És nem, nincs megállás, még a felvételi hetében is írnak dolgozatokat, hiszen a tananyaggal haladni kell, a jegyekre meg szükség van, mert hát a fél év vége is a nyakunkon.

A nagylányom születésnapja előző hétvégére esett, szerettük volna rendesen megünnepelni, ahogy szoktuk, de ő szinte könyörgött, hogy hadd ne legyen most ünneplés, inkább tanulna, mert még annyi mindent át kell néznie, annyi tesztet kell kitöltenie és még dolgozatokra is kell készülnie. Halasszuk el inkább a születésnapját, majd amikor már túl lesz ezen az egészen. Persze, így szerveztük, de azért ajándékozás és torta volt, csak éppen nem önfeledten, mosolygósan, hanem sietősen, a szülinapi málnás túrótortát gyorsan belapátolva. És miközben néztem az én gyönyörű nagylányomat, elfacsarodott a szívem: miért kell már őket is belepréselni ebbe a teljesítménycentrikus, túlhajtott világba?

A 14 évesem minden nap azzal kel és fekszik, hogy január 22-én felvételit ír, annak jól kell sikerülnie, nem pihenhet addig pár órára sem. Látom rajta, mennyire fél, és hiába mondom neki, bárhogy is lesz, megoldjuk, nap mint nap azt hallja, mennyire fontos ez az esemény, és mennyi minden múlik rajta. Esténként hulla fáradtan esik az ágyba, de elaludni nem tud, mert pörög az agya, nem nyugszik a lelke. Próbálkozunk zenével, relaxációval, stresszoldó légzéssel, de van, amikor csak a sírás vagy a görcsbe fulladó röhögés segít. Nem bánom most egyiket sem, jöjjön csak ki, aminek ki kell jönnie!

Őszintén azt gondolom azonban, hogy amikor azon sopánkodunk, milyenek a mai fiatalok, vegyük csak végig, mit tanítunk, mit mutatunk nekik egészen kicsi koruktól kezdve! És sajnos, még ha sok szülő próbálja is ellensúlyozni azokat a negatív hatásokat, amelyek a gyerekét érik nap mint nap, szélmalomharcot vív a világgal szemben. Mert már az első közösségi élménye az a gyereknek a bölcsiben, oviban, hogy meg van mérettetve, boszorkát kap, aki nem volt aznap elég jó vagy esetleg nem tudott elaludni ebéd után és izgett-mozgott és elsősen több oldalt kell másolni azokkal a kis kezekkel, amelyekkel inkább homokot kellene lapátolni, sarat kellene gyúrni kint a játszótéren!

Kérlek Benneteket, engedjétek most el a gyerekeitekkel szemben támasztott elvárásokat, ne úgy tekintsetek a teljesítményükre, mint a ti megmérettetésetekre. Bízzatok bennük és támogassátok őket szeretettel, elfogadással!

És szívemből kívánom a most felvételit íróknak, hogy sikerüljön, amit célul kitűztek maguknak, de közben azt tanácsolom, ne szorongjanak, hiszen ez csak egy felvételi, a Föld így is, úgy is forogni fog tovább!

Zseniális sulis hackek, amikből többet tanul a gyerek, mint egy tankönyvből: